Bretter Zoltán

Figyelmeztetés: Minden hasonlóság a puszta véletlen műve; olykor azonban mégsem.

G. Fodor Gábor politikai coming outja („A rendszer igazságait védem”, Magyar Narancs, 2015. február 18.) hívta föl a figyelmet Tilo Schabertre és az Orbán-rendszer machiavellizmusára. Kár. Machiavelli többet érdemel.

Románia az "európai, nyugatosodási projektnek" köszönheti gyors fölzárkózását: a projekt és a gazdasági fejlődés közötti egybeesés legalábbis elegendő arra, hogy a projekt maga megkérdőjelezhetetlenné váljon. Igaz ez még akkor is, ha a csatlakozási tárgyalásokat sikerrel lezáró Adrian Nastase volt kormányfő épp kétéves börtönbüntetést tölt vesztegetés miatt, és ha a korrupció mindent elönt Romániában. (Igaz, messze nem éri el a magyarországi state capture szintjét.)

A Băsescu-hívek szívesen mutogatnának Magyarországra, a „toxikus kétharmadra”, de nem tehetik, hiszen Orbán Băsescu barátja. Az RMDSZ egyedül tehet említést a kétharmadról, hogy ha az USL-nek ez sikerülne, akkor elszabadulhatna a nacionalista pokol, mert a magyarok nem kerülnének alkupozícióba.

Három évig és négy hónapig szolgáltam a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet (2011-ben a kulturális szó kikerült a hivatalos névből) posztján a nemzetet, melynek akarata - dr. Hatos Pál, a külföldi magyar kulturális intézeteket fenntartó Balassi Intézet (BI) főigazgatója avatott tolmácsolásában - ebben összegződött: "eddig, és ne tovább".

Előfordult már, hogy közpolitika-órámról a hallgatók egyenesen a tandíj elleni tüntetésre mentek. Jókedvűen, fölszabadultan, anélkül, hogy bármiféle ellenséges indulatnak akár csak a nyoma is meglett volna bennük a rendszer, a hatalom, a gaz politikusok iránt. Csak engedelmeskedtek egyfajta győzelmes öröm nélkül vállalt, de azért nem is kínos kötelességnek. Így mentek tüntetni: a közpolitika-órámról, melyen éppen a tandíjról beszélgettünk.

Magyarországon mindig is többféle középosztályról lehetett beszélni. Schöpflin Aladár a Nyugat hasábjain 1918-ban megjelent kiváló kis esszéjében arról értekezik, hogy a 19. század végén két középosztály alakul ki: az egyik, a lateiner osztály Tisza Kálmán politikája nyomán jön létre, mikor az elszegényedett földbirtokosokból állami hivatalnokok lesznek; a középosztály másik, jóval kisebb része viszont önálló gazdasági tevékenysége révén erősödik meg. A két középosztály között éles a feszültség: a szociális reformok elmaradásához, a virulens nacionalizmushoz, antiszemitizmushoz hozzájárul majd, hogy a lateiner (közép)osztály a másik (közép)osztály legyőzéséhez keres ideológiákat, és kínálja föl őket a társadalomnak, méghozzá hatalmi támogatással.

Tamás Gáspár Miklós (a továbbiakban: TGM) baloldali fordulatát eleddig csak az önfelkent baloldalon vették annyira komolyan, hogy jobbára elutasítsák. Az elutasítás pedig arról szól, hogy ki is képviseli a hiteles baloldalt.

Bauer Tamás amolyan fordított iránytű: amerre ő az Északot mutatja, arrafelé biztosan megtalálhatjuk a Délt. Vele rendszeresen előfordul, hogy éppen fordítva van, mint ahogy ő mondja (lásd Fodor Gábor melletti korteskedését: Fodor, a fordulat jelöltje, Magyar Narancs, 2007. február 15.). Voltaképpen Fodor Gábor a múltba fordulást, Kóka János a jövőbe fordulást jelképezi; Fodor egy olyan kontinuitást, melyet éppen meg kellene szakítani, Kóka azt a megújulást, mely ama kontinuitást megszakítja.