Könyv: Klasszikusok félidőben (Két új Nietzsche)

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2002/13. (03. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Két új magyar Nietzsche-kötetet hozott az év vége. Az első, a Wagnerről, Schopenhauerről (a Holnap publikációja) inkább népszerűsítő kiadvány, a másik, Az új felvilágosodás (az Osiris könyve) tudományos jellegű kötet. Nagy különbség.

Két új magyar Nietzsche-kötetet hozott az év vége. Az első, a Wagnerről, Schopenhauerről (a Holnap publikációja) inkább népszerűsítő kiadvány, a másik, Az új felvilágosodás (az Osiris könyve) tudományos jellegű kötet. Nagy különbség."Engem Isten egész éltemben gyötört", mondja Kirillov az Ördögök című Dosztojevszkij-regényben. Ha Kirillov helyébe Nietzsche nevét tesszük, Isten helyett pedig Richard Wagner áll, máris megkaptuk a filozófus-költő és a zeneszerző-költő viszonyának alapképletét. Nietzsche egész életén át próbált megszabadulni Wagnertől, akiben eleinte világ- és művészetmegváltó forradalmárt, később a modern művész, a décadence művészetének paradigmatikus jelenségét látta: Wagner, mondja többször is, a "modernség Cagliostrója", vagyis sarlatán ízig-vérig.

E megszabadulási harcban

olykor a téboly határáig hatolt, és attól sem rettent vissza, hogy kitegye magát a nevetségességnek, kockára tegye, hogy komoly szellemi embernek tekintsék. Amikor például Wagner művészetét elbuktatja a Bizet Carmenjével való összehasonlításban, Nietzsche jól tudja, hogy ez gonosz tréfánál nem egyéb. A tisztánlátás egyik utolsó pillanatában, 1898 decemberében ezt írja egyik jó emberének, Carl Fuchsnak: "A Bizet-ről írt soraimat nem szabad komolyan vennie. De Wagnerrel szemben mint ironikus antitézis nagyon erős hatást kelt, és mégiscsak ízléstelenség lett volna, ha, teszem azt, Beethoven dicsőítéséből indultam volna ki." Mégis megteszi ezt az utolsó lépést is. Bizet-t az egészség művészeként, ellenméregként állítja szembe a beteg Wagnerrel.

1868-ban ismerkednek meg, az első látogatást a svájci Triebschenben kissé elfogódott, jelentőségteljes szavakkal írja le Nietzsche: "Hosszan elálldogáltam a ház előtt, egy folyvást ismétlődő fájdalmas akkordot hallgatva." Wagner ekkor ér művészete zenitjére; már megírta a Ring nagy részét, túl van a Trisztánon, a Mesterdalnokokon, míg Nietzsche pályakezdő, huszonnégy évesen nemrég foglalta el a bázeli egyetem professzori katedráját. Apját korán elvesztette; most árvaként, pótapát keresve közeledik a nála jóval idősebb mesterhez. Klasszika-filológus, de terve az, hogy filozófiává alakítsa át a filológiát. Első nagy görög tárgyú tanulmányát Wagner zenedrámái ihletik; az 1872-ben megjelent A tragédia születése a zene szelleméből akár a következő címet viselhetné: A tragédia újjászületése a wagneri zene szelleméből. De közel a kiábrándulás. Nietzsche számára egyrészt elviselhetetlen a Wagnert övező kultusz, az általa megvetett filiszternémetség kritikátlan rajongása ("Hogy disznók közé keveredik az ember, ez még elviselhető. De németek közé?!"), másrészt újonnan kialakuló, antiromantikus esztétikájába már nem fér bele Wagner, mint a décadence, az elkábítás művészetének iskolapéldája. Számára elfogadhatatlan továbbá Wagner kereszténysége, hogy a Parsifalban, utolsó művében - Nietzsche szavaival - gyámoltalanul "leroskadt a kereszt előtt", ami persze súlyosan meghamisítja az opera intencióját. Nietzsche az Antikrisztus prófétája: a téboly kitörése előtti napokban Dionüszoszként írja alá levelei egy részét, programja: "Dionüszosz a Megfeszített ellen." Vagy egy kéziratban maradt műve címével szólva: Nietzsche kontra Wagner.

Schopenhauer egész életében példaképe maradt, noha filozófiájától érett korszakában eltávolodott. Persze Schopenhauer is Wagner révén került bele gondolkodásába, mint a Ring egyik ihletője. Magyarul most megjelent kései tanulmányában azonban már metszően gúnyos hangon szól a zeneszerző Schopenhauer-rajongásáról. Nietzsche szerint ugyanis a nagy mű eredeti eszméje zátonyra futott, Wagner a peszszimizmus helyett az optimizmust zenésítette meg, csak egy kiút mutatkozott, meg kellett zenésítenie a schopenhaueri filozófiát: "a décadence filozófusa adta meg először a décadence művészének igazi énjét." A Zarathustra korszakában, az 1880-as évek elején Nietzsche már meghaladottnak vélte mindkét ifjúkori mesterét: "Láttam a zenés tragédiát magasan Wagner fölött - és hallottam a lét tragédiájának zenéjét magasan Schopenhauer fölött", írja az Osiris által kiadott kötetben.

Van tehát két új Nietzsche-kötetünk, és egyrészt örülünk, mert a század legbefolyásosabb szerzőjének immár majdnem minden műve olvasható modern fordításban. Örömünk azonban ürömmé változik, ha belegondolunk, milyen kaotikusan, milyen átgondolatlanul, menynyire eltérő igényű kiadóknál, milyen váltakozó fordítói színvonalon állnak e munkák. Manapság az fordít és ad ki Nietzschét, akinek éppen arra szottyan kedve, így aztán

teljes a zűrzavar

Az utóbbi évek legjelentősebb Nietzsche-edíciója az Osiris magyar kritikai kiadásnak tekinthető Zarathustra-kötete volt. Ehhez kapcsolódik most a Hévizi Ottó által szerkesztett és jegyzetelt, Kurdi Imre által remekül fordított könyv, "Az új felvilágosodás", melynek alcíme tökéletesen mutatja a vállalkozás mikéntjét: "Jegyzetfüzetek az Így szólott Zarathustra keletkezésének idejéből." Hévizi ragyogó munkát végzett, válogatása nagy tudásról, komoly koncepcióról árulkodik, és noha vitatható - hiszen Nietzsche aligha adott volna ki ilyen kötetet -, végül eléri célját: bemutat egy lehetséges gondolkodói utat, mely a Zarathustrához vezetett. Talán mondanom sem kell, hogy e kötet a Colli-Montinari-féle kritikai kiadás alapján készült.

A Romhányi Török Gábor fordította kötet nem adja meg, mely szövegközlés szolgált a magyarítás alapjaként. Két tanulmányt tartalmaz: Der Fall Wagner (Wagner esete) és Schopenhauer als Erzieher (Schopenhauer mint nevelő). Mi sem jellemzőbb, hogy már az utóbbi tanulmány eredeti címét is rossz helyesírással közlik. A fordítói hibák számosak, hadd emeljek ki kettőt, melyek teljes zenei inkompetenciáról tanúskodnak. A 9. oldalon ez áll: "kicentizett szentimentalitás." Az eredetiben: "Senta-Sentimentalität", ami egy félművelt operarajongó számára is világos: Senta-szentimentalitás, hisz Senta A bolygó hollandi főhősnője. A 26. lapon a fordító nem tudja, hogy a "der reine Tor" (a bevett magyar fordításokban: "a tiszta balga") Parsifal jelzője, ezért ekként ferdít: "vegytiszta ostobaság". És vegytiszta ostobaság a 10. oldal szövege: "Wagner áldozata a megváltás áldozata." Nietzsche szégyellte volna, ha ilyet ír, a fordító itt az Opfer (áldozat) és az Oper (opera) szavakat keverte össze, a helyes nietzschei gondolat tehát: "Wagner operája a megváltás operája." Kár, mert a fordításban vannak szépen megoldott részek is, és a Schopenhauer-esszé sokkal jobban sikerült.

Ceterum censeo: itt az ideje, hogy rendet tegyünk a Nietzsche-kiadások körüli káoszban.

Bán Zoltán András

Holnap, 2001, 118 oldal, 1500 Ft; Osiris, 2001, 295 oldal, 1985 Ft

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2002/13. (03. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...