Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

A paksi Vasúti Múzeum: Rozsdatemető

Mintegy negyven vasúti jármű sorakozik majd egy kilométer hosszúságban a 6-os út mentén, az egykori paksi állomáson, ami 1985 óta vasúti múzeumként működik. Igaz, az utóbbi időben csak azok gyönyörködhetnek maradéktalanul a kiállított tárgyakban, akik különös vonzódást éreznek a roncsok iránt. Jelen állapotában a múzeum megtekintését meleg szívvel leginkább azoknak ajánlhatjuk, akik izgalomba jönnek nagy mennyiségű rozsdás fém látványától, akiket bizsergéssel tölt el, ha kikandikáló vezetékeket, szétbarmolt alkatrészeket látnak. No és azoknak, akik szeretik a babgulyást.

Ligeti majális: Kocsik, kommunisták, kondások

Idén is színes és változatos programokat ígértek azoknak, akik május elsején a Városligetet választották. Persze ha belegondolunk, hogy Bosch Jeromos is valami hasonlót ajánlott Pokol című festményén, nem is tűnik olyan könnyelműnek ez az ígéret.

Víz, hó, víz: A harmadik csapás

Már Gödöllő magasságában látni, miként zabálja föl a víz a földeket, a foltok egyre nagyobbak lesznek, az út egyre inkább olyan, mint egy híd hosszában, Tiszafüred után pedig már szinte összefüggő tócsa az egész a vidék. A hírek szerint 320 000 hektárt borít víz országszerte, Orbán Viktor szombaton rendkívüli készültséget rendelt el, a védekezés kormánybiztosává Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert nevezte ki. A legnagyobb gond - mint mindig - Kelet-Magyarországon, leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. A környék néhány hónap leforgása alatt immár harmadszor szív, Ősszel az árvíz, aztán a hó, most meg a belvíz. És úgy tűnik, még mindig nincs vége, ismét jön az áradás, noha a környékbelieknek egyelőre épp elég bajuk van e nélkül is. De ezt a víz nem tudja.

Törvényjavaslat a nem dohányzók védelméről: Fizikai lehatárolás

"A veszteségek együttesen elérhetik a 11 milliárd forintot." Erre a következtetésre jutott a Deloitte & Touche A nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslat vendéglátóiparra gyakorolt gazdasági hatásának elemzése című, reprezentatív felmérésekkel alátámasztott tanulmányában. A vizsgált törvényjavaslatot a közeljövőben tárgyalja a parlament, de vajon tényleg ekkora buktát okozhat a nem dohányzók védelme, ha a képviselők csont nélkül elfogadják?

Sajószentpéteri üveggyár: Hétköznapi kapitalizmus

A múlt kedden több mint kétszáz dolgozó vonult Sajószentpéteren az üveggyár elé, hogy tiltakozzon a gyár bezárása ellen. Transzparenseket készítettek és petíciót fogalmaztak, szerepeltek a tévében, de azonkívül, hogy a döntés következtében majdnem ötszázan kerülnek utcára, javarészükben negyven év felettiek, más érvvel nem tudtak előhozakodni. Demonstrációjuk sokkal inkább könyörgés volt, mint tiltakozás: "Nem csinálhatják ezt velünk!"

Hajdúszoboszló : Recés víz

Ha azt halljuk: fürdőváros, óhatatlanul egy elsüllyedt világra gondolunk, ahol mindig kék az ég, az emberek kimértek, elegánsak és gazdagok, ahol a csúnyák megszépülnek, a szépek meg még szebbek lesznek. Egy ilyen helyen a fehér a terepszín, tökéletes a béke, és még a morfinista fürdőorvos, a tripperes fürdőskurva és a potyaleső playboy is csak a romantika látszatát erősíti. Persze innen nézve inkább a valóság kitalált. A valóság pedig Hajdúszoboszló, egy majdnem huszonötezer lakosú település az Alföldön, ami igazából nyáron életképes, de azért a decemberi fagyban sem szűnik meg teljesen.

"A hátsó bejáraton csempésztek a Szigetre" – Soltész Rezső

A Sziget szervezőinek legnagyobb húzása kétségkívül a Táncdalfesztivál sátor volt, ahol veterán slágerénekesek mutatták be évtizedes dalaikat őrjöngő tömeg előtt. Így történhetett, hogy 1998-ban az egyik legemlékezetesebb produkció Soltész Rezső nevéhez fűződik, aki ugyanazon a napon lépett föl, amikor a VHK és a Chumbawamba.

Antik Enteriőr: Belsőségek

Mindazok, akik kíváncsiak, mire képes ma a magyar műkincs- és régiségkereskedelem, egészen biztos, hogy nem hagyták ki az V. Antik Enteriőr kiállítást és vásárt. A Műcsarnokban november 25-29. között tartott ötnapos dzsemborin mindenki ott volt, aki számít vagy számítani akar: kis- és nagyhalak, érintettek és érinthetetlenek, no és azok, akik soha nem jönnek másért, csak körülnézni. Ráadásul a helyszínen mindenki találhatott kedvére valót és pénztárcájához mértet, ha úgy döntött, karácsonyra valami igazán eredeti és felejthetetlen dologgal kedveskedik azoknak, akik ezt megérdemlik.

Az Ikarus személyautótervei: Három a magyar

Személyautók gyártása kezdődik 1999 januárjában az Ikarusban, nyilatkozta Széles Gábor, a részvénytársaság elnöke. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt három típussal szeretnének megjelenni a piacon, egy taxisoknak, vállalkozóknak szánt járművel, egy családi kocsival, valamint egy törpeautóval. A tervek szerint ezek a kocsik lényegesen olcsóbbak lennének, mint a hasonló kategóriájú más típusok. Hogy mennyire vehetjük komolyan Széles Gábor kijelentéseit, alig három hónap múlva kiderül.

Budapesti városfejlesztési koncepció: A jövő nyomában

Budapest Általános Rendezési Tervének elfogadásával szinte egy időben jelent meg a hangzatos Budapest városfejlesztési koncepciója címet viselő munka, amely a főpolgármesteri hivatal megbízásából készült. Míg a rendezési terv konkrét szabályozás, szinte háztömbökre lebontva, addig a városfejlesztési koncepció kötetlenebb: prognózisok, statisztikai adatok nyomán próbál az elkövetkező majdnem húsz év nyomába eredni. A dolgozatot nem asztrológusok, tenyérjósok és sorselemzők készítették, mégis azt tárgyalja több mint száz oldalon, milyen jövőre számíthatnak Budapest lakói városukat illetően 2015-ig. Pontosabban: milyen jövőre lenne jó számítaniuk?

Sisi-vetélkedő: Játék a kastélyban

A gödöllői Grassalkovich-kastélyban szépségversennyel, műveltségi vetélkedővel és műsoros esttel emlékeztek meg Erzsébet királynéról, akit száz évvel ezelőtt szúrt le kiélesített reszelőjével egy Lucheni nevezetű olasz anarchista. A Mi Sisink - Erzsébet és kora című rendezvény bebizonyította, nem csak a hollywoodi sztárokat és a müncheni diszkóklónokat övezheti odaadó rajongás: egy múlt századi, titokzatos asszony is képes arra, hogy fanklubot hozzanak létre tiszteletére: az eseményt ugyanis a Sisi Baráti Kör rendezte.

West End City Center: Városközpontosítás

2000-ben a mátészalkai sebesvonat teljes utazóközönsége a Niagara- vízesésben gyönyörködhet, ha megérkezik a Nyugati pályaudvarra. A tervek szerint ugyanis a világcsoda kicsinyített mása zubog majd harmincméteres magasságból le egészen az aluljáróba a legnagyobb személyforgalmú budapesti vasútállomás mellett felépítendő, 200 000 négyzetméter alapterületű West End City Center kapujában. A hihetetlen méretű létesítmény egyszerre lesz bevásárlóközpont, szupermozi, szálloda, park, parkoló, és még ki tudja, mi minden! A 300 millió dollárt meghaladó beruházás a főváros szívében mind méreteit, mind a városképre gyakorolt hatását illetően példa nélküli, ráadásul egy részével már 1999 szilveszterére, az egésszel pedig 2000 áprilisában szeretnének elkészülni. A West End City Center alapkőletétele egyelőre késik, ugyanis a kormányváltás miatt még nem sikerült a meghívandó díszvendégek listáját összeállítani.

Kövess minket: