Köves Gábor
Köves Gábor cikkei
Dmitrij Gluhovszkij tizenegy évvel korábban arról beszélt lapunknak, a politika nem törődik az írókkal, de néha megpróbálja magához édesgetni őket.
"Egy falra szerelt vászon tűzoltóspricni ihlette meg"
66 éves fehér férfi, több százmillió eladott könyv szerzője lép a színpadra. Pontosan lépett, 2013-ban. Stephen King ekkor elregélt kulisszatitkait idézzük fel az Ásatás legfrissebb részében.
"Hálás lennék, ha így vethetnék véget az életemnek"
Irvin D. Yalom pszichiáter Halálról és életről című könyvét közösen írta halálos beteg feleségével, akit 65 évnyi házasság után, 2019-ben vesztett el.
A lovasságra várva
„Miért szereti annyira a fehér Amerika Sidney Poitier-t?” Clifford Mason drámaíró 1967-ben, a The New York Times hasábjain feszegette ezt az akkor időszerűnek számító kérdést egy „érted haragszom, nem ellened” hangvételű, értsd brutálisan megsemmisítő, vagy legalábbis annak szánt cikkben. Tényleg, miért?
Tessék felébredni!
Hiába az olaj és a magas életszínvonal, állítólag Norvégiában is vannak problémái az embereknek, egyeseknek lelki eredetűek is, amit persze illik fenntartásokkal fogadni, noha egyes alkotók akár egy teljes életművön át ezt bizonygatják.
Az ördögűző és A keresztapa rendezését is visszautasította
A héten elhunyt Peter Bogdanovich amerikai filmrendező. Egy korábbi interjúnkkal emlékezünk rá.
Karl Ove Knausgård: Sokat gondolkodom a hitről, Istenről
Az Ősz című könyvvel indul a Harcom szerzőjének négykötetes ciklusa, az Évszakok. A nyitódarab címzettje a norvég író még meg nem született lánya, neki magyarázza a világot e személyes enciklopédia merészen csapongó bejegyzéseivel.
Irvin D. Yalom: "Nagyon kevés halálfélelem van bennem"
A 90 éves pszichiáter Halálról és életről című könyvét közösen írta halálos beteg feleségével, akit 65 évnyi házasság után, 2019-ben vesztett el. Halálról, halálfélelemről, terápiáról és írásról beszélgettünk vele.
Az NDK-nosztalgia már a berlini fal leomlásakor elkezdődött
Maria Schradert, a hamarosan mozikba kerülő Én vagyok a te embered című film német rendezőjét Angela Merkelről is kérdeztük.
Elvis Costello: "Nagyon energikus, direkt zenét akartunk"
A 67 éves rocklegendát hamarosan megjelenő lemeze, a The Boy Named If apropóján kérdeztük.
Knausgård: "Az írásnak megvan a maga logikája, de a magánéletem ettől független"
Az Ősz című könyvvel indul a Harcom szerzőjének négykötetes ciklusa, az Évszakok, melyben az író még meg nem született lányának magyarázza a világot e személyes enciklopédia bejegyzéseiben. A Londonban élő norvég íróval telefonon beszélgettünk.
„Háborús helyzetben”
A Yazidi Home Center nevű szervezet önkéntesei az ISIS által szexrabszolgává tett jazidi nőket kutatják fel a szíriai al-Hol menekülttáborban – életveszélyes akcióikról Sabaya címmel Hogir Hirori készített dokumentumfilmet.