Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti vagy tudományos tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2010. december 9-i számában jelent meg.
Magyar Narancs: Ha irodalomra terelődik a szó a még folyamatban lévő Fry-életmű kapcsán, Oscar Wilde-ot szokás emlegetni önnel kapcsolatban, és ön is gyakran Oscar Wilde-ot emlegeti mint legkedvesebb irodalmi rokonát, sőt meg is formálta az írót az Oscar Wilde szerelmei című filmben. A Wilde-szakértőt kérdezzük tehát: mi ma a legnagyobb félreértés vagy félremagyarázás Oscar Wilde-dal kapcsolatban?
Stephen Fry: Az, hogy egy páváskodó, pozőr pojáca volt. Egy vihorászó epigramma-automata. Bonmot-gyártó gép. Önelégült finomkodó. A helyes megoldás ezzel szemben az, hogy megfontolt, figyelmes, előzékeny, végtelenül tapintatos és udvarias ember volt. Az elképzelhető legkülönbözőbb személyiségeket is könnyűszerrel levette a lábukról. Például Bosie apját, a megátalkodott márkit is (a Bosie néven ismert Lord Alfred Douglas Wilde szeretője volt, apja, Queensberry márkija pedig e kapcsolat finoman szólva is heves ellenzője - K. G.), legalábbis a legelső találkozásuk alkalmával.
MN: Bár előbb vált ismertté előadóként, mint íróként, ma már mindkét tevékenység közel egyforma súllyal szerepel az életrajzában. Íróként mibe volt a legnehezebb beletanulnia?
SF: A saját gyengéim leküzdésébe. Teljes embert kívánó munka az írás, és ez a teljes ember, aki minden energiájával az írásra koncentrál, folyamatosan mérlegeli a leírtak súlyát, tökéletesíti a szöveget, csiszolgat és finomít - nos, ez a teljes ember, attól tartok, nem mindig én vagyok. Én az vagyok, akinek a figyelmét annyiféle más irányú elfoglaltság köti le, hogy úgy érzem, nem mindig sikerült kihoznom magamból azt, amiről egyébként úgy éreztem, hogy igenis megvan bennem. De az igazsághoz mégiscsak hozzátartozik, hogy azért tudtam megírni, amit megírtam, mert nagyobb a fegyelmem és koncentrációs képességem, mint sokaknak az általam ismert, hasonló tehetséggel megáldott emberek közül. De ha egyszavas választ kérne, azt mondanám, a legnagyobb akadály számomra az idő, illetve a hiánya.
MN: Az újságírás, mint például a Guardiannek írt cikkei, mennyi időt rabolnak el?
SF: Gyors kezű újságíró vagyok, de azért rendesen viszi az időt az újságírás is. Meg hát ott vannak az olyan nyugtalanító tényezők, mint például a lapzárták réme, ami folyamatosan ott lebeg az ember feje fölött. Épp ezért pillanatnyilag fel is függesztettem mindennemű újságírói tevékenységet. A saját weboldalamhoz azért nem lettem hűtlen, de itt nem köt a megjelenések szabott rendje.
MN: Kénytelenek vagyunk ideidézni a Hazudozó című könyve főszereplőjének egyik emlékezetes poénját: „Az életben mindent ki kell próbálni, kivéve a vérfertőzést és a néptáncot.” A vérfertőzéstől való elhatárolódás világos, de mi a baj a néptánccal?
SF: A vicc valahol a két említett tevékenység egymás mellé helyezésében rejlik. Közkeletű formájában a poén, ami egyébként nagyon angol, így hangzik: „What on earth is wrong with incest?”. Attól tartok, hogy ha valakinek nem jön át az ebben rejlő humor, nem is lehet százszázalékosan brit az illető.
MN: Jó barátja és színészkollégája, Hugh Laurie is kipróbálta magát íróként (nálunk A balek című regénye jelent meg - K. G.). Kikérik egymás tanácsát regénykérdésekben?
SF: Nagy örömmel olvastam Hugh regényét, zseniális munka, de hogy tanácsokat adtam volna? Ilyesmire sosem vetemednék. Talán az egyetlen megerősítés, amivel Hugh-nak szolgálni tudtam, hogy teljesen normális reakció, ha az ember egyszer csak elképed, amikor felfogja, mekkora meló egy könyv megírása.
MN: Ahhoz mit szól, hogy ha ön a Wilde-, akkor Laurie a P. G. Wodehouse-iskola képviselője?
SF: Azt, hogy nos, nem értek egyet. Magam is teljes mértékben wodehouse-ista voltam. Tízéves koromban tört rám a rajongás, írtam is neki, és egy csodás válaszlevél jött tőle egy dedikált fényképpel. Mindvégig magamnál is tartottam ezt a képet, amikor a Majd a komornyikot forgattuk (Wodehouse írásain alapuló angol vígjátéksorozat Fry és Laurie főszereplésével - K. G.). Hugh is szerette Wodehouse-t, de nem azzal a határtalan, szenvedélyes rajongással, mint én. Hatalmas gyűjteményem van egyébként első kiadású Wodehouse-okból, ugyanakkor teljes mértékben Wilde-párti is vagyok. Tőle is rendelkezem dedikált fotográfiákkal, közülük azonban, érthető módon, egyiket sem nekem dedikálta a szerző.
MN: Részt vett a Who Do You Think You Are? című családtörténet-kutató sorozatban. Megtudott valami újat a magyar-zsidó gyökereiről?
SF: Ismertem a nagyapámat, tisztában voltam a gyökereimmel, de rengeteg, számomra addig ismeretlen részletre derült fény. Bárcsak jobban ismertem volna a nagyapámat! Bárcsak megtanított volna magyarul!
MN: Úgy hírlik, hamarosan Középföldéhez is lesz némi köze, mivel szerepelni fog A hobbit Peter Jackson-féle feldolgozásában. Jacksonnal korábban is hírbe hozták, méghozzá egy 1954-es, második világháborús film, a The Dam Busters remake-je kapcsán, aminek ön írta a forgatókönyvét.
SF: Igen, a hír igaz, lesz dolgom A hobbitban. És továbbra is napirenden van a The Dam Busters elkészítése – Peter és én elkötelezettek vagyunk ez ügyben. De annyi más dolog van, ami lépten-nyomon eltéríti az embert!
