Bán Zoltán András

Bevallom, mostanában szinte naponta forgatom Platón dialógusait. Belenézek reggel, belenézek elalvás előtt. Néha csak egy mondat, néha tíz oldal. Köszönhető ez legkivált az Atlantisz bámulatos összkiadásának. Részben új fordításokban, ragyogó jegyzetekkel látták el e kecses, ágyban, hajótörésben egyaránt jól forgatható köteteket; eddig öt jelent meg belőlük. És most kiadtak egy fontos bevezetőt a platóni életműbe.

Nem ismertem őt személyesen, de sokszor láttam a Zene-akadémián, eszerint zenebarát volt, rokonlélek. Most tehát csak abból tudok kiindulni, amit olvastam tőle, noha persze hallottam súlyos betegségéről, aztán az írókollégák gyűjtéséről az elodázhatatlan műtétre. Melytől, úgy hírlett, meggyógyult. Vagy legalábbis nagyban javult az állapota. És most mégis halott. Szívroham vitte el.

Május 16-án Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója külön sajtótájékoztatón mutatta be Esterházy Péter új, eddig titokban tartott kötetét. A szokásos Esterházy-fakszni, gondoltam léhán, és eszem ágában sem volt ellátogatni a Centrál kávéházba. Aztán persze elakadt a lélegzetem.

A hét végén tartották Káel Csaba Bánk bán filmjének előzetes bemutatóját a felújított Uránia moziban. Mivel Rec. látta és recenzeálta a rendező operaházi bemutatkozását (Imázs bán, Mancs, 2002. március 21.), megnézte a filmet is. Az Orbán-Medgyessy-vita estéjén alig lézengtek a moziban.

Alighanem Flaubert írta meg a világirodalom leghosszabb szeretkezését. Teljesítménye azért is rendkívüli, mert eközben egyetlen szóval sem ábrázolja magát az aktust. Mondhatni még csak nem is utal rá. Amikor mégis ("egy meztelen kéz nyúlt ki a sárga vászonfüggönyök alól"), akkor oly rafináltan, oly kétértelműen, olyan rejtett erotikával - persze minden erotika veleje a rejtettség! -, hogy az kenterbe ver minden nyílt bujálkodást. A Madame Bovary III. részének első fejezetében olvasható e döntő jelenet. A baszdühös Léon bérkocsit fogad, aztán beletuszkolja a megzavarodott Bovarynét. És megkezdődik a páratlan grand tour: "S a nehéz fogat útnak indult. Végigment a Grand-Pont utcán, átszelte az Arts teret, a Napóleon rakpartot, aztán az új Szajna-hidat, utána hirtelen megállt Pierre Corneille szobra előtt." De nincs megállás, a kocsi belsejéből egy hang - hogy férfi vagy női, azt a ravasz Flaubert titokban tartja természetesen - folyvást azt kiáltja: "Csak tovább!" Így járják körbe-körbe Rouent, az utcanevek már-már az eszelősségig sokasodnak, a szöveg elfullad, liheg a topográfiai furortól; és a végén a narrátor nem mulasztja el megjegyezni, hogy egészen hat óráig tartott a

Két új magyar Nietzsche-kötetet hozott az év vége. Az első, a Wagnerről, Schopenhauerről (a Holnap publikációja) inkább népszerűsítő kiadvány, a másik, Az új felvilágosodás (az Osiris könyve) tudományos jellegű kötet. Nagy különbség.

Káel Csaba vasárnapi operarendező. Van ilyen. Az ember beleszeret a Figaróba, aztán azt álmodja, megrendezi. De persze nem mindenkinek esik az ölébe pár száz Mikulás, hogy valóra váltsa álmait. Létezik a kormány közeli művész típusa, ám szerencsés esetben tehetséges ember kezébe kerül a kormányrúd. Káel Csaba nem tartozik ezek közé. Erkel művéről semmiféle komoly elgondolása nincsen, és becsületére legyen mondva, hogy ehhez tartja is magát. Ha jól láttam, mindössze egyetlen saját ötlete volt (attól eltekintve, hogy "koncepciójában" Gertrudis a legfőbb bűnös, ami roppant vitatható, de erre nincs hely kitérni), ám az éppoly förtelmes, mint amilyen képtelen. Amikor Bánk felelősségre vonja a királynőt, a bőszült hölgy kirántja a székét ékítő feszületet, és az abban elrejtett tőrrel támad a nagyúrra, aki aztán retúrkésként döfi a dölyfös asszonyba a vasat. De hogy egy mélyen keresztény világban feszületkéssel gyilkoljanak, az tényleg hajmeresztő. A rendezés historizáló mivoltának mond ellent ez az ötlet.

A zárójelenet felejthetetlen. Lan, a szánalmas kis vietnami, rossz fogú kurva - oly erős szájszaggal, hogy még strichelő pajtásnője is azt mondja, ez azért "durva" - éppen előkészületeket tesz egy futószalagkúrás lebonyolítására.

Manapság egyre-másra jelennek meg a szakácskönyvek, de az újabb munkák közt oly ritka a szakmailag ihletett, a konyhaművészetet magas hőfokon taglaló kötet, mint a jó pincér vadul sokasodó éttermeinkben. Frank Júlia műve azonban megkerülhetetlen alapkönyv.