„Ellenzékinek” titulálja a lakók egyik csoportja a másikat abban a lakásszövetkezetben, amely több tízmilliós adósságot görget maga előtt, és amely tíz hónap alatt három elnököt fogyasztott el.
Jobb belátásra tért az orosházi képviselők többsége, és megszüntette az önkormányzati televízió kizárólagos közvetítési jogát a testületi ülésekről. A korábbi antidemokratikus húzással többször foglalkoztunk mi is.
"Akkor maga nem is balkáni?" - teszi fel a kérdést egy törzsvendég a felszolgálónak a Kocsis család kávézójában. "Voltaképpen nem, feleltem, de valahogy mégis, gondoltam" - emlékszik Ildikó, a regény elbeszélője.
A látogatóba érkező Orbán Viktort népszerűsítette volna egy Békés megyei alpolgármester, ám a helyiek kommentjei lesöpörték a netről a kormányfőt. Szó szerint: a nem várt reakciók miatt hamar törölték a dörgölőző oldalt a széles publikum elől.
Az elsősorban regény- és naplóíróként ismertté vált Márai publicisztikai tevékenységéről kapunk egyre átfogóbb képet abban a sorozatban, amely a szerző újságcikkeit gyűjti össze.
Május 1-jén Magyarország hat éve lesz az unió teljes jogú tagja. Az alábbiakban egy konkrét példán keresztül azt vizsgáljuk, milyen hatást gyakorolt az EU pályázati rendszere a területi kiegyenlítődésre.
Úgy tűnik, néhányan sportot űznek abból, hogy olyan esemény Budapestre "hozatalát" szorgalmazzák, aminek a megrendezésére - két évtizeden belül egészen biztosan - teljességgel alkalmatlan az ország.
Heteken belül eldől, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a versenyben maradt három kandidáló közül Olaszországnak, a lengyel-ukrán vagy a horvát-magyar párosnak adja-e a 2012-es Európa-bajnokság (Eb) megrendezési jogát.