Film: Időzavar (Erdélyi Dániel: Előre!)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már napok óta megy egy előzetes a tévénkben, valami show lesz (volt, ugye a nyomdai átfutás) a nyolcvanas évekről, varázsos hívószavak íródnak a képernyőre: a fogyasztói szocializmus mára nyilván vicces csodái, retrodáridó.

Már napok óta megy egy előzetes a tévénkben, valami show lesz (volt, ugye a nyomdai átfutás) a nyolcvanas évekről, varázsos hívószavak íródnak a képernyőre: a fogyasztói szocializmus mára nyilván vicces csodái, retrodáridó.

Erdélyi Dániel filmje példásan mondja föl ezeket a mágikus szavakat: szómúzeum mozgóképen, ki látott már ilyet. 1984-ben járunk, úttörőavatás van, Gáspár Sándor ismét párttitkárt alakít. A film pionyírrá cseperedett hősei összejönnek videózni, néznek, mint a moziban: zombikat. Nem is lenne semmi bajunk, csak hát körülöttük ólálkodik a történelem, és a szüleik, tanáraik is olyan furcsán viselkednek.

Ahhoz, hogy a film láttán elsődlegesen megfogalmazható kérdést kibökjük, nem kell túllépnünk az iskolai avatóünnepséget ábrázoló képsorokon. Dísztribün a suli udvarán, vörös drapérián Marx, Engels és Lenin gigantban, hallgassuk meg a párttitkár elvtárs ünnepi köszöntőjét, ami nem telik zavartalan, a szomszédos panel tetejéről érkező röplapok rendet bontanak, jaj.

A kérdés kézenfekvő: lehet-e, szabad-e, érdemes-e emlékezetből filmet csinálni?

Vajon ki a bánat azoknak a - valamiért homályban hagyott tartalmú -röpcéduláknak a célközönsége? A tízévesek? A tanári kar? Garas Dezső, a pedellus? Tényleg úgy nézett ki egy iskolai rendezvény, mint a november hetedikei központi ünnepség? Az alkérdések végtelenül folytatható sorozata arra enged következtetni, hogy mindez alkotói kitervelés eredménye. Miszerint a vállalás nem kevesebb, mint 1984 kora nyarának néhány szép napjára sűríteni a Magyarországon negyven esztendeig létező szocializmus összes, éppen eszünkbe jutó örömét és bánatát.

Ha ez volt a terv (nem ez volt, ez nem lehetett), akkor majdnem sikerült. Ha bármi más (vajon mi), akkor az egyáltalán nem. Az Előre! sikerületlen darab, ahhoz sem csinál túl sok kedvet, hogy vizsgáljuk mellékesebb érdemeit.

Gáspár párttitkár fia, kell-e mondani, rossz társaságba keveredett, padtársának, legjobb barátjának apukája szamizdatot gyárt és terjeszt, minek következményeként titkosrendőri megfigyelés alatt áll, s mikor a helyzet már fokozódik, házkutatást is tartanak nála, a nyikhaj hadnagyocska beleeszik a zúzapörköltjébe. ´ meg beleesik a gyerekek tanító nénijébe, de a párt egyik vadászházába irányuló osztálykiránduláson csalódnia kell, hazai pályán eltáncolja tőle mit gondolnak, ki?

A néző szinte látja maga előtt azt a szellemi pezsgést, melynek során eldöntetett, hogy a párt vadászházának gondnoka, talpig stüsziben, Bodrogi Gyula legyen. Megszólalásig úgy, mint múlt héten a Big Brotherben. Mire ideérünk, a választ sem takargathatjuk: nem érdemes emlékezetből filmet csinálni. Nem is azért elsősorban, mert az ember esetleg néha roszszul emlékszik erre vagy arra. Netán megélt emlékei olykor összekeverednek olvasmány- vagy egyéb élményeivel. Hanem azért, mert az emlékek - meglehet, szerfelett kedvesek - önmagukban semmire sem jók. Valamit gondolni is kéne felőlük. Ám az Előre! a felsorolásuk után véget ér. Pedig akkor kéne kezdődnie.

Maradjunk tehát annyiban, hogy az alkotó kibeszélte magából azt, ami választott tárgyában a szívit nyomta. Valóságos közlendőit következő mozijából tudhatjuk meg.

- turcsányi -

Forgalmazza a Budapest Film

szerző
- turcsányi -
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...