Film: De azért a csajok... (Woody Allen: A jade skorpió átka)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2002/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyere vissza, Pista, minden meg van bocsátva! Igazad volt. Milyen Pista? Nekem mindegy (Lovas, Csurka, vagy amit akartok), de igaza volt. Engem most már nem vernek át, létezik a New York-Tel-Aviv-Budapest tengely, és ezek után abban sem vagyok biztos, hogy a Mezőtúr-Szingapúr vasútvonal merő fikció lenne, ha akarnék, hajózhatnék a Leningrád- Visegrád közti szárnyason. Hogy honnan vagyok ilyen biztos a dologban? Onnan, hogy kibújt a szög a zsákból: Woody a leggyengébb láncszem, kifecsegte, de direkt: megbízták evvel, tudom, kik.

Gyere vissza, Pista, minden meg van bocsátva! Igazad volt. Milyen Pista? Nekem mindegy (Lovas, Csurka, vagy amit akartok), de igaza volt. Engem most már nem vernek át, létezik a New York-Tel-Aviv-Budapest tengely, és ezek után abban sem vagyok biztos, hogy a Mezőtúr-Szingapúr vasútvonal merő fikció lenne, ha akarnék, hajózhatnék a Leningrád- Visegrád közti szárnyason. Hogy honnan vagyok ilyen biztos a dologban? Onnan, hogy kibújt a szög a zsákból: Woody a leggyengébb láncszem, kifecsegte, de direkt: megbízták evvel, tudom, kik.

Mert különben mér´ hívnák már a főgonoszát Polgárnak (nézzék meg, csodálkozni fognak, hogy milyen egy cudar ember az). Azért hívják Polgárnak, mert kiszóltak Pestről, hogy a világszerte fogható amerikai mozi feketítse már be a derék "polgárt", mert itt mi azt nem szenvedhetjük. Világos. Értik önök is, van tengely, kész.

Állj, vissza az egész. Forr a munka, csattognak a szerkesztőségben a telexgépek, az egyik most dobta ki a sajtófigyelő jelentését, miszerint butaságokat beszélek, mert mindent rosszul tudok, hisz pont az ellenkezője az igaz a dolognak, vagyis részben. Van Budapest-New York- Tel-Aviv, de nem tengely, hanem háromszög, és az egyik sarokpontja, most kapaszkodjanak meg: Bayer Zsolt. Az úgy volt, hogy Zsolt lerántotta a leplet (szokása ez neki) egy Polgár nevű illetőről a sajtóklubban, hogy munkásőr volt, de most nem az, azt Woody meg sietett rálicitálni, brrr, fujj-fujj, Polgár. Ennyit a közegről, ahol most valamilyen fogadtatásra talál Woody, akiről már tényleg senki se tudhatja, kivel van. Azért jobban tenné, ha nem pofázna bele a dolgainkba. Bár a forgalmazó is lehetett volna éberebb, egy másik annak idején a honi mozidiplomácia legnagyobb sikerének könyvelte el azon akcióját, mikor sikerült kibulizni azt, hogy a Raszputyin segédcsapatát képező, tényleg roppant gonosz kiskutyát ne Bartóknak, hanem Barteknek nevezhessék az Anastasia című, különösen nagy horderejű történelmi témát feldolgozó zenés rajzfilmben. Csak kicsit közben kellett volna járni, meg szinkronizálni, és máris Bürgernek vagy Citoyennek, vagy Cippollának hívják Woody negatív hősét.

Ennyit a diplomáciáról, s ha enynyi nem lett volna elég, hogy kedves mindnyájatokat rábeszéljem A jade skorpió átkára, akkor lássuk a továbbiakat.

Woody Allen dolgainak egy kétségtelenül lehetséges vizsgálati módszere az, ha a mestert hipp és hopp, mintha ott se lett volna, kivesszük a saját filmjéből: lássuk, megáll-e az nélküle. Ezt úgy képzeljük, hogy egy tök mezei színész játssza el szerepét és nem egy hasonmás, egy Woodynak látszó valaki. Hogy mit szólna a jade skorpió, mondjuk Dustin Hoffmanhoz, mert Sylvester Stallone azért nyilván túlzás lenne. Ne tartogassuk a végére a megfejtést: ez a film mással is rendben lévőnek tetszene, egynémely korábbi darabjáról viszont ez el nem mondható. Az efféle játszadozás azért lehet mégis érdekes, mert Woody Allen életművének a legszembeszökőbb értéke mindenképpen saját figurájának megteremtése. Azt mondod, Woody Allen, és tudom, kire számíthatok, legyen bár átváltozó fenomén, mint Zelig, vagy csak egy jónevű senki.

Magam, amilyen vagyok, szívesen bármikor, az Annie Hall kivételével bármelyik filmjébe belekötnék, de a figurába hogy is bírnék. A dolog korábban föltűnhetett neki is, mert bizony volt olyan filmje, amiből kihagyta magát, de mondják meg, melyik. Na, ugye.

Azon is lehetne vitatkozni, hogy az általa teremtett fazont most ő kitalálta-e, vagy csak meg. Nem érdemes, irodalmi előzményei voltak persze, de kinek, minek nem. Woody Allen egy betetőző művet alkotott: önmagát, mindenki ezt szeretné. Ám A jade skorpió tanúsága szerint már nem éri be csupán ennyivel. A régi iskolákat 1940-ben követő biztosítási detektív szerepét tényleg bármilyen típus adhatná. Csak a magunk szórakoztatására gondoljunk mondjuk Bogartra, csak azt a nagyon kis számú direkte önmagára tett utalást kellene kihúznia, máris szaladhatna a Játszd újra, Sam! egy másik mozi részeként. Ám Allen az üdvözítő megoldást a kisebb különbségekben látja. Van egy hallatlanul egységes szerkezet, e film szerkezete, amibe belerakja az általa teremtett figurát, és az szervülne is simán. Sőt, arra (annak) van kitalálva az egész. Ám a büdös figura tojik rá, és úgy mozog, mintha nem is (csak) ő lenne. Hanem még egy nálánál is jóval direktebbre rajzolt burleszkalak, mondjuk ötven százalék Buster Keaton és ötven többiek, beleértve ez utóbbi körbe magamagát is. E gesztus jócskán bolondítja meg az amúgy nagy műgonddal zsánerfilmnek készített vígjátékot, s ezért nem lehetünk elég hálásak régi kedvencünknek.

És különben is, hol láthatni ma már ilyen filmet. A mondott műgondról beszélek még. Szóval, ahogy azok a párbeszédek meg vannak írva, hol csattanóra, hol felibe-harmadába leplezett belső, köztes poénokra, hol csak úgy, barátom! (A magyar szöveg lépéstartása is megér egy dicséretet. Úgy tűnik, öröm volt csinálni.) És ugyanez mondható el a jelenetek föl- és egymásra építéséről is. Profi az egész, és élvezetes, mint egy klaszszikus színdarab.

Ugyanakkor a mesterségbeli örömökön túl van egy fenemód emberi hozománya is a filmnek, a feltáráshoz ismét csak Woodyhoz, a figurához kell visszanyúlni: ahogy ő van a csajokkal.

A pechvogel, a slemil, a jelentéktelen kis nagyvárosi zsidó, akinek hol jobban, hol rosszabbul mennek a dolgai, de köszöni, a csajok mindig összejönnek neki. Tudjuk, sohasem volt egy Adonisz, akkor Allen Delonnak hívták volna, és filmjeiben legtöbbször csak a csajozáson járt az esze, de a sikerekre nem lehetett panasza. Be kell ismernünk, felette sem múltak el nyomtalanul az évek: öregecske, rozogácska.

De még most is csak úgy hullik lefele a bugyi a hollywoodi élvonalról, ha színre lép. Helen Hunt, Charlize Theron, és ha már a hulló bugyik, akkor Elisabeth Berkley a Showgirlsből, hiába, hatvan fölötti biztosítási szakemberek nem érik be kevéssel. Mi se.

- turcsányi -

Forgalmazza a Budapest Film

szerző
- turcsányi -
publikálva
2002/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...