Nem az a kérdés, hogy ki nyer, hanem az, hogy aki győz, az mit nyer? A december 9-ki romániai választás lefutottnak tűnik, mert a nagy kampány már nyáron lezajlott.
Egyes vélemények szerint július 6-a és 9-e között Romániában államcsíny zajlott le – aztán persze ezek a vélemények is gyorsan átcsaptak saját ellentétükbe, a román politikai élet pikareszk dialektikájának megfelelően. Azt, hogy államcsíny van, Traian Băsescu államelnök mondta, amikor megindult ellene a felfüggesztési eljárás, melynek végén népszavazásnak kellett döntenie arról, hogy mennie kell, vagy maradhat; és ugyancsak ő mondta azt is, hogy csupán államcsínykísérletről lehet szó, mert a jogállami intézmények kiállták a próbát, és ő elnök maradhatott. A népszavazáson a részvétel 46 százalékos volt, s a megjelentek többsége, 87,52 százaléka, közel 7,5 millió szavazó az elnök menesztése mellett foglalt állást. Innen a föladat egyértelmű volt. A PDL (Demokrata-Liberális Párt – Néppárt) könnyűszerrel legyőzhető, ha ez a 7,5 millió szavazó eltehető télire. Elegendő, ha a Băsescu-ellenes indulatokat az USL (Szociál-Liberális Unió) ébren tartja, és rájátszik arra a csalódottságra, melyet az elnök menesztésére szavazók érezhetnek azért, mert a népszavazás érvénytelensége miatt az elnök hivatalában maradt. A PDL föladata is világos – a veszteségeket kell minimalizálnia. A Ponta miniszterelnök által elkövetendő hibákat kell kihasználni, a liberális pártelnök és jövendő államelnökjelölt, Crin Antonescu karakterét szorgosan gyilkolni (a karaktert tekintve ez fölöttébb egyszerűnek tűnik), és fölépíteni a Băsescu utáni korszak elnökjelöltjét, az utolsó PDL-es miniszterelnököt, Mihai Răzvan Ungureanut. Utóbbi céljára a PDL szövetséget is kötött az MRU által mindenféle pártszökevényekből összetákolt párttal, és együtt indulnak ARD néven – „Szövetség egy Jobb Romániáért” –, melyet kevesebben ismernek, mint ha a PDL egyedül indult volna, s eredményük 15 százalék körüli lehet.
A választás mégis egyetlen kérdés körül forog.
Ha a várakozásoknak megfelelően az USL győz, akkor az államelnök kinevezi-e a győztes pártszövetség jelöltjét miniszterelnöknek, vagy a „jogállam védelmében alkotmányos puccsot hajt végre”. Ez tehát az a kérdés, amelyre a parlamenti választások nem fognak tudni felelni. (Igaz, még a kérdés intellektuális földolgozása is okoz némi fejtörést.)
A kampány időszakában gyakran lehetett látni Traian Băsescu felfüggesztett állapotában tett azon nyilatkozatát, miszerint a hibát, hogy Victor Pontát kinevezze miniszterelnöknek, soha nem fogja újra elkövetni, s újabban megismételte, hogy „vicckormánynak” nem ad megbízást. A sajtóban egyesek kifejezetten föl is szólították arra, hogy „a nemzeti érdek védelmében…” igenis kötelessége megtagadni a kinevezést.
Traian Băsescu kezére játszik az alkotmány megfogalmazása, miszerint az elnöknek csak akkor kell kötelezően a választásokon győztes párt jelöltjét kinevezni miniszterelnöknek, ha egy párt 50 százalék plusz 1 szavazatot kap. Igen ám, de az USL több párt szövetsége! Az USL társelnöke, Crin Antonescu várható ellencsapásként be is lengette az újabb fölfüggesztést. A kampány fő témája megint Băsescu. És a korrupció. Naponta tartóztatnak le politikusokat, sokan közülük az elnök környezetéből származnak. A jogszolgáltatás természetesen független.
Az USL tehát nem csak arra törekszik, hogy abszolút többséget szerezzen, de arra is, hogy elérje a kétharmadot, ami ugyan a fenti alkotmányos dilemmát nem oldja föl okvetlenül, de politikailag mindenképpen megnehezíti az elnök dolgát. A kétharmad szintén kiemelt kampánytéma.
Victor Pontának hiába titkos példaképe Orbán Viktor, erről nem beszélhet, mert ellentétben saját szándékaival, melyek Európába vinnék, a magyar Viktor Ázsia felé vette útját. Ám a Băsescu-hívek sincsenek könnyű helyzetben. Szívesen mutogatnának Magyarországra, a „toxikus kétharmadra”, a két Viktorra, de nem tehetik, hiszen Orbán Băsescu barátja, aki segített már nyáron. Az RMDSZ egyedül tehet említést a kétharmadról, abban az értelemben, hogy ha az USL-nek ez sikerülne, akkor elszabadulhatna a nacionalista pokol, mert a magyarok nem kerülnének alkupozícióba alkotmánymódosításkor, a régiók átszabásánál. (A magyar pártok esélyeiről ezen túl nem kívánok többet mondani, minthogy a magyar sajtó erről részletesen beszámol.)
S jóllehet a választás lefutottnak tűnik és csak a választás utáni helyzet vet föl kérdéseket, a kampány mégsem érdektelen. A választók lekenyerezése széles körben alkalmazott kampányelem. Áltudományos rigorozitással ennek hat formáját különböztethetjük meg: közvetlen, kormányzati, népies, turisztikai, népünnepély és bulvár.
A közvetlen az, amikor a jelölt saját kezűleg osztja szét ajándékait a választóknak. Lehet ez élelmiszer, liszt, cukor stb., de lehet mobiltelefon vagy vödör.
A kormányzati az, amikor olyan intézkedéseket hoz a kormány, melyek közvetlenül a választók zsebében fejtik ki hatásukat. A fizetésemelés nyilván a leghatékonyabb.
Mint talán ismeretes, 2010-ben a Boc-kormány 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak fizetését. 2012 júniusában az éppen hatalomra kerülő Victor Ponta, az IMF beleegyezésével, már elkezdte visszapótolni azokat (7 százalékkal), s most a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy december 1-jétől visszatérnek a 2010-es állapotokhoz. S noha nincs költségvetés, s nem is lesz a választások utánig, január 7-ig, mert ugye vízkereszt előtt az IMF-nek nem ildomos Romániába jönnie, bárki elhiheti, hogy a decemberi fizetése már januárban a zsebében lesz – föltéve, hogy ugyanarra szavaz, aki most kormányoz. A fizetések visszaigazítását állítólag az IMF is elfogadja, s evvel azt is, hogy Románia költségvetési hiánya a GDP 1,9 százalékáról 2,2-re emelkedhet. (IMF-ellenes hangokat csak a börtönből hallani, ahonnan Adrian Năstase egykori miniszterelnök, ilyen értelmű elektronikus episztolákat küld a választóknak.)
A népies formát a PP–DD (Partidul Poporului – Dan Diaconescu; Dan Diaconescu – A Nép Pártja), a magát pártja nevében is megjelenítő ultrapopulista vezér választotta. Mátyás király és az okos lány esete ez: adott is meg nem is, de amit nem adott, azt viszont jól odaadta. Minthogy a választási kampány legmulatságosabb és egyben – legalábbis a mértékadó politikai kommentátorok szerint – legundorítóbb eseményéről van szó, ezt kicsit bővebben kifejtjük.
Az Oltchim petrolkémiai vállalatot 1966-ban alapították, és Délkelet-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű vállalata, 80 országba exportál, a vállalatcsoportnak pedig 6000 dolgozója van. Az állam 54 százalékban tulajdonosa a cégnek. Az IMF javasolta Romániának, hogy számolja föl az állami vállalatoknál keletkező veszteségeit, és így aztán az Oltchim privatizációja is napirendre került. A nyílt liciten dúsgazdag magánemberként megjelent Dan Diaconescu, és a legjobb ajánlatot tette, s nyert. A román kormány várta a beígért összeget. Diaconescu viszont elkezdett alkudozni, és a tulajdonosi szerződésben számos módosítandó pontot talált. Közben a televíziók egyenes adásban közvetítették, ahogy DD bemegy a bankba, segítőivel kihoz néhány zsákot, bepakolják egy pénzszállítóba, majd leparkolnak a gazdasági minisztérium előtt. Mikrofonok özöne előtt ekkor ezt nyilatkozta DD: „Ez a burzsuj kormány nem akarja nekem adni a vállalatot, de íme, elhoztam a dolgozóknak a több hónapja elmaradt bérüket, és el is vinném azon nyomban a zembereknek, de ezek a burzsujok itt nem akarnak engem fogadni.” Így végül is az a 120 000 euró, amit DD a liciten való részvétel garanciájaként kifizetett, noha elúszott, de a Ziarul Financiar pénzügyi lap számításai szerint azért a médiafelületért, amit ezekben a napokban kapott, elvileg 256 millió eurót kellett volna kifizetnie. A PP-DD várhatóan jó eredményt ér el a választásokon, 15 százalék körül(!).
A választási turizmus elterjedt szokás, s mindez köszönhető annak, hogy nincs pontos választói névjegyzék, s olykor még az is kérdéses, hány választópolgár van egyáltalán összesen. Ilyenkor szokott előfordulni nemcsak a buszos csoportos utaztatás, hanem az is, hogy egy-egy faluban kétszer annyian szavaznak, mint amennyien laknak, vagy széles körben járulnak urnákhoz a hullák. Nyáron, a népszavazás alkalmával bizsergetők voltak a szavazásról szóló képi beszámolók: bikinis lányok szavaztak a tengerparton berendezett fülkékben.
A népünnepély alkalmat kínál a jelölteknek, politikusoknak, hogy tömegfürdőzzenek. Ilyenkor gyakori az ingyenmici (ejtsd: „mics”, háromféle darált húsból készült kolbászka, a scsevap rokona, parázson sütve, mustárral és kenyérrel, valamint fogpiszkálóval eszik – a román identitás egyik kifejezője). A magát nem megnépünneplő jelölt nem számíthat választási sikerre.
A romániai kampányok bővelkednek egzotikus bulvárelemekben, s ez a mostani sem kivétel. Az egyik ilyen esemény – mely egy mély történetfilozófiai igazságnak is ihletőjévé vált – az a pillanat volt, amikor Gigi Becali eladta pártját (a szó szoros értelmében) a liberálisoknak. A hajdani birkapásztor, ma európai parlamenti képviselő, ingatlanbizniszeinek köszönhetően milliárdos, előszeretettel nyilatkozik a Kisseleff sugárúton található palotájából, aranytrónuson ülve, de pár napra a börtönben is járt önbíráskodásért. Zöldmezős jótékonykodással falut építtetett, kocsmástól, templomostól, ahol a róla készült freskók dicsőítik az alapítót. A Steaua futballklub tulajdonosa, Becali, jelentkezett a liberális pártnál, ha befogadnák őt és pártját, az Új Generáció Pártot, és elindítják képviselőjelöltként, akkor erre hajlandó áldozni egy kisebb összeget, esetleg támogatná 10 millió euróval Crin Antonescu majdani államelnöki kampányát is. Nyilván nem ezért az ígéretért, hanem népszerűsége okán – legalábbis ezt nyilatkozta Antonescu – bevették a csapatba. A liberálisok egy része húzta az orrát, s ekkor hangzott el a volt miniszterelnök Călin Popescu Tăriceanu történetfilozófiai bon mot-ja is: „A történelem menetében előrébb valók az eszmék, mint a kecskék.” Gigi Becali viszont immáron a liberálisoknak kampányol.
Ennyit az ideológiai konzisztenciáról, pártidentitásról. (A román politikai kultúráról lásd a Magyar Narancs e heti számát.)
Cirkusz van, kenyér lesz, így december 9-e után is folytatódnak a választások.
