Bodoky Tamás

  • Bodoky Tamás

Bodoky Tamás cikkei

"Csak az első osztálynak van hely a mentőcsónakban"

  • Bodoky Tamás
Aktivista, filozófus, internetkutató. Az internetkorszak hajnalán a szerzői jogok reformjáért, a szabad digitális kultúráért küzdő szervezetet alapított, ma inkább a fejlett demokráciák rendszerszintű politikai korrupciójáról értekezik. Alkotmánymódosítással állítaná helyre az amerikai politikai rendszerbe vetett megrendült közbizalmat, és a pénz túlhatalmát, a big business politikai befolyását okolja a gazdasági válság miatt. A CEU-n tartott előadása után beszélgettünk vele.

Az éghajlatváltozás költségei - Drága melegek

  • Bodoky Tamás
A klímaváltozás már ma is sokmilliárdos károkat okoz, a biztosítási díjak nőnek; csak Magyarországon 5000 milliárd forint a tét. A megelőzés és a kockázatcsökkentés költségeit azonban senkinek nem akaródzik viselni.

"Bill Gates lekommunistázott" - Richard M. Stallman, Free Software Foundation

  • Bodoky Tamás
Budapesten járt, és a szabadalmaztatott számítógépprogramok, a másolásvédett adathordozók és a szoftvermultik ellen agitált Richard Stallman, a szabadszoftver-mozgalom élő legendája, egykori MIT-s hacker. Stallman szerint a jogvédett szoftver digitális rabszolgasorsba taszítja a felhasználókat, a szellemi alkotások megosztása erkölcsi kötelesség, az óriásvállalatok pedig veszélyeztetik a demokráciát. Bodoky Tamás

"A biológia Microsoftja jött volna létre" - Tim Hubbard genomkutató

  • Bodoky Tamás
Hatalmas tétje volt az emberi örökítőanyag kódsorrendjének leolvasásában egy magáncég és a közszféra tudósai között zajló versenynek - mondja Tim Hubbard, a Wellcome Trust Sanger Institute tudósa, aki a genetikai kód számítógépes analízisével és a gének által kódolt fehérjék szerkezetének meghatározásával foglalkozó kutatócsoportot vezet a humán genom projekt brit zászlóshajóján. Hubbard szerint diszkriminációellenes törvényekre lesz szükség ahhoz, hogy megakadályozzuk a genetikai adatokkal történő visszaéléseket, de nem tart attól, hogy a közeljövőben valósággá válhat az emberi génmanipuláció.

Nyílt forráskódú tudomány: "Nemzeti akciónap"

  • Bodoky Tamás
A tudományos világ egy részének elege lett abból, hogy súlyos közpénzeken kikutatott eredményeiket csak a multinacionális magánkiadók tulajdonában lévő szaklapokban közölhetik. A tanulmányok - papíron és az interneten is - vaskos előfizetési díjak ellenében hozzáférhetők. Az ingyenes online alternatíva az elmúlt években csak részben valósult meg, ám a szabad hozzáférést követelő mozgalom egyre erősödik. Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban már a törvényhozókat ostromolja.

"Újságírói gesztusok" (Ethan Zuckerman, Global Voices)

  • Bodoky Tamás
Túl korán adta el a vállalatát, ezért csak 700 ezer dollárt keresett a dotkomlázon Ethan Zuckerman, aki az internetkor hajnalán kimaradt az egyetemről, hogy létrehozza barátaival a világ egyik első ingyenes webtárhely-szolgáltatóját. Azóta különféle nonprofit projekteken dolgozik: a GeekCorps önkénteseket küld a fejlődő országokba, hogy segítsék az internetterjedést, a Global Voices pedig új típusú hírügynökség, amely a tömegmédia által elhanyagolt területekre és nemzetekre hívja fel a figyelmet az ott élő önkéntes, amatőr online-tudósítók, a bloggerek segítségével. Az üzletemberből lett aktivista és médiakutató az OSA meghívására járt Budapesten, és arról beszélt, hogyan demokratizál a civil online média.

Szerverlefoglalások: Digitális világháború

  • Bodoky Tamás
Több tucat állam rendõrsége és különféle nemzetközi nyomozó szervek bekapcsolódásával 2004-ben szabályos világháborúvá fajult a szerzõi jog által védett digitális tartalmak - szoftverek, zenék és filmek - illegális terjesztõi és az ugyanezen tartalmakat elõállító, illetve legálisan terjesztõ multinacionális nagyvállalatok a digitális technológia fejlõdésével egyre súlyosbodó, világméretû konfliktusa. A szerverlefoglalási hullám Magyarországot is elérte.

Revitalizált űrprogram: Mars a Holdra

  • Bodoky Tamás
Az amerikai marsjáró sikeres leszállása után Bush elnök minden eddiginél ambiciózusabb űrprogramot hirdetett: a Nemzetközi Ûrállomás befejezése 2010-ig, bolygóközi utazásra alkalmas űrhajó kifejlesztése 2015-ig, állandóan lakott holdbázis 2020-ig, azután pedig emberi Mars-expedíció. A Nemzetközi Ûrállomás befejezése csak az elavult űrsiklók újraindításával lehetséges - a tavaly Texas fölött szétesett Columbia legénysége emléktáblát kapott a Marson.

Internetes tartalomkontroll: Állam és szabályozás

  • Bodoky Tamás
Az internetmédia szabályozásának mikéntjéről, végső soron az internetes szólásszabadság korlátainak megállapításáról évek óta világszerte kiterjedt diskurzus folyik. Magyarországon az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001-es törvény idei, jogharmonizációs célú módosítása során lángolt fel ismét a vita.

Az Informatikai Kormánybiztosság milliárdjai: Bottal ütik a nyomát

  • Bodoky Tamás
Kellemetlen helyzetbe hozhatja az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) jogutódait a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nemrégiben elkészült jelentése a központi költségvetési szervek 2000-2002 közti informatikai beruházásairól. A Fidesz-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban létrehozott informatikai csúcsszerv pályázatainak szabályszerűségi vizsgálata után ugyanis a jogutód Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak (IHM) 13, a szintén jogutód Miniszterelnöki Hivatalnak további

Fehérítő hatás

  • Bodoky Tamás
  • Fonyó Attila
A szürkeimportból származó eszközök kizárását lehetővé tévő monitoringrendszer kiépítése miatt a tervezetthez képest egy hónapot késett az otthoni számítógép-ellátottság növelését megcélzó Sulinet Expressz program indulása. A programban részt vevő boltok némelyikében kettős árlista jelent meg; a nem sulinetes számítógépeket helyenként valamivel olcsóbban kínálják. Az Oktatási Minisztérium és a gyártók hivatalos disztribútorainak álláspontja szerint ez csak az informatikai feketegazdaság szereplőinek érheti meg, akiket nevük elhallgatását kérő hardverpiaci szereplők áfacsalással, vámtrükkökkel és vesztegetéssel is vádolnak.

Mozigépész: Reciklált mitológia (Mátrix - Újratöltve)

  • Bodoky Tamás
Megint egy kultfilm, amit soha nem lett volna szabad folytatni. Hiába látványosabbak a digitális trükkök - a bugyuta történet és az elképesztően ostoba párbeszédek miatt a Mátrix - Újratöltve a nyomába sem ér az 1999-es eredetinek, sőt ebből derül ki igazán, milyen felszínes kotyvalék a Wachowski fivérek cybermítosza. Üzletileg viszont legalább annyira sikeresnek ígérkezik, mint az első rész az akcióműfaj megújításának terén: a mozikban 158 millió dollárt hozott, a számítógépes játékváltozatból 1 millió példány kelt el egy hét alatt. A trilógia befejező részét ősszel vetítik.

Kövess minket: