.

  • .

. cikkei

tévésmaci - Gorilla Kamilla

  • .
Amikor Sztupa és Troché a fedélközben álltak, a vihar még épp csak az ég alján mutatta magát, mint valami messziről vészjóslóan bámuló fekete rém. Épp tűnni látszott a napok óta tartó szélcsend, a távoli vastag fellegek előőrseiként szürke pászmák úsztak a napkorong felé.

mi a kotta? - Beethoven árnyékában

  • .
Amint arról a múlt héten már szóltunk, megint elérkezünk Fischer Iván immár tradicionális zenei erőpróbájához, amely Csajkovszkij és Dvorák után idén Beethoven titáni működésének szentel egy teljes vasárnapot. Pár hónapja Kocsis Zoltán Beethoven-maratonján a szimfóniák összességét kaptuk meg - egy karmesterrel, egy zenekarral, míg most a műfaji és tematikai változatosságon lesz a hangsúly.

étel, hordó - PESTI SÖRCSARNOK

  • .
Zavartan ácsorgunk a Kálvin tér ötödik kerületi partján, nincs kedvünk elkalandozni a túloldalra (Ráday utca), emitt viszont mintha már éltünk volna az összes lehetőséggel. Ismét a múlton merengünk, hiszen végül arra a sörözőre esik a választásunk, ami most éppen a Pesti Sörcsarnok névre hallgat, de hogy néhány perccel ezelőtt hogyan mondták, arra már nem emlékszünk.

étel, hordó - Via Luna

  • .
Tudok egy jó kis olasz éttermet a Cityben, bár nem a Hold utcában van, hanem az egyik rá merőlegesben, de Via Lunának hívják. Nyilván az alapítók - a kilencvenes évek közepén - nem bíztak a Via Giuseppe Sandrogrande vagy Grandesandro névben; megértem. Kellemes kisvendéglői hangulat, kedves, de nem bratyizós pincérek, a huszonegy-két asztal között viszonylag szűk járás, piros kockás abroszok, lehet dohányozni.

"Olvasói levelek" - "Nincs szó összeolvadásról"

  • .
Magyar Narancs, 2010. január 21. Nagy tekintéllyel bíró pártelnökökkel vitázni mezei halandónak nem hálás feladat, nekem is megremeg a toll a kezemben, amikor reagálok Retkes Attila SZDSZ-pártelnöknek, jelenleg az MDF országgyűlési képviselőjelöltjének egy mondatára. Az MDF ogy.-i képviselőjelöltje, az SZDSZ elnöke szerint "...Nógrád megye az egyetlen, ahol mindig is rosszul álltunk..." Nos, nincs nekem azzal bajom, ha bárhol egy városi önkormányzati bizottság külsős tagja nincs tisztában más települések, megyék szervezeti életével, az ember feje mégsem káptalan, hogy mindent megjegyezzen, mindenre odafigyeljen.

Hajszál az éterben

  • .
Magyar Narancs, 2010. január 28. Kedves Magyar Narancs! A NEO rádió és a Bumeráng nehezen elhált frigyének története kapcsán hónapok óta magyarázkodni vagyok kénytelen.

Ekkora lett a fejük

  • .
Magyar Narancs, 2010. január 21. Sokat hallhattunk, olvashattunk a közelmúlt koncepciós akadémiai kinevezéseiről és az őket körülvevő eseményekről.

Helyesbítés 1.

  • .
A legkisebb is fáj (Magyar Narancs, 2010. január 21.) című cikkünk állításával szemben a Terézvárosi Önkormányzat nem tervezi a Hunyadi téri őstermelői piac bezárását és mélygarázs építését.

Helyesbítés 2.

  • .
A 2010. február 4-én megjelent Átállás című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a nyilvánosság csak november 27-én értesülhetett arról, hogy Grunwalsky Ferenc nem jelölteti magát újra.

Kövess minket: