"A hátsó bejáraton csempésztek a Szigetre" – Soltész Rezső

Zene

A Sziget szervezőinek legnagyobb húzása kétségkívül a Táncdalfesztivál sátor volt, ahol veterán slágerénekesek mutatták be évtizedes dalaikat őrjöngő tömeg előtt. Így történhetett, hogy 1998-ban az egyik legemlékezetesebb produkció Soltész Rezső nevéhez fűződik, aki ugyanazon a napon lépett föl, amikor a VHK és a Chumbawamba.

MaNcs: Hogyan kerültél a Szigetre, ami számodra sok mindent jelenthetett, csak éppen nem hazai pályát?

Soltész Rezső: Nem akartam kimenni a Szigetre. Amikor felhívtak telefonon, hogy lépjek fel, akkor azt mondtam, ez egy vicc, nem vállalom. Én, aki egy tradicionális slágerénekes vagyok, mit kereshetnék pont abban a közegben? De a telefon többször megismétlődött, és végül meggyőztek arról, hogy szükség van rám, mert ismét aktuális, amit csinálok, a dalaimat a diszkókban kórusban üvölti a közönség. Végül rábólintottam. A hátsó bejáraton csempésztek be, és jó néhány, számomra kalandnak tűnő dolog volt, amely a fellépést megelőzte. Meg kell mondanom, szinte pörölycsapásként ért, hogy a közönség, amely köztudottan az alternatív zene miatt megy a Szigetre, miként reagált a műsoromra. Egy percig nem gondoltam, hogy ez a koncert ilyen fogadtatásban részesül.

false

MaNcs: Mennyire vetted komolyan ezt a sikert?

SR: A fellépés közben eszembe jutott, hogy ezek a srácok csak hülyéskednek velem, eljátsszák, hogy beindulnak, ha-ha, milyen jópofa, ahogy ugrál a színpadon. De aztán kiderült, hogy ennél többről van szó. Eltelt két-három perc, láttam az arcokat, a reakciót, és a szemekből többnyire azt olvastam ki, valóban tetszik, amit csinálok. Biztosan voltak olyanok, akik csak röhögni jöttek, de úgy gondolom, a többség őszintén reagált. Persze ez még nem jelenti azt, hogy megfordult volna a fejemben: ezután olyan lemezeket készítsek, amelyek kimondottan annak a közönségnek szólnak; mégis a Sziget azt bizonyította, az új generáció is elfogad olyannak, amilyen vagyok, ismeri a dalaimat. Ennél többet nem is kívánhatnék a mai fiataloktól.

MaNcs: Te valamikor a kilencvenes évek elején kivonultál a szórakoztatóiparból, és üzleti vállalkozásba kezdtél, lapkiadással foglalkozol. Miért hagytad abba az éneklést?

SR: Soha nem hagytam abba, legfeljebb visszavonultam. A Zenészmagazin, a Sztereó és a többi általam kiadott lap körüli munkák mellett nem lehet teljes erőbedobással folytatni az éneklést. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy legnagyobb sikereim idején, a nyolcvanas évek középén is csak úgy tudtam boldogulni, hogy az év egyik felében Magyarországon, a másikban pedig a volt KGST-országokban turnéztam. Akkoriban még léteztek ezek a lehetőségek, de a kilencvenes évek elején már nem, összeomlott a piac. Mindig is egy produktív, tettrekész pali voltam, aki ki nem állhatja az üresjáratokat, márpedig mielőtt a lapkiadásba kezdtem volna, egyre több ilyen üresjárat volt. Amikor adódott ez a lehetőség, hogy az éneklés mellett olyasmivel foglalkozzam, ami érdekel, és azért valamennyire kötődik a zenéhez, egy percig sem haboztam a döntéssel. Be kellett látnom, hogy azt a sikert, ami a nyolcvanas években kísérte pályafutásomat, nem lehet tartósítani, azt pedig végképp nem akartam, hogy úgy járjak, mint sokan a régiek közül, haknizgassak, a múltamból éljek.

MaNcs: Most viszont ismét beköszöntött a slágerkorszak. Visszatérsz?

SR: Az a helyzet, hogy az év eleje óta állandó résztvevője vagyok a hatoslottó-sorsolások utazó produkciójának, ami azt jelenti, hogy minden héten más és más településen léphetek fel. A közönséggel így rendszeresen találkozom, és örömmel tapasztalom, hogy szinte ugyanazzal a lelkesedéssel fogadnak országszerte, mint a Szigeten, legfeljebb annyi különbséggel, hogy halkabb az ováció, és a széksorokban azok ülnek, akik annak idején is kedvelték a dalaimat.

MaNcs: Vagyis a potenciális lemezvásárlók.

SR: Három lemez kiadását tervezgetem, bár konkrét lépések még nem történtek a kiadók felé. Szeretnék megjelentetni egy válogatást a saját régi slágereimből, egyet olasz és spanyol táncdalokból, valamint egy olyat, amelyen vadonatúj számok lennének. Természetesen ez utóbbi a legizgalmasabb. Remélem, összejön, most ott tart a dolog, hogy témák vannak, dallamvázlatok, de csupán annyi biztos, hogy nem akarom elkapkodni.

MaNcs: Felröppent az a hír is, hogy egykori zenekarod, a Corvina összeáll egy koncert erejéig.

SR: Valószínű, ez nem fog létrejönni, mivel több akadálya is van. Egyrészt a produkció sokba kerül, másrészt a zenekar tagjai közül kevesen vannak a pályán, harmadrészt pedig, és számomra ez a döntő ok, annyi minden más dolgom van, hogy nem tudnék két hónapig, a próbák idejére, kizárólag a Corvinára koncentrálni. A Corvinát nagyon fontos állomásnak tekintem a pályafutásomban, de úgy gondolom, értékesebb és kifejezőbb az, amit szólóénekesként csinálok.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.