Az, hogy a tévé és mozi közötti határvonal elmosódott, ma már közhelyszámba megy: a premiereket a streamingszolgáltatóknak köszönhetően akár otthon is nézhetjük; a sorozatok pedig már régóta nem számítanak alsóbbrendűnek a filmeknél; sőt, sokszor egyedül a szolgáltató kategorizálásától függ, egy-egy műsort folytatásos filmként, minisorozatként vagy épp hagyományos sorozatként kínál-e. Az "identitászavart" különösen jól szemlélteti a dokumentumfilmek helyzete. Vegyük például az elmúlt pár év sporttematikájú dokujait. A tízrészes Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig hivatalosan minisorozat, és az Emmyn is a dokusorozatok között győzött tavaly. A 2016-os O.J.: Egy amerikai hős azonban a több mint hét és fél órás hossza ellenére hivatalosan játékfilmnek van elkönyvelve, így az Oscaron győzedelmeskedhetett. Viszont a tévében egyórás etapokra lebontva vetítették és az Emmyről is elhozott két díjat, miközben a másik fontos fő dokukategóriában (Exceptional Merit in Documentary Filmmaking – azaz Kivételes érdem a dokumentumfilmek gyártásában) is jelölték.
A sorozat vagy mozi-e a dokumentumfilm-problematika az idei díjszezonban is egészen biztosan előkerül majd. Ugyan egy rendhagyó Oscar-gálán már túl vagyunk, de az Emmy-díjak átadása csak ezután következik: július 13-án hirdetik ki a jelölteket, a gálát pedig szeptember 19-én rendezik majd. Előbbi a közmegegyezés szerint a legnagyobb filmes, utóbbi pedig a legismertebb tévés díj, ezért is hat furcsának, ha egy produkció mindkettőért versenyez. A 2018-as Free Solo – Mászókötél nélkül például az Oscaron és az Emmyn is győzött. A hasonló esetek elkerülése végett mindkét díj kissé átalakította szabályait:
az Emmy kijelentette, hogy az Oscar-jelölt dokuk nem versenyezhetnek náluk (az Emmyn két dokumentumos kategória létezik: a már említett Kivételes érdem a dokumentumfilmek gyártásában és a Kiemelkedő dokumentum vagy nonfiction special program); míg az Oscar szintén hivatalosan kizárta az olyan, több részben vetített dokumentumfilmeket, mint a korábbi Oscar-nyertes O.J.: Egy amerikai hős.
A koronavírus miatt azonban a díjat odaítélő Akadémia enyhíteni kényszerült a kvalifikáción: idén már nem volt muszáj moziban játszani az Oscar-jelölésre áhítozó filmeket, hiszen a mozik az év nagy részében nyitva sem voltak. Így viszont Oscar-közelbe kerülhettek a streamingplatformon elérhető dokuk is, melyek alapesetben eddig inkább az Emmyért versenyeztek. Az a faramuci helyzet állt tehát elő, hogy ha egy doku Oscar-jelölést szerzett, a szabályok szerint bukta az Emmyt, ha viszont csak a 15-ös rövidlistára került be, de végül nominációt nem szerzett, még simán hazaviheti a tévés díjat.
Az Emmy közeledtével tehát most azok a dokuk bizakodhatnak, amelyek nemrég még azért szomorkodhattak, mert az Oscar-rövidlistáról nem jutottak be a végső ötbe. Ilyen például az amerikai szavazási rendszert bemutató All In: The Fight for Democracy; a pandémia alatti kínai egészségügyi ellátást kiveséző 76 days vagy a Boys State, ami a középiskolások számára létrehozott nyári vezetői és állampolgársági programot mutatja be. Ezek a várakozások szerint a hagyományos dokukategóriába (Kiemelkedő dokumentum vagy nonfiction special program) versenyezhetnek; ott van azonban még a Kivételes érdem a dokumentumfilmek gyártásában kategória, amit néhány éve hoztak létre abból a célból, hogy külön értékelje a tartalma, esztétikája vagy társadalmi hatása miatt kiemelkedő dokukat – ebben tehát a jórészt a komolyabb, elvontabb filmek versenyeznek. A 76 days akár ide is bekerülhet, de még esélyesebb erre a Dick Johnson halálai, vagy épp az Isten hozott Csecsenföldön.
A szarvasgomba iránti hajszát bemutató The Truffle Hunters; a háború tépázta Közel-Keletet költői módon ábrázoló Notturno, vagy épp az elmúlt idők egyik legkülönlegesebb filmje, a Gunda, mely egy malac életét helyezi a középpontba. Ezek mind olyan különleges filmek, melyek az Egyesült Államokon kívül készültek, és annak ellenére nem szereztek Oscar-jelölést, hogy idén három külföldi film is nominációt szerzett a kategóriában (Tanítóm, a polip; Kollektíva; Kedves kém). Elviekben tehát az Emmyért még harcba szállhatnának. Viszonylag kevés azonban az esélyük, ugyanis míg az Oscar odaítélő Akadémia az elmúlt években egyre színesebbé és nemzetközibb vált (ezért is az annyi külföldi jelölt), addig az Emmyt döntően ma is amerikaiak adják oda – amerikaiaknak. Sokkal jobb a sanszuk tehát az olyan, könnyedebb zenés dokuknak mint a The Bee Gees: How Can You Mend A Broken Heart, a Show Biz Kids, vagy épp az itthon is nagy sikerrel futó olyan Netflixes produkciók, mint az Athlete A és a Társadalmi dilemma.
Alex Gibney aki korábban Oscart (Taxi a sötétben) és Emmyt (Legjobb írás és rendezés nonfiction műsorért – Szcientológia, avagy a hit börtöne) is nyert, az Indiewire-nek azt nyilatkozta:
nincs sok különbség a tévés és filmes dokuk között.
„Legyünk őszinték! Az Oscart a limitált számban moziban vetített streamingelt filmek dominálják. Ez a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia, nem a Mozitulajdonosok akadémiája. A filmes kiválóságot díjazzuk, nem a mozibizniszt igyekszünk hamis módon támogatni” – fogalmazott a dokumentumfilmes.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
