Orbán Ottó halott

  • Bán Zoltán András
  • 2002.05.30 00:00

Képzőművészet

Nem ismertem őt személyesen, de sokszor láttam a Zene-akadémián, eszerint zenebarát volt, rokonlélek. Most tehát csak abból tudok kiindulni, amit olvastam tőle, noha persze hallottam súlyos betegségéről, aztán az írókollégák gyűjtéséről az elodázhatatlan műtétre. Melytől, úgy hírlett, meggyógyult. Vagy legalábbis nagyban javult az állapota. És most mégis halott. Szívroham vitte el.
Nem ismertem őt személyesen, de sokszor láttam a Zene-akadémián, eszerint zenebarát volt, rokonlélek. Most tehát csak abból tudok kiindulni, amit olvastam tőle, noha persze hallottam súlyos betegségéről, aztán az írókollégák gyűjtéséről az elodázhatatlan műtétre. Melytől, úgy hírlett, meggyógyult. Vagy legalábbis nagyban javult az állapota. És most mégis halott. Szívroham vitte el.

Orbán Ottó kései művészetében legkivált szenvedéseiből csinált jelentős lírát, és mi, gyarló, esztétikai potyalesők élveztük e kínokat megörökítő költészetet. E helyzetre tökéletesen illett Sören Kierkegaard keserű jellemzése: "Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne. Sorsa hasonló ama szerencsétlenekéhez, akiket Phalarisz bikájában lassú tűzön kínoztak, üvöltözésük azonban nem juthatott el a türannosz fülébe, hogy rémítse őt, számára ez édes muzsikának hangzott. S az emberek összesereglenek a költő körül, és így szólnak hozzá: Énekelj majd ismét, vagyis: bárcsak új fájdalmak gyötörnék lelked."

Utolsóként a Holmi májusi számában megjelent ciklusát olvastam (Az éjnek rémjáró szaka. Tizenöt dal), ezeket a megrendítő, olykor morbid, olykor groteszk, olykor fájdalmasan röhögtető, olykor, de itt elakad az elemezni vágyó hang, rádöbben hamisságára, és eszébe jut a fenti Kierkegaard-gondolatmenet. És a még nem idézett, kiegészítő mondat: a szenvedéstől üvöltő költőt hallgatva "előlépnek a kritikusok, mondván: így helyes; így kell lennie az esztétika szabályai szerint". Ilyenkor szégyellhetjük magunkat; mert ne kerteljünk: e ciklust, mint szinte minden versét ezekben az - most már látszik - utolsó években a halál gondolata uralta. A halál van minden gondolatnak alján, variálhatnánk Ady híres sorait. Jól tudja ezt persze Orbán Ottó is: "Már nem tudok másfajta verset írni, / csak olyat, melyben a halál kaszája cseng."

Tapasztalt poétaként már az első "dal"-ban (Dal a szélhámos reményről) megszólaltatja a nagy alaptémát: "Operált koponyámhoz mind közelebb robban a gránát", hogy aztán a lezáró két sorban nyilvánvalóvá tegye, miért "szélhámos" a sorsát kísérő remény: "Jeges lepedőjén szeretkezni hív a két fekete nővér, / Szívhalál és Agyhalál." És a ciklust lezáró nyolcsoros teljesen gátlástalanul adja át magát a nihilnek, itt már nincs központozás, nincs nyelvtan, nincs semmi:

Dal a semmiről

Sötét Vak Kilátástalan Sötét Sötét

Vak Kilátástalan Nem látni

semmit

Sötét Vak Kilátástalan nem látni

semmit

Vak Kilátástalan Sötét Sötét

Sötét

Ami a két vers közt van, nagy költészet, bizonyos értelemben összefoglalás. Mert e summából kiderül, korántsem csupán a testi szenvedés volt e kései költészet alapja. Orbán Ottó majdnem hasonló mértékben gyötrődött a politika és a történelem rémségeitől, a tébolyeszméktől, a hülyék regnálásától, az eszelősség diktatúrájától. Hangja ilyenkor metszően epés vagy kétségbeesett (hadd utaljak itt egy 1995-ös versére: Nemzeti dal), a nagy romantikusokéhoz hasonló: "Hallod-e, te öregember? / Ez volna a te teremtett világod? / Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel, / Hol szupernovákkal gyújtasz világot?" (Dal a teremtett világról) E sorokból kiderül, mennyire befolyásolta Vörösmarty, nem is szólva William Blake-ről, akinek nagyszerű fordítója volt.

De a legközelebbi költői hozzátartozója persze Petri György volt. Mert miként a kétéves halott, nemzeti költő volt Orbán Ottó is, persze ironikusan átértékelve ezt a kissé elavult szerepet: "Szarrá ment megváltást prófétáló rögeszménk, / Hogy össze kell fognunk, s megjavul a világ". Két botcsinálta nemzeti költő, Petőfi örökösei. Most együtt menetelnek a halottak élén, a "Mezőn, hol mindenki veszt".

Bán Zoltán András

n ...hát ez igazi szarság, igazi, oltári nagy szarság, a halál, jó, én értem, nem mi akartuk, dehogy akartuk az életet, mért akartuk volna, és mégis, ha már így alakult és itt vagyunk, szaladgálunk föl, pók a falon, akkor hogy´ van az, hogy egyszer csak vége, vége akkor is, ha nem akarjuk, szarság, mondom, hogy szarság, és ne mondjátok nekem, hogy odafönt, hogy ott ül angyalai meg mit tudom én, kik között, és ő dönt, hogy gondot visel ránk, és amikor úgy tetszik neki, leveszi a kezét rólunk, na ne mondjátok nekem, hogy így van, de ha mégis, mégis így lenne, ha tényleg így volna, hogy jön hozzá, hogy éppen most vigye el Orbán Ottót, mi az indoka, van indoka egyáltalán, miért pont Orbán Ottót, a barátomat, miért és miért pont most, ja, hogy megrendüljek, s hogy ne csak én, hogy mindnyájan megrendüljünk, hogy sírjunk, ugye, és hogy elgondolkodjunk, hogy mit is csinálunk, hogy elgondolkodjunk, hogy egyáltalán gondolkodni kezdjünk, igen gondolkodjunk, min is, min gondolkodjunk, gondolkodjunk lapos közhelyeken, ugye, mondjátok meg nekem, ti elcsöppenő régi nagyokosok, ti régi-régi hívők, meg ti is, ti nagyon újak, ti, akik most találtatok rá az útra, az igazi útra, ahogy ti mondjátok, az egyetlen igazira, és akkor most ti, az igaziak, mondjátok meg nekem, mi ez az egész, mi ez, ami itt körülvesz minket, mi ez a szarság, és mondjátok meg, mi végre vagyunk ezen a földön, most mondjátok meg, hogy mi végre, most mondjátok meg, amikor Orbán Ottó barátom itthagyott minket...

Ottó, drága Ottó, mért hagytál el minket?!

Jancsó Miklós

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Angyalbőrben

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Megnyíló életek

  • Rádai Andrea

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Ők így csinálják

  • A szerk.

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

Magyarország farhátra megy

  • A szerk.

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

Kiáll-e?

  • A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

„Nagyon nagy vita”

Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.

A szelíd forradalom

A múlt év végére az Alaptörvény lecserélése az egyesült ellenzék egyik legfontosabb, de mindenképpen a legjelképesebb választási ígéretévé lépett elő. A kezdeti kérdést – lehetséges-e egyáltalán egyszerű többséggel alkotmányozni? – felváltotta az annak mikéntjéről folyó nyilvános eszmecsere.