Ásatás

„Bárcsak nagyapám megtanított volna magyarul!” – Stephen Fry-interjú

Sorköz

Stephen Fry alighanem kimeríti a reneszánsz ember fogalmát. Ezt a tényállást írói, színészi, rendezői, filmes, színházi, tévés, rádiós, futballklub-igazgatói, újságírói, közszolgálati, blogszerzői és még számos egyéb munkássága igazolja. Idézzük fel Köves Gábor interjúját az Ásatás sorozatban.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti vagy tudományos tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2010. december 9-i számában jelent meg.

Magyar Narancs: Ha irodalomra terelődik a szó a még folyamatban lévő Fry-életmű kapcsán, Oscar Wilde-ot szokás emlegetni önnel kapcsolatban, és ön is gyakran Oscar Wilde-ot emlegeti mint legkedvesebb irodalmi rokonát, sőt meg is formálta az írót az Oscar Wilde szerelmei című filmben. A Wilde-szakértőt kérdezzük tehát: mi ma a legnagyobb félreértés vagy félremagyarázás Oscar Wilde-dal kapcsolatban?

Stephen Fry: Az, hogy egy páváskodó, pozőr pojáca volt. Egy vihorászó epigramma-automata. Bonmot-gyártó gép. Önelégült finomkodó. A helyes megoldás ezzel szemben az, hogy megfontolt, figyelmes, előzékeny, végtelenül tapintatos és udvarias ember volt. Az elképzelhető legkülönbözőbb személyiségeket is könnyűszerrel levette a lábukról. Például Bosie apját, a megátalkodott márkit is (a Bosie néven ismert Lord Alfred Douglas Wilde szeretője volt, apja, Queensberry márkija pedig e kapcsolat finoman szólva is heves ellenzője - K. G.), legalábbis a legelső találkozásuk alkalmával.

Fry mint Wilde

 
Fry mint Wilde
 

MN: Bár előbb vált ismertté előadóként, mint íróként, ma már mindkét tevékenység közel egyforma súllyal szerepel az életrajzában. Íróként mibe volt a legnehezebb beletanulnia?

SF: A saját gyengéim leküzdésébe. Teljes embert kívánó munka az írás, és ez a teljes ember, aki minden energiájával az írásra koncentrál, folyamatosan mérlegeli a leírtak súlyát, tökéletesíti a szöveget, csiszolgat és finomít - nos, ez a teljes ember, attól tartok, nem mindig én vagyok. Én az vagyok, akinek a figyelmét annyiféle más irányú elfoglaltság köti le, hogy úgy érzem, nem mindig sikerült kihoznom magamból azt, amiről egyébként úgy éreztem, hogy igenis megvan bennem. De az igazsághoz mégiscsak hozzátartozik, hogy azért tudtam megírni, amit megírtam, mert nagyobb a fegyelmem és koncentrációs képességem, mint sokaknak az általam ismert, hasonló tehetséggel megáldott emberek közül. De ha egyszavas választ kérne, azt mondanám, a legnagyobb akadály számomra az idő, illetve a hiánya.

MN: Az újságírás, mint például a Guardiannek írt cikkei, mennyi időt rabolnak el?

SF: Gyors kezű újságíró vagyok, de azért rendesen viszi az időt az újságírás is. Meg hát ott vannak az olyan nyugtalanító tényezők, mint például a lapzárták réme, ami folyamatosan ott lebeg az ember feje fölött. Épp ezért pillanatnyilag fel is függesztettem mindennemű újságírói tevékenységet. A saját weboldalamhoz azért nem lettem hűtlen, de itt nem köt a megjelenések szabott rendje.

 
Hugh Laurie-val 

 

MN: Kénytelenek vagyunk ideidézni a Hazudozó című könyve főszereplőjének egyik emlékezetes poénját: „Az életben mindent ki kell próbálni, kivéve a vérfertőzést és a néptáncot.” A vérfertőzéstől való elhatárolódás világos, de mi a baj a néptánccal?

SF: A vicc valahol a két említett tevékenység egymás mellé helyezésében rejlik. Közkeletű formájában a poén, ami egyébként nagyon angol, így hangzik: „What on earth is wrong with incest?”. Attól tartok, hogy ha valakinek nem jön át az ebben rejlő humor, nem is lehet százszázalékosan brit az illető.

MN: Jó barátja és színészkollégája, Hugh Laurie is kipróbálta magát íróként (nálunk A balek című regénye jelent meg - K. G.). Kikérik egymás tanácsát regénykérdésekben?

SF: Nagy örömmel olvastam Hugh regényét, zseniális munka, de hogy tanácsokat adtam volna? Ilyesmire sosem vetemednék. Talán az egyetlen megerősítés, amivel Hugh-nak szolgálni tudtam, hogy teljesen normális reakció, ha az ember egyszer csak elképed, amikor felfogja, mekkora meló egy könyv megírása.

MN: Ahhoz mit szól, hogy ha ön a Wilde-, akkor Laurie a P. G. Wodehouse-iskola képviselője?

SF: Azt, hogy nos, nem értek egyet. Magam is teljes mértékben wodehouse-ista voltam. Tízéves koromban tört rám a rajongás, írtam is neki, és egy csodás válaszlevél jött tőle egy dedikált fényképpel. Mindvégig magamnál is tartottam ezt a képet, amikor a Majd a komornyikot forgattuk (Wodehouse írásain alapuló angol vígjátéksorozat Fry és Laurie főszereplésével - K. G.). Hugh is szerette Wodehouse-t, de nem azzal a határtalan, szenvedélyes rajongással, mint én. Hatalmas gyűjteményem van egyébként első kiadású Wodehouse-okból, ugyanakkor teljes mértékben Wilde-párti is vagyok. Tőle is rendelkezem dedikált fotográfiákkal, közülük azonban, érthető módon, egyiket sem nekem dedikálta a szerző.

MN: Részt vett a Who Do You Think You Are? című családtörténet-kutató sorozatban. Megtudott valami újat a magyar-zsidó gyökereiről?

SF: Ismertem a nagyapámat, tisztában voltam a gyökereimmel, de rengeteg, számomra addig ismeretlen részletre derült fény. Bárcsak jobban ismertem volna a nagyapámat! Bárcsak megtanított volna magyarul!

MN: Úgy hírlik, hamarosan Középföldéhez is lesz némi köze, mivel szerepelni fog A hobbit Peter Jackson-féle feldolgozásában. Jacksonnal korábban is hírbe hozták, méghozzá egy 1954-es, második világháborús film, a The Dam Busters remake-je kapcsán, aminek ön írta a forgatókönyvét.

SF: Igen, a hír igaz, lesz dolgom A hobbitban. És továbbra is napirenden van a The Dam Busters elkészítése – Peter és én elkötelezettek vagyunk ez ügyben. De annyi más dolog van, ami lépten-nyomon eltéríti az embert!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.