Orosháza

Gyorsan elrejtették Orbánt a Facebookon*

  • Bod Péter
  • 2012. március 12.

Kis-Magyarország

A látogatóba érkező Orbán Viktort népszerűsítette volna egy Békés megyei alpolgármester, ám a helyiek kommentjei lesöpörték a netről a kormányfőt. Szó szerint: a nem várt reakciók miatt hamar törölték a dörgölőző oldalt a széles publikum elől.

Pénteken Orosházára látogatott Orbán Viktor, hogy részt vegyen a kanadai tulajdonú, gépgyártásban érdekelt Linamar üzemavatóján. Az autóipari alkatrészeket és mezőgazdasági gépeket gyártó cég 1992 óta tevékenykedik Magyarországon; az orosházi üzemében a múlt héten avattak új üzemcsarnokot. A helyi lapok, portálok, tévék és rádiók kivétel nélkül beszámoltak az eseményről.

Zalai Mihály orosházi alpolgármester (talán szeretett volna ráerősíteni a kormányfői látogatás médiaprezentációjára) az üzemcsarnok avatásán készített egyik fényképét el is helyeztette a Facebookon. Az Orbán Viktort ábrázoló fotó mellett két rövid mondat szerepelt a bejegyzésben: „250 új munkahely Orosházán. Miniszterelnök úr megnyitó beszéde.”

Sorjáztak is egyből a kommentek. Az olykor alig idézhető hozzászólások gyorsan váltogatták egymást, de egyik sem a beruházás feletti öröm és lelkesedés szavait zengte. Az orosházi alpolgármester gyorsan észbe kaphatott, hogy a puskája fordítva sült el, és törölte* csak az ismerősei számára tette hozzáférhetővé az egész bejegyzést. (Az oldalt idejekorán lementettük.)



Ezzel újfent bebizonyosodott, hogy a Facebook más világ, mint az önkormányzati lapoké, amelyekben a helyhatóságok „saját dicsőségüket susogják”. A propagandának fityiszt mutató bejegyzést ugyan ki lehet törölni, a hozzászólókat azonban nem lehet leváltani.

*Tudósítónk a cikk megjelenése után kapta a hírt, hogy az alpolgármester nem törölte az oldalt, hanem csak az ismerősei számára tette láthatóvá. A szerk.

A cikkre és a helyesbítésre reagált az alpolgármester.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.