Folytatódik a streamingháború: már James Bond is Jeff Bezos birodalmát díszíti
Az Amazon a titkosügynökkel együtt felvásárolta az MGM-et, így akar a filmvilág csúcsára kerülni.
Az Amazon a titkosügynökkel együtt felvásárolta az MGM-et, így akar a filmvilág csúcsára kerülni.
Parádés szereplőgárdával készített Marvel-filmet A nomádok földjével Oscar-díjat nyert Chloé Zhao.
Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.
A Paramount streamingplatformja nemrég indult, de jövőre már hetente mutatna be új filmeket.
A Flawless nevű cég mesterségesintelligencia-technológiája az adott szinkronnak megfelelő módon alakítja át a színészek játékát.
Az Ambersonok tündöklése és bukása ma már klasszikusnak számít – pedig Orson Welles egész életét megkeserítette, hogy megcsonkították a filmjét.
A The Fatherben nem csak Anthony Hopkins nyújtja élete egyik legnagyobb alakítását, de a demencia borzalma is úgy tárul elénk, ahogy filmen még soha.
Először nemzeti büszkeségként adták el A nomádok földje győzelmét, majd a kipattant internetes botrány után megindult a cenzúra.