A globális felmelegedés közgazdaságtanával legalaposabban a 2006-ban megjelent Stern-jelentés foglalkozott. A tanulmányt Tony Blair brit miniszterelnök felkérésére Lord Nicholas Stern, a Világbank volt vezető közgazdászának munkacsoportja készítette. A 700 oldalas mű - amit Blair hosszú kormányzása legfontosabb dokumentumának nevezett - bizonyítékok széles skáláját sorakoztatta fel az éghajlatváltozás hatásairól és a belőlük fakadó költségekről. Lord Stern nem kevesebbet állít, mint hogy az éghajlatváltozás a valaha bekövetkezett legnagyobb piaci kudarc, ami szoros kölcsönhatásban van a világpiac más jellegű hibáival, tökéletlenségeivel.
Üveges gáz
Számos módszert ötvözve a költségek és a kockázatok becslésére Sternék arra a következtetésre jutottak, hogy - ha nem cselekszünk - az éghajlatváltozás gazdasági költségei és kockázatai évente legalább a globális GDP 5 százalékára rúgó veszteséget jelentenek majd az emberiség számára; de a kárérték elérheti a globális GDP 20 százalékát is. Ez olyan gazdasági és a társadalmi törés kockázatát hordozza, ami a két világháború vagy az 1929-es világválság okozta pusztítással érne fel. (Stern jóslatai azóta még borúlátóbbá váltak: két évvel később már arról beszélt, hogy alábecsülték a klímaváltozás költségeit, mert a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátása jóval gyorsabban növekszik. Kína például feltehetően már 2006-ban megelőzte a kibocsátás terén a korábban világelső Egyesült Államokat.) Ezzel szemben a cselekvés - azaz az üvegházhatású gázok kibocsátásának olyan mértékű csökkentése, ami lehetővé teszi az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeinek elkerülését - költsége várhatólag nem haladja meg a globális GDP 1 százalékát.
A megelőzést és a kockázatcsökkentést azonban most kéne kezdeni - csak az érintettek és a felelősök egy része még arról sem meggyőzhető, hogy a klímaváltozás valós probléma. Annál is inkább, mivel a világnak nem kell választania az éghajlatváltozás elhárítása és a további gazdasági növekedés között. Az energiatechnológiában és a gazdaságok szerkezetében bekövetkezett változások ugyanis lehetővé teszik, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása és a gazdasági növekedés - bár a múltban szoros összefüggést mutattak - függetlenedjen egymástól. A következő két évtizedben megvalósítható beruházások alapvető hatással lehetnének a század második felének és az azt követő időszaknak az éghajlatára.
Bár a gazdasági következmények a világ összes országát érintik, a szükségesnek ítélt beavatkozás költségei nem egyenletesen oszlanak meg a különböző ágazatok, illetve a világ különböző országai között. A legsebezhetőbbek - a legszegényebb, fejlődő országok - fogják a legkorábban és a legtöbbet elszenvedni, bár ők a legkevésbé vétkesek az éghajlatváltozás előidézésében. Ám ha a világ gazdag része vállalja is azt a felelősséget, hogy kibocsátásait 2050-re a jelenlegi szint 60-80 százalékával csökkenti, a fejlődő országoknak is részt kell kérniük a cselekvésből - nem várhatják el a fejlettektől, hogy mindent fizessenek helyettük. A gazdag országokban létrejött kibocsátáskereskedelmi piacok már beindították az alacsony üvegházgáz-kibocsátású technológiák fejlődését támogató tőkeáramlást a fejlődő országok irányába.
Zöld new deal
A Stern-jelentéssel azonos következtetésre jutott a McKinsey stratégiai és technológiai tanácsadó cég 2009-ben. A McKinsey szerint mítosz a világgazdaság megmentése és a klímaváltozás elleni harc közötti választás kényszere, s gazdasági válság ide vagy oda, nem igaz az sem, hogy a gazdaságot kell "rendbe tenni", mielőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkenthető lenne.
A McKinsey elemzői úgy vélik, hogy a kibocsátáscsökkentés öszszesített potenciáljának legnagyobb komponense, 40 százaléka az energiafelhasználás hatékonyságának növelésében rejlik. A lehetőségek másik nagy csoportját az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó energia-előállítás - szél- és napenergia, biomassza, vízi és geotermális energia - jelenti. Vannak tartalékok a szén-dioxidot csapdába ejtő és föld alatt tároló technológia kifejlesztésében, valamint az erdőpusztulás megállításában, visszaerdősítésben is, az erdők ugyanis jelentős szén-dioxid-megkötők. A Stern-jelentés az üvegházgázok kibocsátásának beárazását tartja jó ötletnek, amit adókkal, kereskedelemmel vagy szabályozással lehet bevezetni. És persze tájékoztatni, oktatni kell Földünk lakóit mindarról, amit egyénenként tehetnek az éghajlatváltozással szemben.
A McKinsey tanulmánya szerint 2020-ban mintegy 530, 2030-ban pedig 810 milliárd eurót kell fordítani globálisan kibocsátáscsökkentő célú beruházásokra. Ha sikerül költséghatékony megoldásokkal elérni a kibocsátás csökkentését, akkor - az energiafelhasználás visszafogása révén megspórolt kiadások miatt - a kibocsátáscsökkentési teendők nettó költségigénye nem fogja elérni a globális GDP évi egy százalékát.
Hogy a megelőzés és a kockázatcsökkentés költségeit végső soron ki viselje, egyelőre vita tárgya az egész világon. E viták legmagasabb szintje a nemzetközi (a szén-dioxid-kvóták kiosztása körül zajló küzdelemről lásd cikkünket a következő oldalon). Ám a vezető ipari országok egyike sem halad olyan pályán, amely elvezethetne a kitűzött, 2 foknál kisebb mértékű melegedést okozó szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének megvalósítása felé - derült ki 2008-ban a WWF és az Allianz által megrendelt, az Ecofys által készített kutatási jelentésből. A jelentés a G8 országait kilenc jellemző szerint állítja rangsorba (múltbeli emissziós trendek, a kiotói célok elérésében történt előrehaladás, az energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, a széndioxid-piacok fejlődése). Az Allianz szerint a G8 országainak úttörő szerepet kellene játszaniuk abban, hogy elvezessék a világot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, tiszta energiát használó gazdálkodás korába. Ez azonban késik. A versenyt az Egyesült Királyság vezeti Franciaország és Németország előtt, de mindhárom ország legjobb esetben is csak a felét tette meg annak az útnak, amit már maguk mögött kellene tudniuk. (A rangsort Kanada és az Egyesült Államok zárja.) E globális csörték azonban csak megelőlegezik azokat a vitákat, amelyek előbb-utóbb arról fognak szólni, hogy a megelőzésben és a kárelhárításban milyen szerepet milyen megfontolásból kell vállalnia az államnak, a közösségnek, milyet a profitérdekelt magánvállalatoknak, s milyet az egyes embernek. A környezetvédő szervezetek és politikai mozgalmak mindenesetre gyökeres zöldfordulatot, zöld new dealt sürgetnek az 1929-es világválság után alkalmazott New Deal mintájára. Érvelésük szerint egyszerre szolgálná a gazdasági és az ökológiai válság megoldását, ha az államok jelentős beruházásokat eszközölnének olyan ágazatokba, amelyek nem az anyag- és energiaigényes fogyasztást növelik, és új munkahelyeket teremtenek az úgynevezett zöldszektorban.
Nekünk is fáj
Magyarországot különösen érzékenyen érinti az éghajlatváltozás: ami világviszonylatban 1 fokos emelkedés, az nálunk 1,5-2 fok lesz - áll az Országgyűlés által ötpárti konszenzussal elfogadott Nemzeti Éghajlat-változási Stratégiában (NÉS). Megoldásként radikális kibocsátáscsökkentést és a zöldberuházások jelentős felpörgetését irányozza elő a dokumentum.
A Kárpát-medencében az éves csapadék átlagos mennyiségének csökkenése és a csapadékeloszlás átrendeződése (több csapadék télen, kevesebb nyáron), továbbá a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának növekedése várható. Emiatt a mezőgazdaságban az elemi károk mértékének évi 2-4 százalékos emelkedésével számolnak a szakemberek. Korábban 2-3 évenként kisebb vagy közepes, 5-6 évenként jelentős, 10-12 évenként rendkívüli árvizekre lehetett számítani, ez a jövőben az extremitások miatt megváltozhat. A gyakoribbá váló rendkívüli árvizek szintje alatt fekszik az ország negyede, hétezer település, 2,5 millió ember, a megművelt földek harmada, a vasutak 32, a közutak 15 százaléka - a kockáztatott vagyonérték 5000 milliárd forint.A NÉS szerint Magyarországon a károk, valamint a védekezés és a helyreállítás költsége valószínűleg eléri az évi 150-180 milliárd forintot, ami megközelíti a GDP 1 százalékát. A kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás ugyanakkor új munkahelyeket teremthet a környezeti iparban, az energetikában, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és az építőiparban. A NÉS szerint az alacsony beruházási igényű, nettó pénzügyi hasznot jelentő intézkedések kötelezővé tétele a lakosságnál akár 30 milliárd forint éves megtakarítást is eredményezhet az elért kisebb energiafogyasztás miatt.
A kibocsátáscsökkentés terén radikális elképzelést fogalmaztak meg a magyar természetvédők. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) olyan éghajlatvédelmi kerettörvényt javasol, amely - a világon egyelőre egyedülálló módon - nemcsak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a fosszilis energiahordozók felhasználását is ütemezetten csökkentené egy energiakvóta-kereskedelmi rendszer bevezetésével. A megspórolt erőforráskvóták pénzhelyettesítőként élénkítenék a zöldberuházásokat az elképzelés értelmében.
Már fizetjük az árát
Ma már a klímaváltozás okozza a rendkívüli események miatti gazdasági károk zömét - állapította meg egy, az Európai Bizottság felkérésére 2008-ban született tanulmány. Az AEA Technology és a Stockholm Environment Institute által készített elemzés szerint Európa nemcsak 40 százalékkal gyorsabban melegszik, mint az egész Föld, de máris komoly kárt szenvedett a klímaváltozás miatt. A 2002-es árvizek 13 milliárd euróba kerültek, a 2003-as hőhullám 10 milliárd eurót emésztett fel. A jelentés szerint az éghajlati változásoknak tudható be az 1980 óta tapasztalt természeti katasztrófák 64 százaléka, és a rendkívüli eseményekre visszavezethető gazdasági veszteségek 79 százaléka.
Míg Európa középső és északi vidékein sokasodtak a súlyos pusztítással járó áradások, addig Dél-Európában gyakoribbá váltak a szárazsággal sújtó időszakok és a vízgazdálkodási zavarok. Az Alpok gleccserei 1850 és 1980 között tömegük egyharmadát veszítették el, a maradéknak azóta további 20-30 százaléka olvadt el. A szélsőséges hőhullám 2003-ban 27 000 ember halálát okozta Európában, a Portugália 5 százalékát kitevő károsított erdőterület értéke 1 milliárd euró volt. Az árvízkárok a jövőben csak az Egyesült Királyságban évi 30 milliárd euróra növekedhetnek.
Globálisan a biztosítási ágazat jelenleg évi 80 milliárd dollárra becsüli az időjárás okozta gazdasági veszteségeket, ebből 20 milliárd dollár a biztosított kárérték. Az elemi károkból származó gazdasági veszteség az 1960-as és az 1990-es évek között megnyolcszorozódott, a biztosított kárérték pedig megtizenhétszereződött ugyanebben az időszakban. Az időjárási katasztrófák már jelentősen éreztetik a hatásukat a biztosítási díjakban és a biztosítások hozzáférhetőségében is.
