Az úttörő fekete filmes, aki halála után 70 évvel mutatkozott be Cannes-ban

Mikrofilm

Oscar Micheaux volt az első fekete rendező, aki nagyjátékfilmet és hangosfilmet készített.

Oscar Micheaux nevét kevesen ismerik még a legelvakultabb filmrajongók között is, pedig több szempontból is filmtörténeti jelentőségű alkotónak számít. 1919-es The Homesteader, azaz A telepes című filmjével, nemcsak az első afroamerikai rendezővé vált, aki nagyjátékfilmet forgatott, de elsők között foglalkozott a vásznon a rasszizmus kérdésével és mutatott be olyan szerelmi történetet, melynek szereplői eltérű bőrszínűek.

Második moziját, a Köztünk történtet (Within Our Gates) D. W. Griffith Egy nemzet születése című, filmtörténeti jelentőségű művére adott fekete válaszként szokás értelmezni. Egy fekete nőről szól, aki miután vőlegénye elhagyja őt, arra teszi fel életét, hogy segítsen a közelében lévő, csődközelbe került iskolán, ahol mai kifejezéssel élve hátrányos helyzetű fekete gyerekek tanulhatnak. Griffith filmje a mai napig borzolja a kedélyeket: dramaturgiája, technikai megoldásai, vagy épp vágása miatt napjainkig tananyagnak számít, ám nem lehet eltekinteni attól, hogy gyakorlatilag a Ku Klux Klánt dicsőítő propagandafilm, amiben a feketék csupán mihaszna, erőszakos csőcselék. Beszédes, hogy a filmtörténeti alapkő valójában egyfajta rasszista kiáltvány is. A amerikai filmekben egyébként kezdettől jelen voltak a feketékkel kapcsolatos sztereotípiák: ilyen volt például, hogy csak bizonyos szerepekben ábrázolták őket (házvezetőnőként, munkásként stb.) – az első fekete Oscar-díjas színész, Hattie McDaniel is ilyet játszott az Elfújta a szélben –, de szintén ide sorolható az első hangosfilmként szintén mérföldkőnek számító A jazzénekesben is alkalmazott megoldás, a blackface, vagyis a fehér színészek feketévé maszkírozása is. Hogy a rasszizmus ilyen-olyan formában egész Hollywood történetét végigkísérte, az ebből a gyűjtésünkből is látszik.

Micheaux nevéhez fűződik az első, fekete rendező által készített hangos nagyjátékfilm is: az 1931-es The Exile-ban egy fekete férfi szerelmi életét követhetjük nyomon. Elhagyja kedvesét, majd később mégis egymásra találnak – ám amikor a nőt meggyilkolják, bőrszíne miatt a főhősre terelődik a gyanú.

A rendező filmjeivel igyekezett a fősodortól eltérően a feketék valódi sorsát és élethelyzetét bemutatni:

a klisékkel leszámolva fekete szereplői nem alázatos mellékszereplők, hanem valódi hús-vér emberek, akik érezek, szeretnek, vagy épp bosszút állnak valamiért.

1919 és 1948 között 43 nagyjátékfilmet forgatott, ezek nagy része azonban elveszett – a Youtube-on azonban több mozija is teljes egészében megtekinthető.

Micheaux 1884-ben született Illinoisban egykori rabszolgák gyermekeként. A megélhetésért cipőt pucolt, portásként dolgozott, majd miután elég pénzt összegyűjtött, farmot vásárolt. Először az írásba kóstolt bele – élete végéig hat regényt fejezett be –, majd megalapította filmgyártó vállalatát és nekiállt saját műveinek filmvászonra adaptálásához: a gyártási költségeket úgy gyűjtötte össze, hogy fehér farmereknek kínált haszonrészesedést készpénzért. Hogy az üzleti modell működőképes volt, azt az is bizonyítja, a nagy gazdasági világválság után is fenn tudott maradni. Ehhez az is kellett hogy olcsón, gyorsan, már-már kapkodva dolgozott, ez pedig a filmjein is látszik. Ma az ilyen típusú mozik büszkén sütik magukra a függetlenfilm címkét. Micheaux nemcsak az indie alkotók számára szolgált előképként – Spike Lee és egy rakás fekete rendező tekintett rá inspiráció gyanánt. A másik ilyen Tyler Perry, napjaink talán legsikeresebb amerikai filmese. Ő Michaeux-hoz hasonlóan igazi brandet csinált a nevéből, saját filmstúdiót alapított, és teljes egészében ő felel mozijaiért. 2017-ben az HBO bejelentette, hogy életrajzi filmet készít Micheaux-ról; a hírek szerint maga Perry alakítja majd a rendezőt.

Hetven évvel halála után a pionír rendező végre Cannes-ban is bemutatkozhatott: az idei filmfesztivál műsorra tűzte 1935-ös krimi-thrillerét, a Murder in Harlem felújított változatát, és debütált Francesco Zippel róla szóló dokumentumfilmje, az Oscar Micheaux – The Superhero of Black Cinema is.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.