A L'Équipe folyóirat és a lausanne-i Olimpiai Múzeum újkori olimpiák történetét fölidézõ összeállítása szakít az efféle albumok hagyományaival, és nem megejtõ visszaemlékezés az elmúlt 108 év örömeire és bánataira, hanem a folyamatos jelenlét, jelenidejûség kétségtelen erényével tüntet. A módszer roppant egyszerû: magához nyúlt a L'Équipe (és az elõdjéhez, a L'Autóhoz) - tehát korabeli tudósítások festik alá a korabeli képek orgiáját, Szpiridon Luisztól Marion Jonesig. Így nemcsak a sport, a fotográfia bõ évszázados fejlõdését követhetjük, hanem a sportújságírásét is - már ha az ilyesmire egyáltalán oda bírunk figyelni, és nem sodornak el már az elsõ lapokról azok a novellák, drámák, rémhistóriák és gátlástalan vígjátékok, amiket a képek és a közlemények kavarnak mint förgeteg az elejétõl a végéig. Mondok példát is, azzal van tele a padlás - ide másolhatnám az egész könyvet.
Befordult a Panathinaikosz-stadionba a mondott Szpiridon Luisz, és - érti a fene - nem indult meg a Lükabétosz, de a dolog eldõlt: kell ez nekünk, mint egy falat kenyér.
Szpiridon Luisz az elsõ újkori olimpia maratoni gyõzõje, a trónörökös és öccse, György herceg ragadják ki a feje fölött összecsapni készülõ tömegbõl, s a vállukon viszik az öltözõbe, másnap a király kezibõl veszi át a trófeát, fustanellában és a hozzávaló hímzett mellényben fényképezkedik (gondolom, minden turista látott már ilyen-olyan görög õrségváltást, ott hordanak ilyet), a közönség mint afféle antik hõst ünnepelte - ilyen hõst még nem látott a világ. (Azóta is csak keveset.) Minderrõl még maga a báró (Coubertin) számol be. Aztán ha figyelmesen lapozgatunk tovább, az ezerkilencszázharminchatos berlini játékokról egy kicsike kép kerül elénk, Hitler teljes harci díszben csinos csokrot nyújt át egy idülten mosolygó tatának. Megette a rosseb az egészet, elõször csak a szoknyás népviselet lesz gyanús, nézi sokáig az ember a fotót, ez nem lehet, de amikor a képaláírás felé fordulunk, már tudjuk, nem lehet más, csak õ! Igen, eltalálták. Az aggastyán: Szpiridon Luisz. A hajunkra kenhetjük, hogy népszerûsége messze túltett a repülõs Lindberghén és a bokszoló Schmellingén (ki az?) is.
A csaj van fölül, a csávó alul: amikor kinyitom az albumot, lehet vagy 60 centiszer 40 centi (csak kicsit túlzok tán, különben is, nehéz, mint a sós zsák, forgatni kész sportteljesítmény: ebben egy hónapos felkészüléssel - le se tudtam tenni - én nyerném az olimpiát), és ezen a böhöm felületen ott az a marha nagy csók. A csók, ahol a csaj van felül. A smaci a hidegben, mackóruhában. Helsinkiben mindig hideg van, 1952-ben sem lehetett ez másként. De abban az egy végtelen pillanatban kiengedtek a rénszarvasok, elolvadtak a jéghegyek, elpárolgott a Koskenkorva a poharakból, az olimpiai láng is beleizzadt abba a forróságba, mely abból a csókból ott szétáradt. Dana - a képen mint az ifjú Törõcsik Mari - Emil fölé hajol, és ami belefér... Prágában a 22-es villamos egy voltaképpen teljesen indokolatlan helyen lassít egy kicsit. Persze már rég tudom, hogy miért - megkérdeztem egy utast, bocs' nem vagyok idevalósi. Tudom miért, de mindig inkább az érdekelt volna, mire gondol minden masiniszta, mikor kicsit belepirul minden lassításba. Hát erre a csókra. Dana Zatopková, a gerelyhajítás gyõztese kente le az õ Emiljének, talán jutalmul, mert az megnyerte az 5000 méteres síkfutást. Meg a 10 000 métereset. És akkor már a maratont is. Szerintem Emil Zatopek még egy ilyen gyönyörû csóknál is többet érdemelt - könyvünk egyetlen hibája, hogy a Dana nyújtotta többletrõl nem rendelkezik bõséges képanyaggal.
Az az alak az erkélyen, homlokába húzott sapkával, szájára, orrára kötött kendõvel, ó egek, csak a szeme villanása látszik... Az az erkély az olimpiai faluban volt 1972-ben, Münchenben... Ki az az alak? Mit akar? Kié az az erkély... Nem, nem mesélem tovább.
A fordítás gördülékeny, a képek magukért beszélnek. A felsorolt példákat holnapig folytathatnám, s holnap is csak azért kellene abbahagynom, mert elkezdõdik... Elkezdõdik az olimpia, aminél kevés nagyszerûbb dolog van a világon. S ez az album felnõ e nagyszerûséghez. (A dús jegyzetapparátust vajon hova szúrjam be?)
- turcsányi -
Kossuth Kiadó, 2004, 333 oldal, 6990 Ft
