Az úttörő fekete filmes, aki halála után 70 évvel mutatkozott be Cannes-ban

Mikrofilm

Oscar Micheaux volt az első fekete rendező, aki nagyjátékfilmet és hangosfilmet készített.

Oscar Micheaux nevét kevesen ismerik még a legelvakultabb filmrajongók között is, pedig több szempontból is filmtörténeti jelentőségű alkotónak számít. 1919-es The Homesteader, azaz A telepes című filmjével, nemcsak az első afroamerikai rendezővé vált, aki nagyjátékfilmet forgatott, de elsők között foglalkozott a vásznon a rasszizmus kérdésével és mutatott be olyan szerelmi történetet, melynek szereplői eltérű bőrszínűek.

Második moziját, a Köztünk történtet (Within Our Gates) D. W. Griffith Egy nemzet születése című, filmtörténeti jelentőségű művére adott fekete válaszként szokás értelmezni. Egy fekete nőről szól, aki miután vőlegénye elhagyja őt, arra teszi fel életét, hogy segítsen a közelében lévő, csődközelbe került iskolán, ahol mai kifejezéssel élve hátrányos helyzetű fekete gyerekek tanulhatnak. Griffith filmje a mai napig borzolja a kedélyeket: dramaturgiája, technikai megoldásai, vagy épp vágása miatt napjainkig tananyagnak számít, ám nem lehet eltekinteni attól, hogy gyakorlatilag a Ku Klux Klánt dicsőítő propagandafilm, amiben a feketék csupán mihaszna, erőszakos csőcselék. Beszédes, hogy a filmtörténeti alapkő valójában egyfajta rasszista kiáltvány is. A amerikai filmekben egyébként kezdettől jelen voltak a feketékkel kapcsolatos sztereotípiák: ilyen volt például, hogy csak bizonyos szerepekben ábrázolták őket (házvezetőnőként, munkásként stb.) – az első fekete Oscar-díjas színész, Hattie McDaniel is ilyet játszott az Elfújta a szélben –, de szintén ide sorolható az első hangosfilmként szintén mérföldkőnek számító A jazzénekesben is alkalmazott megoldás, a blackface, vagyis a fehér színészek feketévé maszkírozása is. Hogy a rasszizmus ilyen-olyan formában egész Hollywood történetét végigkísérte, az ebből a gyűjtésünkből is látszik.

Micheaux nevéhez fűződik az első, fekete rendező által készített hangos nagyjátékfilm is: az 1931-es The Exile-ban egy fekete férfi szerelmi életét követhetjük nyomon. Elhagyja kedvesét, majd később mégis egymásra találnak – ám amikor a nőt meggyilkolják, bőrszíne miatt a főhősre terelődik a gyanú.

A rendező filmjeivel igyekezett a fősodortól eltérően a feketék valódi sorsát és élethelyzetét bemutatni:

a klisékkel leszámolva fekete szereplői nem alázatos mellékszereplők, hanem valódi hús-vér emberek, akik érezek, szeretnek, vagy épp bosszút állnak valamiért.

1919 és 1948 között 43 nagyjátékfilmet forgatott, ezek nagy része azonban elveszett – a Youtube-on azonban több mozija is teljes egészében megtekinthető.

Micheaux 1884-ben született Illinoisban egykori rabszolgák gyermekeként. A megélhetésért cipőt pucolt, portásként dolgozott, majd miután elég pénzt összegyűjtött, farmot vásárolt. Először az írásba kóstolt bele – élete végéig hat regényt fejezett be –, majd megalapította filmgyártó vállalatát és nekiállt saját műveinek filmvászonra adaptálásához: a gyártási költségeket úgy gyűjtötte össze, hogy fehér farmereknek kínált haszonrészesedést készpénzért. Hogy az üzleti modell működőképes volt, azt az is bizonyítja, a nagy gazdasági világválság után is fenn tudott maradni. Ehhez az is kellett hogy olcsón, gyorsan, már-már kapkodva dolgozott, ez pedig a filmjein is látszik. Ma az ilyen típusú mozik büszkén sütik magukra a függetlenfilm címkét. Micheaux nemcsak az indie alkotók számára szolgált előképként – Spike Lee és egy rakás fekete rendező tekintett rá inspiráció gyanánt. A másik ilyen Tyler Perry, napjaink talán legsikeresebb amerikai filmese. Ő Michaeux-hoz hasonlóan igazi brandet csinált a nevéből, saját filmstúdiót alapított, és teljes egészében ő felel mozijaiért. 2017-ben az HBO bejelentette, hogy életrajzi filmet készít Micheaux-ról; a hírek szerint maga Perry alakítja majd a rendezőt.

Hetven évvel halála után a pionír rendező végre Cannes-ban is bemutatkozhatott: az idei filmfesztivál műsorra tűzte 1935-ös krimi-thrillerét, a Murder in Harlem felújított változatát, és debütált Francesco Zippel róla szóló dokumentumfilmje, az Oscar Micheaux – The Superhero of Black Cinema is.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.