Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2014. május 24-i számában jelent meg.
Lehet, hogy Westeros nem egy Középfölde, de A tűz és jég dala, George R. R. Martin fantasysorozatának népszerűsége ma már vetekszik Tolkien főművével. Sokat tett e világméretű rajongásért a könyvek alapján készült tévésorozat, a Trónok harca is. A Santa Fében élő szerzőt telefonon értük utol, hogy kardokról és túlvilági létről, Aragorn szexuális életéről és a Biblia legmenőbb fantasy-sztorijáról diskuráljunk.
Magyar Narancs: A fantasyt gyakran lenézik a patinásabb irodalmi műfajok művelői, a kritikusokról nem is beszélve. Zavarják ezek az előítéletek?
George R. R. Martin: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem zavartak. Hiszen mit is akar minden szerző, még ha tagadja is? Hogy megcirógassák a buksi fejét, és csak dicsérjék és dicsérjék. De a helyzet ma már istenesebb, mint azokban az időkben, amikor írni kezdtem. A fantasy ma már egyetemi tananyag, és az olyan presztízslapoknak, mint a Time magazin vagy a New York Times, sem derogál foglalkozni velünk. Az ötvenes-hatvanas évek viszont maga volt a sötét középkor; ha lebuktam, mert órán fantasyt olvasgattam a pad alatt, a tanár azzal vette el tőlem a könyvet, hogy meg ne lásson még egyszer ilyen szemetet a kezemben. Ugyanez a duma ment az egyetemeken is; ha valaki megtudta, hogy science-fictionben vagy fantasyben utazom, lenézően meresztette rám a szemét, és azt tanácsolta, írjak inkább normális irodalmat. A magaskultúra köreiben még mindig maradt némi ellenállás, de ez azért messze nem olyan vészes, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Figyelje csak meg, még egy generáció, és volt, nincs, eltűnik nyomtalanul. Tolkien és A Gyűrűk Ura immár az irodalmi kánon része, akár tetszik, akár nem. Talán a Guardian listáján jött ki, hogy A Gyűrűk Ura a 20. század legjelentősebb angol nyelvű regénye. Azért ez jelent valamit, nem gondolja?
MN: De, nagyon is! Felteszem, nemcsak a recepció finomodott, hanem az utóbbi idők fantasytermésének minősége is.
GRRM: Eléggé kifinomult volt már az jó régóta. Gondoljon csak az olyan ősfantasykre, mint az Iliász és az Odüsszeia. Vagy ott van a Gilgames-eposz, hogy mást ne mondjak. De tudja mit, mondok mást is: Shakespeare is írt fantasyt. A fantasyvel szemben évszázadokon át nem voltak ellenérzések, legfeljebb nem fantasynek hívták a fantasyket. A huszadik század ebben is fordulatot hozott: a filléres ponyvamagazinok megjelenéséig a műfajt nem bántották, nem nézte le senki. Bár már korábban megtörtént a szakadás: Robert Louis Stevenson és Henry James híres vitája a realizmus kontra romantika kérdésében sokat tett az irodalom megosztottságáért. De ezek a falak épp mostanában kezdenek leomlani.
MN: A Biblia is jó fantasy? Veri az Odüsszeiát?
GRRM: Van benne néhány jó sztori, kétségtelen, de azért vannak nála jobb fantasyk. A Gyűrűk Ura veri a Bibliát.
MN: Szakmailag melyik bibliai sztorit tartja tűrhető fantasynek?
GRRM: A Noét... Nem, bocsánat, Mózest akartam mondani. Noé sztorija elég bugyuta; egy ember, aki egy hatalmas hajót épít... Na de Mózes, az más tészta! Ahogy kivezeti a zsidókat Egyiptomból, az elég erős sztori, tele jobbnál jobb jelenetekkel. Cecile B. DeMille igazi szuperprodukciót csinált belőle. Nincs is pazarabb jelenet, mint a Vörös-tenger kettéválasztása.
MN: A Trónok harca megírása előtt alapos előtanulmányokat folytatott a középkori élet sajátosságait illetően. Eljátszott a gondolattal, hogyan élt volna, ha a középkorba születik bele?
GRRM: Ki ne fantáziált volna arról, milyen vagány dolog lenne lovagként feszíteni, vagy valamilyen klassz kis hercegi címmel fel-alá járkálni? De mi lett volna, ha paraszti sorba születek? Elmondom, mi lett volna: keserves robot harminc évig, plusz korai halál. Jó esetben ágyban, ha van egyáltalán ágyad, rosszabb esetben a harcmezőn, egy csinos dárdával keresztülszúrva.
MN: A hetvenes években, a vietnami háború idején lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot. Ugyanezt tette volna a középkorban is?
GRRM: Analfabéta parasztként aligha izgattak volna a világ dolgai. Tettem volna, amit parancsolnak. Ha az uraság azt parancsolja, menj és harcolj, én megyek és harcolok. A hetvenes években azért már lehetett tudni egyet s mást a háborúkról.
MN: Melyik a kedvenc fegyverneme?
GRRM: Ez nem is lehet kérdés: a kard! Nem a leghatásosabb fegyver, de a legmenőbb. Nincs az a dárda, ami a nyomába ér. Drága portéka volt, csak a kiváltságosok engedhették meg maguknak. A kard cool. A balta vagy a tüskés buzogány távolról sem ennyire cool.
MN: Tart belőlük otthon?
GRRM: Többet is. A kollekcióm nagy részét azok a kardmásolatok teszik ki, amiket a Trónok harca forgatásán használtak.
MN: Akkor most beszéljünk a szexről: gyakran kritizálják a regényeiben előforduló szexjelenetek miatt. Ha azt részletezem, miként hatol be egy balta a fejbe, az senkit sem zavar, de ha ugyanilyen részletességgel arról írok, miként hatol be egy pénisz egy vaginába, abból rögtön botrány van - írta válaszul a kritikákra. A regényfolyam megannyi behatolása közül melyik a kedvence?
GRRM: Elég jó szexjelenetek vannak a korábbi regényeimben is, de ha A tűz és jég dala sorozatra kíváncsi, nos, azt hiszem, Asha Greyjoy és a szerelme közti jelenetekre szavazok. Talán azért erre, mert köztük a szex mindkét fél beleegyezésével történik, és ez általában nem annyira jellemző a sorozatra.
MN: Tolkien hősei közül kik között tudna elképzelni egy zaftos szexjelenetet?
GRRM: Tolkien nemhogy szexjelenetet, de nőt sem nagyon ábrázolt. Azt hiszem, Aragorn és Éowyn lenne a nyilvánvaló választás. De vajon veszélyeztetné-e Aragorn Arwennek fogadott hűségét azzal, hogy összeszűri a levet Éowynnal? Erősen kétlem. Egyébként Arwen alig van jelen a könyvben, annál többször tűnik fel viszont a filmben. Peter Jackson szerintem nagyszerű munkát végzett. Könyvben és filmben is az első rész, A Gyűrű Szövetsége a legnagyobb kedvencem. A Mória bányáin átvezető úttal semmi sem vetekedhet a fantasyirodalomban.
MN: Ha leülhetne egy ötórai teára Tolkiennel, mit kérdezne tőle mint szakmabeli a szakmabelitől?
GRRM: Azt biztos megkérdezném, hogy miért élesztette fel Gandalfot. Ezt az egyet sosem értettem igazán. Gandalfnak szerintem halottnak kellett volna maradnia.
MN: Nem érdekel a mennyország; ha meghalok, Középföldére akarok jutni - ezt ön mondta. Mégis mit csinálna holtában Középföldén?
GRRM: Attól függ, milyen formában jutnék Középföldére. Ha hobbitként sikerülne, akkor természetesen a Megyében tevékenykednék. Krumplit termesztenék, és sárkányos történeteket találnék ki. Ez nem is hangzik annyira rosszul. Ha tünde lennék... de nem, tündének egész egyszerűen nem tudnám elképzelni magamat. Valahogy nincs bennem semmi elfszerű.
MN: A Trónok harca tévésorozatot úgy reklámozták, hogy ez a Középfölde Maffiózókja. A Sopranos-analógiát követve ki lenne a Trónok harca Tony Sopranója?
GRRM: Az efféle beszéd többnyire üres hollywoodi duma, akkor beszélnek így, ha el akarnak adni valamit. De rendben, legyen: a Trónok harca Tony Sopranója ki más is lehetne, mint Ned Stark. De Ned története persze nagyon máshogy alakul.
MN: Nemrég vásárolt egy mozit. Mi célból?
GRRM: Ó, nem nagy ügy az egész, csak egy kis művészmoziról van szó itt, Santa Fében. 120 szék az egész. Jean Cocteau Cinema a neve.
MN: Mégis, miért volt szüksége egy saját mozira?
GRRM: Tíz percre van a házamtól, szinte mindennap elhajtok mellette. Sok vetítés emléke köt ide, és kifejezetten elszomorított, amikor láttam, hogy bezárt. Reméltem, hogy valaki majdcsak újranyitja. Aztán egy nap kipattant az isteni szikra; mi lenne, ha én lennék az a valaki. Megvettem, kinyitottam, és pezseg az élet azóta is. Egy kicsit feldobtuk a Santa Fé-i kulturális szcénát. Múlt héten egy bűvész lépett fel nálunk, vannak stand upos estjeink, élő zenénk, és ki ne hagyjam: filmeket is vetítünk. Újakat és régieket egyaránt.
MN: Elég szép kínálatuk van trashfilmekből, nemrég a Plan 9 From Outer Space című Ed Wood-filmet adták. Mi a kedvenc trashfilmje?
GRRM: Egy egész sorozatunk van ezekből a filmekből: a Midnight Movie Series. Az első filmünk egy korai John Carpenter volt, a Sötét csillag című sci-fi vígjáték. Minimál pénzből összerakott mozi, kábé húsz dollárból hozták ki. Az űrlényt egy strandlabda alakította. Olcsó film remek forgatókönyvvel, nagy alakításokkal. Imádom.
MN: Képregényben mik a kedvencei?
GRRM: Világéletemben a Marvel-képregényekhez húztam. A Fantasztikus négyes és a Pókember közt ingadoztam, hol az egyik, hol a másik volt a favorit. De az Avengers is elég magas polcon volt. Azokat a képregényeket kedveltem, ahol csapatmunka folyik, együttműködnek a szuperhősök.
MN: Batman?
GRRM: Batman oké volt, de sosem tartozott a kedvenceim közé. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: pókemberes voltam. Mert benne könnyen magamra ismertem.
MN: Ezt hogy érti?
GRRM: Pókember egy gimis kölyök, egy népszerűtlen, magának való figura, akit előszeretettel pécéztek ki a többiek. Én is egy gimis kölyök voltam, egy népszerűtlen, magának való figura, akit gyakran pécéztek ki a többiek.
MN: Hogy áll A tűz és jég dala következő, hatodik kötetével?
GRRM: Dolgozom rajta. Amint letesszük a telefont, megyek, és folytatom az írást.
