Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2021. január 7-i számában jelent meg.
Magyar Narancs: Sok minden történt a világban azóta, hogy a 21 lecke a 21. századra 2018-ban megjelent. Egy éve tart a pandémia, Biden megverte Trumpot, és a lengyel példát követve a magyar kormánypropaganda is célba vette az LMBTQ embereket. Mindezek fényében kiegészítené bármivel is a 21 leckéjét?
Yuval Noah Harari: A 21 lecke legfontosabb üzenete, hogy a globális problémákra globális megoldások kellenek. Ez most még inkább így van. A Covid-19 krízist sokkal súlyosabbá tette a nagyhatalmak vezetőinek kudarca az együttműködés terén. Még mindig nincs globális akcióterv a vírus megfékezésére és a vakcinaforgalmazásra, ahogy a gazdasági válság megoldására sem. Sokan épp a nemzetközi együttműködés hiánya miatt haltak meg és még sokkal többen fognak, ha nem szívleljük meg ezt a leckét. Bízom benne, hogy a Biden-kormányzat nagyobb hajlandóságot mutat a Trump-vezetésnél az együttműködésre más nemzetekkel. De tarthatatlan az az állapot, hogy a világnak négyévente azt kell figyelnie, hogy az amerikai elnökválasztás eredményének fényében vajon bízhat-e az Egyesült Államokban, vagy sem. Az európaiaknak a saját kezükbe kell venni a sorsukat. Ennek pedig az egyetlen útja az erős Európai Unió építése. Az emberiséget fenyegető legfőbb veszélyekkel – a nukleáris háborúval, az ökológiai összeomlással, a mesterséges intelligencia felemelkedésével – szemben egyetlen ország, például Magyarország vajmi keveset tud tenni. De ha 27 európai ország egységesen cselekszik, képesek lehetnek ellensúlyozni az Egyesült Államokat vagy Kínát – akár globális vezető szerepre is szert tehetnek.
Épp ezért csalódás, hogy Magyarország és Lengyelország az LMBTQ-közösséget veszik célba, ahelyett, hogy az EU-t segítenék az emberiség létét veszélyeztető kockázatokkal szembeni lépésekben. Reális jövőkép alkotása helyett Magyarország és Lengyelország a sosem létezett aranykorról szóló fantáziákkal vezetik félre az embereket. Az LMBTQ-közösség démonizálása ráadásul alapvető történelmi tévedésen alapszik. Gyakori érv, hogy a túl nagy szexuális szabadság elemészti a társadalmat, és akár a civilizáció összeomlásához is vezethet. De a történelemben még egyetlen társadalom sem omlott össze a szexuális szabadság miatt.
A konzervatívok gyakran idézik fel a Római Birodalom hamis példáját, római orgiákról fantáziálnak, és azt szuggerálják, hogy az elkorcsosult római arisztokratákat túlságosan lefoglalta a szex ahhoz, hogy gyermekeket neveljenek, és megvédjék a határokat a barbárokkal szemben. Ez teljes tévedés. Ha a római elitek valaha hanyagolták a „hagyományos családi értékeket”, az az i. sz. 2. században volt, Nerva, Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius és Marcus Aurelius császárok uralkodása alatt. Az utóbbi kivételével egyikük sem nemzett saját fiúgyermeket, ezért az örökbe fogadott örökösükre hagyták a trónt. Legalább az egyikük, Hadrianus közismert volt a homoszexuális preferenciáiról, elhunyt szeretőjét, Antinoust pedig istenné nyilvánította, és ezzel egy népszerű vallási kultusz tárgyává tette.
És mégis ezen „öt jó császár” korát sokan a Római Birodalom csúcsának tekintik. A hanyatlás csak akkor kezdődött meg, amikor Marcus Aurelius visszatért a „hagyományos családi értékek” normáihoz, és a vér szerinti fiát, Commodust, az inkompetens autokratát tette meg örököséül. A következő századokban a keresztények vették át a római birodalmat, amelynek hanyatlása és bukása épp akkor következett be, amikor a keresztények a saját normáikat és értékeiket igyekeztek mindenki másra ráerőltetni. De túl ezen a példán: a történelem világossá teszi, hogy az emberiség fő problémája a gyűlölet, és nem a szeretet. Miért sértene bárkit is, ha két férfi szereti egymást? Miért kéne betiltani? Ha létezik is valamiféle isten, olyan jóságos isten biztosan nincs, aki az embereket a szeretetért büntetné. A jóságos isten megbünteti az embereket a gyűlöletért, de nem a szeretetért.
MN: A 21 leckében receptet ad arra is, hogy az állam hogyan lehet sikeres a terrorellenes harcban. Hogyan látja ezeket a javaslatait a novemberi bécsi terrortámadás fényében?
YNH: Mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy a terrorizmus – show-műsor. Bár sokat beszélünk róla, Európában sokkal több ember hal bele méhcsípésbe és villámcsapásba, mint a terrorizmusba. A terroristáknak mégis sikerül megváltoztatniuk a világot, mert félelmet keltenek. Az erőszak látványát viszik színpadra, ami megragadja a képzeletünket, és milliók kezdenek rettegni. Hogy e félelmet csillapítsák, az államok a biztonság show-ját adják elő, erődemonstrációt rendeznek, egész embercsoportokat kezdenek zaklatni, vagy megszállnak országokat. Ez a túlreagálás a legtöbb esetben sokkal nagyobb fenyegetés a biztonságunkra, mint a terroristák. A terrorizmus sikere vagy kudarca tehát tőlünk függ. Ha hagyjuk, hogy a terroristák rabul ejtsék a képzeletünket, és a saját félelmeink túlzó válaszlépésekre késztessenek, akkor ők győznek. De elbuknak, ha nem engedjük, hogy eltérítsék a képzeletünket, és a reakcióink kiegyensúlyozottak és megfontoltak lesznek.
Korábban már írtam a terrorizmus elleni harc három kulcseleméről. A kormányoknak titkos műveleteket kell folytatniuk a terrorszervezetek ellen. A média kerülje a hisztériát és a terrorizmus túlzott megjelenítését a nyilvánosságban. A polgároknak pedig reálisan kell megítélniük a terrorizmus veszélyét. A szörnyű bécsi támadás során már megmutatkozott e stratégiák ígéretessége, de megmutatkoztak a bajaik is. Az osztrák hatóságok tettek néhány észszerű intézkedést, például felszólították az embereket, ne osszák meg a támadásról készített fotókat vagy videókat a közösségi médiában, inkább küldjék ezeket a rendőrségnek. Ez elejét vette annak, hogy a támadás még nagyobb nyilvánosságot kapjon, ami csak fokozta volna a félelmet.
De nem szabad, hogy ez a tragédia elterelje a figyelmünket a globális helyzetről. Mai világunkban a puskapor kevesebb életet olt ki, mint a cukor. Az átlagember sokkal nagyobb valószínűséggel hal bele a túl sok egészségtelen ételbe, mint egy merényletbe. Igen, tennünk kell a terrorizmus ellen – de ha valóban emberi életeket akarunk megóvni, nem szabad ezt tekinteni a prioritásunknak.
MN: Azt írja a könyvében, hogy a nacionalizmus legfőbb gondja a képzelőerő hiánya. Tényleg az a baj mondjuk a jelenlegi magyar kormány populista, nacionalista politikájával, hogy nem elég fantáziadús?
YNH: A nacionalistáknak is használható jövőképpel kell előállniuk. Ehhez pedig nagy képzelőerő kell. Meglehet, számos ötletük van saját országuk érdekeinek előmozdítására, de nincs működő tervük a világ egészére.
Egyes nacionalisták azt remélik, hogy bár a világ falakkal körbevett erődítmények hálózatává válik, de ezek az erődök barátságban lesznek egymással. Mindegyik nemzeti erődítmény a maga egyedi identitását védi, de együttműködnek, és békésen kereskednek egymással. Nem lesz bevándorlás, nem lesz multikulturalizmus, nem lesznek világszervezetek – de nem lesznek globális háborúk sem.
Csakhogy az ilyen erődítmények ritkán békések. A történelemben minden kísérlet, hogy jól elkülönülő nemzetekre osszák a világot, háborúval és népirtással végződött. Minden nemzeti erőd egy kicsivel több területet, biztonságot, jólétet akar magának – a szomszédjai rovására. Az egyetemes értékek és globális szervezetek nélkül a rivális erődítmények semmilyen közös szabályban nem képesek megegyezni.
Egyetemes értékek és globális szervezetek nélkül még nehezebben lehetne az olyan globális problémákkal foglalkozni, mint az ökológiai összeomlás vagy a diszruptív technológiák térnyerése. Egyetlen állam sem képes egymaga szabályozni a mesterséges intelligenciát vagy a biotechnológiát. Ha Magyarország betiltja az autonóm fegyvereket és a génmódosított gyerekeket, mit tesz majd, ha az Egyesült Államok és Kína gyilkos robotok tömeggyártásába kezd, és génmódosított szuperembereket kreál? Magyarország megijed, hogy lemarad, és visszavonná a saját tilalmát. Tekintve az ezekben a diszruptív technológiákban rejlő hatalmas lehetőségeket, a szabályozásuk csak globális együttműködésben valósulhat meg. Ahogy klímaügyben sem tekinthető igazán függetlennek egyetlen állam sem. Ha Magyarország nullára csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, de az Egyesült Államok és Oroszország folytatják a business as usual gyakorlatát, Magyarországot simán utolérhetik a pusztító áradások és szárazságok.
Egyes politikusok úgy vélik, ez a globalista megközelítés ellentmond a nemzet iránti hűségünknek. De ez veszedelmes hiba. Nincs eredendő ellentmondás a nacionalizmus és a globalizáció között. A nacionalizmus nem egyenlő a külföldiek gyűlöletével. A nacionalizmus a honfitársad szeretetéről szól, és a 21. században a honfitársaid biztonságának és jólétének védelme gyakran azt követeli, hogy külföldiekkel működj együtt. A jó nacionalista szükségképpen globalista is.
Amikor a globalizációról beszélek, nem a globális kormányra, a nemzeti tradíciók elhagyására, a határok megnyitására vagy a bevándorlók korlátlan beengedésére gondolok. A globalizáció sokkal inkább elköteleződés néhány globális érték és szabály mellett. Ezek a szabályok nem tagadják meg a nemzetek egyediségét, pusztán a nemzetek közötti kapcsolatokat szabályozzák. Jó modell erre a labdarúgó-világbajnokság. Nemzetek közötti verseny, ahol az emberek hevesen szurkolnak a nemzeti válogatottjuknak. De az esemény a globális harmónia lenyűgöző megnyilvánulása is. Magyarország nem játszhat Brazília ellen, hacsak a magyarok és a brazilok először egyet nem értenek abban, hogy mindkét félre ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak. Ez a globalizáció a gyakorlatban. Aki szereti a focivébét, máris globalista.
MN: Ön szerint a biotechnológia és a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése fogja meghatározni az emberiség jövőjét. Azt is írja, hogy bár az algoritmusok veszik át az irányítást, a legfelsőbb szinteken megmaradnak mutatóban az emberek. Németország kancellárja ember lesz – de csak dísz, hiszen a valódi döntéseket a mesterséges intelligencia fogja alakítani.
YNH: Oda akartam ezzel kilyukadni, hogy nagyjából értelmetlen különbséget tenni aközött, hogy egy MI-t nevezünk ki miniszterelnöknek vagy egy emberi bábot, aki az MI által javasolt politikát végrehajtja. Az emberek valószínűleg jobban fogják érezni magukat, ha azt látják, hogy még mindig egy emberi lényé a hatalom, és ragaszkodni fognak hozzá, hogy a miniszterelnöki posztot ember töltse be. De az igazi irányítás az emberektől az algoritmusokhoz vándorol. A miniszterelnök több lehetőség közül választhat, de valamennyi felkínált opció az MI által végrehajtott elemzés eredménye lesz. Sokkal inkább az mutatkozik meg majd bennük, ahogy az MI látja a világot, szemben azzal, ahogy az ember.
Képzeljük el, hogy az MI az éjszaka közepén felébreszti a miniszterelnököt: „Uram, a számításaim szerint, hacsak nem teszünk valamit sürgősen, pénzügyi válság fog kirobbanni. De nem tudom elmagyarázni magának, hogyan jutottam erre a következtetésre – trillió- és trillióbitnyi adattal kalkuláltam, és az ön agya ugyanezt képtelen lenne megtenni. A katasztrófa elkerüléséhez három lehetőség közül kell választanunk. Megint csak nem tudom elmagyarázni önnek, valójában mit jelentenek ezek a lehetőségek, mert az agya nem képes feldolgozni a szükséges adatmennyiséget. De bízzon bennem. Rajta, itt az idő dönteni! Melyiket választja a három közül?”
Vagy képzeljünk el egy diktatórikus országot. Az MI azt mondja a diktátornak: „Sok trillió bit adatot analizáltam, és arra jutottam, hogy a védelmi miniszter összeesküvést szervez, hogy megölje önt, és átvegye a helyét. Akarja, hogy megöljem őt, mielőtt ez megtörténik?” Ha a diktátor nemet mond, azt kockáztatja, hogy a védelmi minisztere megöli. Ha igent, azzal tulajdonképpen minden hatalmát az MI-re ruházta. Ha pedig bárki bármit tesz az MI hatalma ellen, az MI-nek elég annyit mondania a diktátornak, hogy ölje meg az illetőt.
Ez sci-finek tűnhet, de bizonyos területeken már megkezdődött ez a folyamat. Például politikusok engedélyezhetik veszélyes terroristák likvidálását – de egyes országokban az MI határozza meg, ki a „veszélyes terrorista”. Az amerikai védelmi erők már a mesterséges intelligenciára bízzák a „terrorista minták” felismerését, amihez hatalmas mennyiségű, drónokból, megfigyelőrendszerekből és kiberfegyverekből nyert adatok állnak rendelkezésre. Előfordul, hogy az MI pusztán az adatokból kiolvasott gyanús minták alapján terroristának minősít valakit – noha az illető még soha semmi rosszat nem tett. Mégis, az MI által gyanúsnak minősített minta elég ahhoz, hogy ez a személy az elnök elé vitt „most wanted” listára kerüljön. Egyelőre még az elnök dönti el, hogy likvidálják-e valamelyik kilistázottat – de a listát egyre inkább az MI alakítja.
MN: Úgy tűnik, a digitális diktatúrák versenyében Kína vezet. Melyik országot tenné a második és harmadik helyre?
YNH: Nem tudom megjósolni az egyes országok jövőjét, de a veszély, hogy digitális diktatúrává alakulhat, mindegyik autoriter rezsim esetében fennáll. Ezt a veszélyt egy egyszerű egyenlet foglalja össze. Meglehet, ez a 21. század meghatározó egyenlete: B × C × D = AHH. Ami annyit tesz: biológiai tudás (biological knowledge) szorozva a számítógépes teljesítménnyel (computing power), szorozva az adatmennyiséggel (data) egyenlő az emberek meghekkelésének képességével (ability to hack humans). Ha elég tudásod van a biológiáról és kellő számítógép-teljesítménnyel és adattal bírsz, eltérítheted a testem, az agyam, az életem, és jobban megérthetsz engem, mint amennyire én értem magam. Megismerheted a személyiségtípusomat, a politikai nézeteimet, a szexuális preferenciáimat, a mentális gyengeségeimet, a legmélyebb félelmeimet és vágyaimat. És ezt mindenkivel megteheted. Egy ilyen rendszer már évekkel ezelőtt rájött volna az igazságra Szájer József szexuális preferenciáiról. Az a rendszer, amelyik jobban ért minket, mint mi saját magunkat, képes megjósolni az érzéseinket és a döntéseinket, képes manipulálni az érzéseinket és a döntéseinket, és végül képes döntéseket is hozni helyettünk. A múltban senki sem értett eléggé a biológiához és senki nem rendelkezett elegendő számítógépes teljesítménnyel és adattal, hogy emberek millióit hekkelje meg. Sem a Gestapo, sem a KGB. De néhány vállalat és kormány hamarosan képes lesz rá, hogy meghekkeljen minden embert. Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy nem vagyunk többé rejtélyes lelkek – meghekkelhető állatok vagyunk.
Ez a képesség persze jóra is használható – például arra, hogy sokkal jobb egészségügyi ellátást nyújtsunk. Ám ha ez a hatalom egy 21. századi Sztálin kezébe kerül, az eredmény az emberiség történelmének legszörnyűbb totalitárius rezsimje lesz. És már most is akad számos jelentkező a 21. századi Sztálin szerepére. Képzelje csak el Észak-Koreát húsz év múlva, ahol mindenki az emberi érzéseket folyamatosan monitorozó biometrikus karkötőt visel. Ezzel az eszközzel a kormány nem csak arról szerez tudomást, hogy most épp ezt a cikket olvasod, de arról is, hogy mit érzel közben. Hiszel nekem? Kételkedsz? Dühös vagy? Vagy félsz?
MN: Az álhírekről és a post truth-ról szólva gyakorlatilag azt állította, hogy a vallás akár fake newsnak is tekinthető. Sok gyalázkodó levelet kapott e kijelentése után?
YNH: Szerencsére ma már több munkatárs segíti a munkámat, és az egyik feladatuk épp a levelek szűrése. Naponta érkeznek a világ minden tájáról megkeresések, ennyi üzenetet én képtelen lennék átnézni.
De az az elgondolás, hogy a vallás ember alkotta találmány, nagyon is régi. Azzal a legtöbb vallásos ember is egyetért, hogy egy kivételével valamennyi vallás fake news. Az ortodox zsidók azt mondanák, hogy a világ minden vallása kitaláció – kivéve a judaizmust. Az pedig, hogy Jézus Isten fia és feltámadt halottaiból, álhír. A keresztények azt mondanák, hogy minden vallás fikció, kivéve a kereszténységet. És hogy Mohamednek megjelent volna Gábriel angyal, és feltárta előtte a Koránt? Álhír, mi más.
Személyesen nincs nekem semmi bajom az istenhittel. Minden attól függ, milyen istenről beszélünk. Istenről szólva sokszor valami grandiózus, csodálatos, rejtélyes valamire gondolunk, amelyről az égvilágon semmit sem tudunk. Ennek a rejtélyes istennek épp az a legalapvetőbb ismertetőjegye, hogy nem tudunk konkrétumot mondani róla. Részemről ezzel az istennel nincs probléma.
De más helyzetekben az emberek istent szigorú és kicsinyes törvényhozónak látják, akiről éppenséggel túl sokat tudunk. Tudjuk, mit gondol a divatról, az ételekről, a szexről és a politikáról, és azért idézzük meg ezt a dühös égi férfit, hogy igazoljon millió szabályt, rendeletet és konfliktust. És főleg azért, hogy igazolja a saját gyűlöleteinket. Ez a pitiáner és gyűlölködő isten veszélyes emberi találmány. Távol álljon tőlem, hogy azt állítsam, megértem azt az erőt, ami a világegyetemet formálta – de az nagyon is világos számomra, hogy ennek az erőnek nincs határozott véleménye a női divatról és a meleg szexről.
MN: 2019-ben találkozott Mark Zuckerberggel. Mit gondol, vajon hova futhat ki a Facebook és a kormányok egyre élesedő konfliktusa?
YNH: A Facebook csak akkor lehet erényes nagyvállalat, ha megváltoztatja az üzleti modelljét. Senkiben sem bíznék, akinek az üzleti modellje azon alapul, hogy megragadja az emberek figyelmét, és eladja azt a reklámozóknak. Ám ez túlmutat a Facebookon, a tágabb média-ökoszisztémát érinti. Az emberek figyelméért folytatott harcban elsikkad az igazság védelme. A közösségi média és az összeesküvés-elméletek szimbiózisban élnek: az emberek előbb kattintanak a szenzációhajhász címekre, és a szenzációhajhász címeket nagyobb valószínűséggel osztják meg a közösségi médiában.
Mindazonáltal az a benyomásom, hogy a Szilícium-völgy vezetői talán naivak és olykor képmutatók, de nem ördögi alakok. A történelem során láttunk már igazán ördögi eliteket. Dzsingisz kán vagy Sztálin milliókat mészároltak le, ha a céljaik azt diktálták. A Szilícium-völgy lakóiban nincs efféle gyilkos szándék, és őszintén hisznek abban, hogy a cégeik az emberiség javát szolgálják. De gyakran nincsenek tudatában tetteik szélesebb gazdasági, társadalmi és politikai következményeinek. Vagy nem érdekli őket. A Szilícium-völgy vezetői zseniális mérnökök, kiválóan értenek a matematikához és a számítógép-tudományhoz, de naivak tudnak lenni, ha a történelemről, filozófiáról vagy politikáról van szó. Ezért van a történészeknek, filozófusoknak és társadalomkritikusoknak különösen fontos szerepük manapság. Meg kell ismerniük a legújabb technológiai trendeket, és segíteniük kell a mérnököket és a nagyközönséget, hogy megértsék ezek jelentőségét.
MN: A 21 lecke a 21. századra 2018-ban jelent meg. Ha 2118-ban megjelenik a 22 lecke a 22. századra, lehetségesnek tartja, hogy azt már egy mesterséges intelligencia írja?
YNH: A mesterséges intelligencia már most képes az írók egyéni stílusát utánzó szövegeket előállítani, és ezzel még messze nem ért a teljesítőképessége végére. A tudományos kutatások pedig határozottan arra utalnak, hogy az élet minden területén, legyen az étel, élettárs vagy zene, az emberi választások nem holmi rejtélyes „emberi intuíció” eredményei, hanem a mintafelismerésé. Ez annyit jelent, hogy az MI még az olyan feladatokban is lepipálja az embereket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy „intuíciót” és „kreativitást” igényelnek. Ha azt kérdezi, hogy az MI vajon felveszi-e a versenyt az emberi lélekkel a rejtélyes megérzések terén – nos, ez lehetetlennek tűnik. De az már nem képtelenség, hogy a minták felismerésében a mesterséges intelligencia versenyre kelhet a neurális hálózatokkal. Ez nem azt jelenti, hogy a mesterséges intelligenciának tudatra kéne ébrednie. Számos út vezethet a mesterséges szuperintelligenciához, és ezek közül csak néhánynak része a tudatra ébredés. A repülők toll nélkül is gyorsabban repülnek, mint a madarak – ugyanígy a számítógépek is sokkal jobbá válhatnak problémamegoldásban vagy könyvírásban, mint az emberek, és ehhez nem kell érzéseket kifejleszteniük.
Bizonyos területeken, például a sakkban a számítógépprogramok már túltesznek az ember teljesítőképességén, és nem csak nyers számolásban, de kreativitásban is. A sakkversenyeken a bírók azt is nézik, hogy a játékosok nem kapnak-e titkos segítséget számítógépektől. A csalás kiszűrésének egyik módja, hogy figyelik a játékosok által mutatott eredetiség szintjét. Ha valaki kivételesen eredetit lép, a bírók gyanút fognak. A sakkban a kreativitás már sokkal inkább a számítógépek, mintsem az emberek védjegyének számít. Hosszú út vezet még odáig, hogy a számítógépek mondjuk a költészetben vagy a politikában is kreativitást mutassanak – de az akadályok technikaiak, és nem metafizikaiak.
Az igazi veszély az, hogy a végső döntést az MI használatáról emberi elmék fogják meghozni, és az emberi elme még mindig alulfejlett. Sok tekintetben alkalmatlan arra, hogy féken tartsa a mesterséges intelligenciában rejlő hatalmas új erőket. Mintha gyerekre bíznánk a repülőgép-vezetést. Ha túl sokat fektetünk az MI, és túl keveset az emberi elme fejlesztésébe, megtörténhet, hogy a nagyon kifinomult MI a természetes emberi butaságot fogja hatalommal felruházni. Az MI ereje istenekké teszi az embereket, de elégedetlen és felelőtlen istenek válhatnak belőlünk. Ezért ugyanannyi időt és pénzt kellene szentelnünk az emberi elme kutatásának és fejlesztésének, mint amennyit a mesterséges intelligenciára szánunk. Sajnos ebben súlyosak az elmaradásaink. Pedig ha nem kellő óvatossággal járunk el, a vége az lesz, hogy leépült emberek felturbózott számítógépekkel pusztulást hoznak magukra és a világra.
