Publicisztika

Új barázdát szántanának

  • Bod Péter
  • 2011. december 23.

Kis-Magyarország

Adott egy Békés megyei kisváros, minden öröklött hátránya ellenére egészen egyedülálló idegenforgalmi adottságokkal.

A rendszerváltás utáni első két önkormányzati ciklust leszámítva az egymást váltó városvezetések nekiláttak a helyi Várfürdő fejlesztésének és a gyulai vár rekonstrukciójának. Az „elmúltnyolcév” nem káoszt, nem romokat hagyott maga után a fürdővárosban, hanem olyan léptékű fejlesztéseket, amilyenekre kevés példa akad az országban. Két pályázat keretében több milliárd forintért – uniós forrásból – átépítették Gyula belvárosát, amit az itt élők és az idelátogatók egyaránt jól sikerültnek mondanak.

2010-től azonban itt is új szelek fújnak, éppen ezért nem tanulságok nélküli elolvasni a Fidesz helyi programját, amelyben külön fejezet foglalkozik a helyi mezőgazdasággal. „A városvezetés az elmúlt ciklusokban a helyi mezőgazdaság létezéséről szinte tudomást sem vett. Ezen változtatni kell, hiszen a mezőgazdaság valójában a város egyik stratégiai ágazata” – olvasható a dokumentumban.

 

Gyula környékének mezőgazdasága nem sok nyomot hagyott a legújabb kori magyar agrártörténetben, így roppant nehezen megválaszolható kérdés, hogyan lehet stratégiai ágazattá fejleszteni ebben a városban a mezőgazdaságot. (E ponton nem megkerülhető az a statisztikai tény sem, hogy a hazai GDP nagyjából 3 százalékát adja az agrárium, és a foglalkoztatottak csupán 4 százaléka dolgozik a szektorban.) A fideszes program a tényekről nagyvonalúan hallgat, és nyomban a munkahelyteremtéssel kapcsolja össze a lényegében semmilyen konkrét intézkedési tervet nem tartalmazó mezőgazdasági programját.

 

 

Szép az élet dán húsból


Szép az élet dán húsból

Fotó: MTI

 

 

A legnagyobb baj, hogy ennek a magát komolynak álcázó politikai iratnak jószerivel egyetlen megállapítása sem helytálló. Nem igaz például, hogy a város komoly agrárhagyományokra tekint vissza – így az ebből levont következtetés is tarthatatlan, miszerint „a mezőgazdaság fejlődésére pedig a szintén jeles helyi hagyományokkal rendelkező élelmiszeripar fejlesztése alapítható”. Nemcsak arról hallgat nagyvonalúan a szöveg, hogy pontosan milyen (önkormányzati) intézkedések vezetnének a helyi „mezőgazdaság fejlesztéséhez”, hanem hamis színben tünteti fel a helyi élelmiszeripar helyzetét is. A Gyulai Húskombinátban például évekkel ezelőtt megszüntették a sertésvágást, a húsipari cég minden terméke a Dániából érkező fagyasztott félsertésekből készül. Még – lehet, hogy illúziórombolók leszünk – a híres gyulai kolbász is. Vagyis az élelmiszer-ipari cég sem a helybeli termelőktől vásárol, mivel az ő áraik egyszerűen versenyképtelenek a dániai disznóhússal szemben. Ez szomorú, jó volna rajta változtatni – más kérdés, hogy az ilyesfajta „jámbor szándék” szellemében fogant helyi gazdasági programokkal aligha lehet.

 

Ráadásul A Fidesz gyulai mezőgazdasági programja hangzatos címet viselő dokumentum még a legalapvetőbb következetességet és koherenciát sem tartja magára nézve kötelezőnek. A szöveg első fele hangsúlyosan a mezőgazdaságról mint stratégiai ágazatról szól, az agrárszféra fejlesztéséről és munkahelyteremtő képességéről. Egy bekezdéssel lejjebb az önkormányzat intézkedéseinek célját elsősorban az értékesítési lehetőségek megteremtésére és bővítésére, az értékesítés koordinálására és a helyi termékek helyben történő fogyasztásának ösztönzésére szorítja. A kettő messze nem ugyanaz. Ráadásul lehet-e stratégiai ágazatként beszélni a mezőgazdaságról abban a programban, amely a növekedés motorjait abban véli megtalálni, hogy a gyulaiak majd gyulai – kenyeret?, húst?, tejet?, gyümölcsöt? – mezőgazdasági termékeket fogyasztanak? Olyan apróságokkal sem pepecsel ez a program, hogy konkrétan milyen termékek helyi termelésére-termesztésére és értékesítésére gondol, amikor mezőgazdasági programot hirdet. (Azért meg aligha volt érdemes programot írni, hogy az önkormányzati intézményeket ebéddel ellátó helyi konyha lehetőleg helyi termelőktől szerezze be az alapanyagokat.)

 

Rejtély, miért fog egy párt helyi mezőgazdasági program írásához, ha a legalapvetőbb ismeretekkel és tudnivalókkal sem rendelkezik, csupán közhelyeket sorol, vágyakat fogalmaz meg. Az pedig fölöttébb kínos, hogy a szerzők nem ismerik föl: a hazai mezőgazdaság és a ráépülő élelmiszeripar szerkezeti gondjaival egyetlen önkormányzat hiába is próbálna megbirkózni. Főleg, ha fogalma sincs arról, hogyan lásson neki.

Neked ajánljuk