- turcsányi -

Már napok óta megy egy előzetes a tévénkben, valami show lesz (volt, ugye a nyomdai átfutás) a nyolcvanas évekről, varázsos hívószavak íródnak a képernyőre: a fogyasztói szocializmus mára nyilván vicces csodái, retrodáridó.

Félidőket játszom mindkét csapatban - mondta Belmondo, és fölpofozott valakit az Azúr-parton, tornacipőt viselt és csinos zakót, beszállt egy kabriolet-ba, s elhajtott, hogy eleget tegyen a dekadens díva vacsorameghívásának. Közlése arra vonatkozott, hogy:

Gyere vissza, Pista, minden meg van bocsátva! Igazad volt. Milyen Pista? Nekem mindegy (Lovas, Csurka, vagy amit akartok), de igaza volt. Engem most már nem vernek át, létezik a New York-Tel-Aviv-Budapest tengely, és ezek után abban sem vagyok biztos, hogy a Mezőtúr-Szingapúr vasútvonal merő fikció lenne, ha akarnék, hajózhatnék a Leningrád- Visegrád közti szárnyason. Hogy honnan vagyok ilyen biztos a dologban? Onnan, hogy kibújt a szög a zsákból: Woody a leggyengébb láncszem, kifecsegte, de direkt: megbízták evvel, tudom, kik.

Az alapötleten, gondolom, lehetne fogást keresni, s még az se biztos, hogy hiábavaló volna. Ugyanakkor elvonná a figyelmet a készterméktől, de ki bánná. A magyar filmforgalmazás, mint már annyiszor, most is gyorsabb a halálnál: az egész művelt világon egyszerre (itt harsonák, majd mögülük vonósok) került a mozikba egy film, ami tizenegy. Tizenegy, túlzás nélkül világhírű filmrendező "gondolatai" a tavaly olyankor esett New York-i tragédiáról: tizenegy perc, kilenc másodperc és egy kockányi hosszúságban, együtt adva ki egy kétórás mozit.

Jean Reno megjárta Pados doktor ispotályát, és most úgy néz ki, mint Éles István, de közel sem olyan szellemes, konkrétan azon kéne nevetnünk, hogy laposra ver mindenkit, aki szembejön és napszemüveget visel. Ilyenkor azt kellene mondani, hogy: hej, pedig milyen jó színész volt valaha, haj, de nem volt, vagy nem emlékszem. A nagy kékségben? Miért? A Nikitában, Victor, a takarító? Az már ugyanez a tészta: jön, oszt lő. A többit hagyhatjuk is: Léon, a műkedvelő.

Csakúgy éget a közlésdüh, nem is tudom, mivel kezdjem, Mogyoróddal vagy Pomázzal, a Csődörrel vagy Beckhammel. Ez ám a mozi, elég vacak, különösen az elejét nehéz kibírni, s onnan se javul éppenséggel: jöjjön a Csődör.

Az a baj, hogy Philippe Harel nem gondolt semmit, pedig mozijában minden egyéb stimmel, helyenként túlságosan is. Köztünk szólva, pont egy ilyen dolgozatnak állna fene jól egy kis fésületlenség, meg, mint mondtuk, az éca. Így ami lett, ügyes retró, semmi több, karcsú, mint a lepkeszárny.

Van ez a figura, egy konkrét ready-made, a szűk hely és az egyszerűség kedvéért: a Woody Allen, ki ne látta volna legalább néhányszor. W. Allen a filmkészítő hol olyan filmet készít, ami direkt erről a figuráról szól, hol meg olyat, aminek van valami története, és abba van belerakva ez a figura, pontosabban ennek valamilyen - szinte minden esetben: erősen csonkolt - kópiája. Ne szépítsük, legtöbbször a kópiának csak a csetlés-botlás marad az eredetiből; mondd már: azon is lehet elég sokat nevetni.

Csodálkozol a kokainistán,s nem érted?Gondolkozzál az okain is tán -s megérted!Kosztolányi DezsőIgaz történetekkel tele van a padlás, ilyen címen még sorozat is fut az egyik vendéglátó-ipari tévécsatornán. A film megtörtént eseményeken alapszik. Valami olyas maszlag ez, amit eredetileg talán azért talált ki valaki, hogy komolyabban vegyék a mondandóját, meglehet, bejött neki, de ez ma már a kutyát sem érdekli.

Ott hagytuk el nemrég, hogy mennyire utáljuk Quentin Tarantinót. Ez, bár jól hangzik, mégis igényel némi árnyalást (vö.: nyalni az árral).

Tanár úr, én készültem. (Milyen tanár úr? Hannibál. Ámbár a filmművészet teli van tanarakkal.) Persze nem nagyon kell odalenni ezzel a készültséggel, nem sokba van az egész, csak azért mesélem el, hátha beleszaladnak egy feleltetésbe mozi után. Sziasztok, a Rajongótól vagyok, bejön nektek az emberevés? Az ilyesmire azért illik valami okosságot mondani. A filmekről való beszéd azért jó, mert a nagy kérdésekre adandó helyes válaszok már megvannak rég, még csak válogatni se nagyon kell közülük, csekély hibaszázalék mellett kapkodhatjuk le ezeket a polcról. A készület tehát: tudhattuk, A bárányok hallgatnak nem kerülhette el a sorsát, bizonyos volt, előbb-utóbb kis folytatása lesz neki. Ilyen időket élünk, csak az okozhat némi fejtörést, hogy eztán Ridley a Gladiátort vagy a Radiátort folytatja örömünkre.

Noha hullámok nem csapkodják minden oldalát, a helyet félhivatalosan Szúnyog-szigetnek nevezik - hivatalosan Pákozdi-félszigetnek -, és a Velencei-tó környékének talán legizgalmasabb terepe. Mondhatnánk, ezen a helyen minden adott, ami az idegenforgalomban tényező lehet, de a dolog sántít, mivel éppen a környék lényege, a fürdés az, ami itt lehetetlen.