Ház nélkül, de nem hajléktalanul - a reményről szól A nomádok földje

  • Gábor Áron
  • 2021.06.14 17:00

Mikrofilm

A nomádok földjének végtelenül szomorúnak és lehangolónak kellene lennie, de a film éppen hogy felemelő élmény. Ehhez az is kellett, hogy az alkotók ne csak bemutassák a 21. századi amerikai nomádokat, de eggyé is váljanak velük.

„Otthon, csak egy szó ez? Vagy valami, amit magaddal viszel” – az angol énekes-szövegíró, Morissey dalszövegének az alkarjára tetovált sorait egy Amazon-munkás mutogatja büszkén társainak az ebédszünetben. A nomádok földje első tíz percében járunk, a szemcsés, szürke és remegő képeken eddig még reménynek a halvány jelét sem láthattuk. Fern, a főhős a nevadai Empire bányaváros bezárásával gyakorlatilag utcára került, férjét pedig még korábban elvesztette. A lakókocsijában él, az út melletti fűben végzi a dolgát, és éhbérért gürcöl a világ leghatalmasabb vállalatánál. Az itteni ebédszünet talán az első alkalom, amiben megcsillan valami reménykeltő: hasonló sorsú munkások igyekeznek nehéz helyzetük ellenére is az élet napos oldalát nézni. A rövidke jelenet szépen összegzi a filmet, és azt is megmutatja, kritikusai szerint mi a legnagyobb baj vele: egy nagyon is valós problémát – a kiszolgáltatottak helyzetét, ha pedig még közelebbről nézzük, akár az Amazonnál dolgozó, több ezer megnyomorított ember sorsát – egyszerűsít le egy jól csengő, melankolikus kétsorosra.

Chloé Zhao mozija nagyon hamar a tavalyi, kurta-furcsa díjszezon egyik legnagyobb szenzációjává vált, végül pedig három Oscart is elnyert: a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb női főszereplő díját. A film Jessica Bruder 2017-es nonfiction könyvén alapszik. Bruder 2014-ben a Harper’s Magazine-ba írt egy cikket, amelyben azokat az idős amerikaiakat mutatta be, akik egyszerűen nem engedhetik meg maguknak hogy nyugdíjba vonuljanak, ezért mindenféle alkalmi munkákat kénytelenek vállalni. Ezt a témát bővítette végül könyvvé. Középpontjában egy Linda May nevű, hasonló sorsa jutott 64 éves nő állt. Az írónő azért tette meg őt írása főszereplőjévé, mert minden helyzetben ugyanúgy viselkedett: mindegy volt neki, hogy interjút ad, munkatársaival van, vagy az utcán kezdeményez valakivel beszélgetést. Bruder a cikk és a könyv kedvéért maga is nomádnak állt, hosszú ideig követve az időszakos munkalehetőségek miatt vándorló embereket. Mindez nemcsak a cikk és a könyv sikerében játszott kulcsszerepet, de a filmében is: ezeknek az embereknek az életéből csak úgy lehet a filozófiájukat megragadó mozit készíteni, ha az alkotók megértik őke; azt, hogy hogyan kerültek ebbe a helyzetbe és miért többek ők, mint szánni való hajléktalanok.

Oscar-d?jak

 
 
Frances McDormand és Chloé Zhao az Oscar-szobrokkal
Fotó: MTI/EPA/Pool/Chris Pizzello

Bruder könyvének jogait a főszerepet alakító Frances McDormand és producertársa, Peter Spears 2017-ben vásárolta meg. A színésznő egy évvel később bemutatta a filmtervet Chloé Zhaonak, ugyanis nagyon tetszett neki a rendező The Rider című filmje, amely meghozta számára az áttörést. Zhao számára rokonszenvesek voltak a "nomádok", így nem kellett sokat győzködni, vállalja el a film rendezését –

sőt olyannyira magának érezte a projektet, hogy emellett producere is lett, valamint ő írta, fényképezte és vágta is a mozit.

Bruder volt az, aki bevezette a rendezőt a nomádok közösségébe, többek között bemutatta neki főhősét, Linda May-t is – sokáig úgy volt, a főszerepet is ő fogja alakítani. Végül az a döntés született hogy két profi színész – az ekkor még „csak” kétszeres Oscar-díjas McDormand és az Oscar-jelölt David Strathairn – mellett amatőrökkel forgatnak majd, azaz mindenki magát alakítja. Ilyen típusú, féldokumentarista filmet viszont csak úgy lehet készíteni, ha nincs különbség színész és szereplő, a stáb tagjai és a nomádok között, ezért nemcsak Zhao állt át a vándorló, lakókocsis életmódra, de a stáb többi tagja is: mindenkinek meg kellett ismernie az életstílust és az ebben létezők világlátását.

A főszereplő Franhez hasonlóan út közben maga a mozi is folyamatosan formálódott: emberekkel találkoztak, akik elmesélték történetüket, közülük pedig többen a filmbe is bekerültek. Ilyen volt például a közösség vezetője, Bob Wells, aki a való életben is Youtube-csatornáján igyekszik segíteni sorstársain. Az egyik legemlékezetesebb alakítás Swankie-hez fűződik: eleinte vonakodott szerepelni, mert épp abban az időben várt rá egy műtét, de végül sikerült összeegyeztetni a forgatással. Emlékezetes monológját először Zhaonak mondta el egy beszélgetés során. Ez annyira megérintette a rendezőt, hogy megkérte, erre később is emlékezzen. Végül nemcsak hogy bekerült a filmbe, de ez adja érzelmi csúcspontját is. Swankie-nek a többi, filmben feltűnő nomádhoz hasonlóan fogalma sem volt róla, ki is az a Frances McDormand, így nem is sejtette, hogy hónapokig napjaink egyik legnagyobb színésznője volt a társa.

c1fff4c0a4211c62d705fc2374d6f29bf3-nomadland_top_story_lead.jpg

 
 
Frances McDormand

A stáb ugyanis gyakorlatilag eggyé vált a közösséggel: 2018 szeptemberében kezdték meg a forgatást Dél-Dakotában, majd hat hónapon át a nomádokkal együtt utaztak Nebraskán, Nevadán és Kalifornián át egészen Arizonáig, út közben rögzítve a jeleneteket. Minden reggel megbeszélték, aznap mit forgatnak, ezeken a meetingeken azonban az amatőr szereplők nem vettek részt. Nekik próbáik sem voltak, Zhao ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy minden mozzanatuk és mondatuk autentikus legyen: egyszerűen arra instruálta őket, beszélgessenek erról vagy arról, mondják el ezt és ezt a sztorit – a legtöbb jelenetet pedig első nekifutásra sikerült is rögzíteniük.

Zhaonak sikerült testközelből, manírok nélkül bemutatnia a modern nomádok életét, a film azonban sokkal több, mint egy kvázi dokumentumfilm.

A nomádok földjének végtelenül szomorúnak kellene lennie: szegény, a mögöttük álló megpróbáltatások miatt szemmel láthatóan meggyötört, idős embereket mutat be, akik kénytelenek utolsó éveikben vándorolni az országban és alkalmi munkákból élni. Ha váratlan kiadásaik merülnek fel – egy baleset, fogászati ellátás, javítási költség –, az már tragédiához vezethet. A szakadék szélén állva azonban nem segítségért könyörögnek vagy sajnáltatják magukat, hanem igyekeznek a legjobbat kihozni az életükből. Van köztük poszttraumás stressz miatt szenvedő veterán, spirituális kalandvágyó, a legtöbbeket azonban az élet és a különböző sorscsapások sodortak ide. Az azonban közös bennük, hogy csak hasonló sorsú társaik között találnak megnyugvást. A végtelen amerikai prérin vándorolnak, a csillagos égbolt alatt alszanak, ami ugyanúgy süt rájuk, mint a vagyonos emberekre. Sőt talán egy kicsit szebben is.

„Nem vagyok hajléktalan, csak nincs házam. Az azért nem ugyanaz, igaz?” – jegyzi meg Fran egy régi ismerőssel találkozva, aki az életkörülményeit firtatja. Hozzá hasonlóan a nomádokban többségében is ott bujkál a dac: őket nem kötik a fogyasztói társadalom béklyói, a természetben valóban minden pillanatot megélnek – persze vannak kényelmetlenségeik, például az, hogy vödörbe kell elvégezniük a dolgukat.

A film mindenekelőtt magukat az embereket igyekszik bemutatni. A legtöbb bírálat azért érte, mert nem jelenik meg benne a fogyasztói társadalom kritikája.

Nem megy bele abba, hogyan engedheti meg a rendszer, hogy bizonyos emberek a partvonalon kívülre szoruljanak.

Ott van például a már emlegetett amazonos jelenet. A cégnél, aminek tulajdonosa a világ leggazdagabb embere, legendásan borzalmasak a munkakörülmények. Az internet tele van amazonos horrorsztorikkal; John Oliver műsorában külön adást szentelt a raktároknak; az ott dolgozók pedig egyszerűen a világ legnagyobb rabszolgatartójaként jellemzik a céget. Ehhez képest a filmbeli munkások önfeledten sztorizgatva ebédelnek együtt, Fran pedig annyit mesél erről ismerősének, hogy jól fizet a cég.

Zhao a kritikákra úgy reagált: igyekezett kerülni a politikát, és inkább az otthonkeresésre, az emberek közötti kapcsolatra koncentrált. Mint fogalmazott: „Ha közelről szemléled, ott van a mélyén a politika – valahol a gyönyörű napnyugta mögött.” Az, hogy A nomádok földje nem lett Ken Loach-i vádirat a fogyasztói társadalom ellen (a brit rendező több alkotásában is a kisemberek, például munkások sorsát mutatja be társadalomkritikai éllel), nem feltétlenül baj:

mondanivalója a szabadságról, a gyógyulásról és a barátság erejéről így válik örökérvényűvé.

Ennek köszönhető, hogy nem az elkeseredésről, hanem a reményről szól. A főszereplők nehéz helyzete ellenére a film nem lehangoló, hanem nagyon is felemelő élmény. Az viszont ettől függetlenül is több mint ironikus, hogy a mozi a tengerentúlon épp az Amazonon, vagy épp a világ leghatalmasabb filmes birodalmának, a Disney-nek a streamingszolgáltatóján érhető el.

A nomádok földje június 3-tól látható a magyar mozikban. Forgalmazza a Fórum Hungary.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk