Magyar Narancs: Ön a bostoni műegyetemen, az MIT-n kialakult legendás hackerkultúra része volt. Létezik még az a mentalitás?
Richard Stallman: Nem, sajnos megszűnt már a nyolcvanas évek elején, ahogyan az a Hackers című könyben (Stephen Levy: Hackers - Heroes of the Computer Revolution - a szerk.) le is van írva. Az eredeti hackerattitűd antiautoriter volt, a saját szabályaink szerint éltünk. Ma már az MIT-n is a szabálytisztelő konformizmus uralkodik, ahogyan mindenütt másutt is.
MN: De a szabadszoftver-mozgalomban tovább élnek az elképzeléseik.
RS: Nem lehet a kettőt összehasonlítani: az MIT hackerközössége olyan emberekből állt, akik ismerték egymást, és szoftvereket fejlesztettek közösen. A szabadszoftver-közösség ma már sokkal kiterjedtebb, decentralizált, sokan egyáltalán nem is ismerik egymást. Több ezer szabad szoftvercsomag létezik, és mindegyiket egy-egy önálló csapat fejleszti.
MN: A hackerről az átlagos mozilátogató a számítógépkalózokra asszociál. Részt vett valaha ilyesmiben?
RS: Soha semmi ilyesmit nem csináltam. Az újságírók félreértették és félremagyarázták a hacker szó jelentését: nem a számítógépes betörésekről szól a történet. Persze az is lehet hacking, de a MIT-n a tradicionális hacking azt jelentette, hogy furcsa dolgokat raktunk az egyetemi épületek tetejére, például egy tehénszobrot, egy rendőrautó másolatát vagy egy működő vonalas telefont. Hackernek lenni azt jelenti, hogy örömet lelni a játékos okosságban. Ez egy életfelfogás.
MN: Miért vált ennyire elkötelezetté a szabadalmaztatott szoftverek elleni harcban?
RS: Nem elkötelezetté váltam, hanem én kezdtem a harcot a szabadalmaztatott szoftverek ellen. A szabad szoftvert nem én találtam ki, a számítógépprogramok eredendően szabadok voltak, mióta az azonos típusú számítógépek tulajdonosai az 1950-es években elkezdtek programokat írni, és ezeket megosztották egymással. A szabad szoftver volt a norma az 1960-as években - ha vásároltam egy számítógépet, az operációs rendszer általában szabad szoftver volt. A szabad szoftver csak az 1970-es években kezdett eltűnni, és 1980-ra már ritka kivétellé vált. De a laboratórium, ahol dolgoztam az MIT-n, még ekkor is szabad szoftvereket készített. Az AI laboratóriumban volt egy saját operációs rendszerünk, és amikor a szabad szoftverek kezdtek eltűnni, úgy éreztük, hogy ostrom alatt állunk.
MN: Sokan elfogadták, hogy a szoftver kereskedelmi termék lett, számos programozó meggazdagodott belőle.
RS: Ezzel azt is elfogadták, hogy a szabadságuk egy része odavész. Ennek az volt az oka, hogy nem etikai szempontból közelítették meg a kérdést, és nem láttak más lehetőséget. Én olyan helyen dolgoztam, amely még akkor is fejlesztett, használt és megosztott szabad szoftvereket, amikor a többiek már felhagytak ezzel. Volt egy szabad operációs rendszerünk, így senki nem tudta ellenőrzése alá vonni a folyamatot. Én úgy éreztem, hogy a szabadalmaztatott szoftver az egész programozói közösségünk elleni támadás.
MN: Mikor jött rá, hogy változik a világ?
RS: Kaptunk egy printer vezérlőprogramot egy cégtől, amit nem tudtam átírni, mert nem volt hozzá forráskód. A cég nem akarta kiadni a forráskódját, de ezt még megértem, mert soha nem számítottam etikus vagy tisztességes bánásmódra egy cég részéről. Ismertem egy programozót, akinek megvolt, de ő sem adta oda, amin végtelenül felháborodtam. Rádöbbentem, hogy ez az ember elárulta a közösséget, amelylyel együtt kellett volna működnie, egy cég kedvéért. Ez nemcsak barátságtalan, hanem etikailag is helytelen cselekedet volt. Rádöbbentem, hogy a szoftvernek szabadnak kell maradnia, tiszteletben kell tartanunk az általunk fejlesztett szoftver felhasználóinak szabadságát. Továbbmenve, ha szabadságot akarunk, akkor azt ki kell harcolnunk, küzdenünk kell a szabadalmaztatott szoftver ellen, meg kell próbálnunk kitörni a csapdájából.
MN: Mit ért a szoftver szabadsága alatt?
RS: Elsősorban a felhasználók szabadságát. Amikor szabad sajtóról beszélünk, azt sem úgy kell érteni, hogy a nyomdagép azt csinál, amit akar, hanem hogy az emberek azt nyomtatnak rajta, amit akarnak. Ugyanerről van szó. Mivel a számítógépprogramoknak egyelőre nincs akaratuk, értelmetlen volna a szabadságukról beszélni. Egyszer lehet, hogy kifejleszt valaki egy olyan programot, amelynek szándékai lesznek, de ez egyelőre sci-fi.
MN: Az előadásában droggal teli fecskendőkhöz hasonlította a szoftvermultik oktatási célra adományozott termékeit. Miért?
RS: Azért használom ezt a hasonlatot, mert ha valaki megtanul egy adott programot használni, nagyon nehezen vált másik programra. Ezért van az, hogy a Microsoft vagy az Apple ingyen osztogatja a szoftvereit az iskoláknak. Azt akarják elérni, hogy az iskola függővé tegye a diákokat az ő szoftvereiktől.
MN: Miért gondolja, hogy ez veszélyes a szabadságra vagy a demokráciára?
RS: Ez nem csupán veszélyes a szabadságra, ez maga a szabadság elvesztése. Kiszolgáltatott helyzetbe hozza a felhasználókat. Digitális gyarmatosításról van szó, a cégek leigázzák az embereket. A helyi eliteket felbérelik, privilégiumokat adnak nekik azért, hogy a helytartóikként viselkedjenek, és másokat alávetettségben tartsanak. A régi gyarmattartók sem engedték, hogy a gyarmatok iparosítsanak, hogy függőségben maradjanak a központ termékeitől. Ha a felhasználók nem kapják meg a forráskódot, akkor függőségbe kerülnek a fejlesztőktől, a végső cél pedig mindig a minél több pénz kisajtolása belőlük.
MN: Miért utálja ennyire a nagyvállalatokat?
RS: Mert politikai hatalmat gyakorolnak, és ez összeférhetetlen a demokráciával. Ha Bill Gatesnek több politikai hatalma van, mint önnek vagy nekem, az nem demokrácia. Az Egyesült Államokban az óriásvállalatok pénzzel befolyásolják a törvényhozást, ez nem igazságos.
MN: Mi lenne az alternatíva?
RS: Nem tudom, de az más kérdés. A fő kérdés az, hogy ez rendben van-e így. Szerintem akkor sincs rendben, ha nem tudjuk megakadályozni. Ha valaki az 1960-as években feltette volna a kérdést, hogyan lehet véget vetni a szovjet uralomnak Magyarországon, arra sem lett volna egyszerű válasz. A felismerés a fontos, hogy ez nem helyes. És nézze meg, hány felkelésre volt szükség a szovjet uralom ellen, mielőtt végre sikerült megdönteniük.
MN: Gondolja, hogy az óriásvállalatok hatalma ugyanúgy megdönthető, mint a szovjet rendszeré?
RS: Nem tudom, de meg kell próbálnunk. Például bevezethetnénk a progresszív társasági adót, tehát hogy minél nagyobb egy vállalat forgalma, annál magasabb kulccsal adózik. Ez az összeolvadások helyett a szétválásokban tenné érdekeltté a vállalatokat, mert két kisebb cég kevesebb adót fizetne. Nem kényszerítenék egy gigavállalatot sem arra, hogy szétváljon, de egy ilyen adórendszer ebbe az irányba befolyásolná a döntéshozatalt.
MN: Mi a véleménye a globalizációról?
RS: Rengeteg dolog van az életben, amit nem lehet globalizálni. Én úgy gondolom, hogy ha a jó dolgokat globalizáljuk, azok még jobbak lesznek, ha viszont a rosszakat, azok még rosszabbak. Az óriásvállalatok politikai hatalma antidemokratikus, tehát rossz. Ha ezt globalizáljuk, még rosszabb lesz. Az emberek általában erre gondolnak, amikor a globalizációról van szó, erről szólnak a szabad kereskedelemről, pontosabban a szabad kizsákmányolásról szóló szerződések. Lehetővé teszik a vállalatoknak, hogy több hatalmuk legyen, és aláássák a demokráciát. Ezek a szerződések annyira könnyűvé teszik, hogy egy vállalat más országba költöztesse a termelését, hogy ma már egy ország sem merészeli úgy szabályozni őket, ahogyan a közjó érdekében szükséges volna. Tehát természetesen meg kéne szüntetnünk ezeket a szerződéseket, a Világkereskedelmi Szervezetet el kell pusztítani. De a szabad szoftver is a globalizáció gyümölcse, a szoftverfejlesztők globális kooperációjának eredménye. Mivel ez az együttműködés jó, a globalizációja még jobb - manapság már gyakori, hogy egy-egy szabad szoftver több kontinens programozóinak koprodukciója, és az összes lakott kontinensen felhasználói vannak.
MN: Marxistának tartja magát?
RS: Progresszív vagyok, ami bizonyos mértékű baloldaliságot jelent. Nem vagyok marxista, de Bill Gates lekommunistázott, amikor azt mondta, hogy bárki, aki ellenzi a szoftverszabadalmakat, az kommunista.
MN: Obama politikáját elég progresszívnek tartja?
RS: Nem vagyok elégedett az új elnökkel. Bushnál nem lehetne rosszabb, de ez az összehasonlítás hibája. Obama megváltoztatott néhány Bush-féle szabályt, amelyek sárba tiporják az emberi jogokat, de nem mindet. Például érvényben maradt az a törvény, mely szerint az USA tárgyalás nélkül terroristának bélyegezhet egy szervezetet, és felszámolhatja. A szervezet aztán perelhet, de én nem tudok egy olyan rezsimet támogatni, amelyben az ártatlanságot kell bizonyítani.
MN: Miért zavarja, ha szabad szoftver helyett nyílt forráskódot mondanak?
RS: Az értékek szintjén nem értek egyet a nyílt forráskód filozófiájával. Az 1990-es években sokan támogatták a szabadszoftver-mozgalmat, néhányan egyetértettek velünk abban, hogy szabadságra van szükségünk, mások viszont pusztán gyakorlati megfontolásokból, és egyáltalán nem érdekelte őket a szabadság kérdése. Ezek az emberek találták ki a nyílt forráskód fogalmát 1994-ben, és kezdtek nyílt forráskódról beszélni szabad szoftver helyett. Joguk van a véleményükhöz, de én ellenzem ezt a megközelítést. Nem elegendő, ha az emberek praktikus okokból használják a GNU/Linuxot, meg kell tanulniuk értékelni a szabadságot is.
MN: Mit gondol a fájlcsereháborúról?
RS: A megosztás jó. Minden megjelent munkát meg lehet osztani. Persze vannak bizalmas információk, amiket nem illik megosztani, de ez más kérdés.
MN: Hogyan került kapcsolatba Hugo Chávez venezuelai elnökkel?
RS: Ott is a szabad szoftvereket népszerűsítem, de a szabadság más aspektusai is foglalkoztatnak. Amikor az USA által szponzorált ellenzéki csoportok megpróbálták visszahívni a választásokon, kiálltam Chávez mellett, és arra buzdítottam az embereket, hogy rá szavazzanak. Nem akartam Bushnak segíteni abban, hogy rákényszerítse a megavállalatok uralmát Venezuelára.
MN: Úgy tudjuk, hogy papagájt kért a hotelszobájába, pedig a mozgalom jelképe a gnú. Mi dolga a papagájokkal?
RS: Szeretek papagájokkal találkozni, mert általában élvezik a társaságomat.
Szabad szoftver, nyílt forráskód
A szabad vagy nyílt forráskódú szoftverek szabadon használható, másolható, terjeszthető, tanulmányozható és módosítható számítógépes programok. Ilyen például a Linux operációs rendszer, a Mozilla Firefox böngésző vagy az OpenOffice irodai csomag. A vállalatok ma már a szabadalmaztatott programok alternatívájának tekintik a nyílt forráskódú szoftvereket, mert függetlenek a gyártótól, nyílt szabványokon alapulnak, és korlátozások nélkül használhatók. A szabadszoftver-mozgalmat Richard M. Stallman indította 1983-ban a GNU projekttel, a célkitűzést kiáltvány, alapítvány és az első általános szabadszoftver-licenc, a GNU GPL követte. A Free Software Foundation szerint a szabad szoftver tetszőleges célra, szabadon felhasználható, tanulmányozható és módosítható, feltétele a forráskód hozzáférhetősége. Emellett szabadon másolható, terjeszthető és továbbfejleszthető, amennyiben az eredményt is hasonló feltételekkel közkinccsé teszik. A szabad nem feltétlenül jelent ingyenest, a szabad szoftver árusítható, ha az eladó garantálja a fent említett alapjogokat. A szabad szoftverek üzleti felhasználását népszerűsíti az 1988-ban alakult Open Source Initiative, amely a nyílt forráskódot hangsúlyozza az ingyenesként is érthető "szabad" helyett.
