Az úttörő fekete filmes, aki halála után 70 évvel mutatkozott be Cannes-ban

Mikrofilm

Oscar Micheaux volt az első fekete rendező, aki nagyjátékfilmet és hangosfilmet készített.

Oscar Micheaux nevét kevesen ismerik még a legelvakultabb filmrajongók között is, pedig több szempontból is filmtörténeti jelentőségű alkotónak számít. 1919-es The Homesteader, azaz A telepes című filmjével, nemcsak az első afroamerikai rendezővé vált, aki nagyjátékfilmet forgatott, de elsők között foglalkozott a vásznon a rasszizmus kérdésével és mutatott be olyan szerelmi történetet, melynek szereplői eltérű bőrszínűek.

Második moziját, a Köztünk történtet (Within Our Gates) D. W. Griffith Egy nemzet születése című, filmtörténeti jelentőségű művére adott fekete válaszként szokás értelmezni. Egy fekete nőről szól, aki miután vőlegénye elhagyja őt, arra teszi fel életét, hogy segítsen a közelében lévő, csődközelbe került iskolán, ahol mai kifejezéssel élve hátrányos helyzetű fekete gyerekek tanulhatnak. Griffith filmje a mai napig borzolja a kedélyeket: dramaturgiája, technikai megoldásai, vagy épp vágása miatt napjainkig tananyagnak számít, ám nem lehet eltekinteni attól, hogy gyakorlatilag a Ku Klux Klánt dicsőítő propagandafilm, amiben a feketék csupán mihaszna, erőszakos csőcselék. Beszédes, hogy a filmtörténeti alapkő valójában egyfajta rasszista kiáltvány is. A amerikai filmekben egyébként kezdettől jelen voltak a feketékkel kapcsolatos sztereotípiák: ilyen volt például, hogy csak bizonyos szerepekben ábrázolták őket (házvezetőnőként, munkásként stb.) – az első fekete Oscar-díjas színész, Hattie McDaniel is ilyet játszott az Elfújta a szélben –, de szintén ide sorolható az első hangosfilmként szintén mérföldkőnek számító A jazzénekesben is alkalmazott megoldás, a blackface, vagyis a fehér színészek feketévé maszkírozása is. Hogy a rasszizmus ilyen-olyan formában egész Hollywood történetét végigkísérte, az ebből a gyűjtésünkből is látszik.

Micheaux nevéhez fűződik az első, fekete rendező által készített hangos nagyjátékfilm is: az 1931-es The Exile-ban egy fekete férfi szerelmi életét követhetjük nyomon. Elhagyja kedvesét, majd később mégis egymásra találnak – ám amikor a nőt meggyilkolják, bőrszíne miatt a főhősre terelődik a gyanú.

A rendező filmjeivel igyekezett a fősodortól eltérően a feketék valódi sorsát és élethelyzetét bemutatni:

a klisékkel leszámolva fekete szereplői nem alázatos mellékszereplők, hanem valódi hús-vér emberek, akik érezek, szeretnek, vagy épp bosszút állnak valamiért.

1919 és 1948 között 43 nagyjátékfilmet forgatott, ezek nagy része azonban elveszett – a Youtube-on azonban több mozija is teljes egészében megtekinthető.

Micheaux 1884-ben született Illinoisban egykori rabszolgák gyermekeként. A megélhetésért cipőt pucolt, portásként dolgozott, majd miután elég pénzt összegyűjtött, farmot vásárolt. Először az írásba kóstolt bele – élete végéig hat regényt fejezett be –, majd megalapította filmgyártó vállalatát és nekiállt saját műveinek filmvászonra adaptálásához: a gyártási költségeket úgy gyűjtötte össze, hogy fehér farmereknek kínált haszonrészesedést készpénzért. Hogy az üzleti modell működőképes volt, azt az is bizonyítja, a nagy gazdasági világválság után is fenn tudott maradni. Ehhez az is kellett hogy olcsón, gyorsan, már-már kapkodva dolgozott, ez pedig a filmjein is látszik. Ma az ilyen típusú mozik büszkén sütik magukra a függetlenfilm címkét. Micheaux nemcsak az indie alkotók számára szolgált előképként – Spike Lee és egy rakás fekete rendező tekintett rá inspiráció gyanánt. A másik ilyen Tyler Perry, napjaink talán legsikeresebb amerikai filmese. Ő Michaeux-hoz hasonlóan igazi brandet csinált a nevéből, saját filmstúdiót alapított, és teljes egészében ő felel mozijaiért. 2017-ben az HBO bejelentette, hogy életrajzi filmet készít Micheaux-ról; a hírek szerint maga Perry alakítja majd a rendezőt.

Hetven évvel halála után a pionír rendező végre Cannes-ban is bemutatkozhatott: az idei filmfesztivál műsorra tűzte 1935-ös krimi-thrillerét, a Murder in Harlem felújított változatát, és debütált Francesco Zippel róla szóló dokumentumfilmje, az Oscar Micheaux – The Superhero of Black Cinema is.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.