"A hátsó bejáraton csempésztek a Szigetre" – Soltész Rezső

Zene

A Sziget szervezőinek legnagyobb húzása kétségkívül a Táncdalfesztivál sátor volt, ahol veterán slágerénekesek mutatták be évtizedes dalaikat őrjöngő tömeg előtt. Így történhetett, hogy 1998-ban az egyik legemlékezetesebb produkció Soltész Rezső nevéhez fűződik, aki ugyanazon a napon lépett föl, amikor a VHK és a Chumbawamba.

MaNcs: Hogyan kerültél a Szigetre, ami számodra sok mindent jelenthetett, csak éppen nem hazai pályát?

Soltész Rezső: Nem akartam kimenni a Szigetre. Amikor felhívtak telefonon, hogy lépjek fel, akkor azt mondtam, ez egy vicc, nem vállalom. Én, aki egy tradicionális slágerénekes vagyok, mit kereshetnék pont abban a közegben? De a telefon többször megismétlődött, és végül meggyőztek arról, hogy szükség van rám, mert ismét aktuális, amit csinálok, a dalaimat a diszkókban kórusban üvölti a közönség. Végül rábólintottam. A hátsó bejáraton csempésztek be, és jó néhány, számomra kalandnak tűnő dolog volt, amely a fellépést megelőzte. Meg kell mondanom, szinte pörölycsapásként ért, hogy a közönség, amely köztudottan az alternatív zene miatt megy a Szigetre, miként reagált a műsoromra. Egy percig nem gondoltam, hogy ez a koncert ilyen fogadtatásban részesül.

false

MaNcs: Mennyire vetted komolyan ezt a sikert?

SR: A fellépés közben eszembe jutott, hogy ezek a srácok csak hülyéskednek velem, eljátsszák, hogy beindulnak, ha-ha, milyen jópofa, ahogy ugrál a színpadon. De aztán kiderült, hogy ennél többről van szó. Eltelt két-három perc, láttam az arcokat, a reakciót, és a szemekből többnyire azt olvastam ki, valóban tetszik, amit csinálok. Biztosan voltak olyanok, akik csak röhögni jöttek, de úgy gondolom, a többség őszintén reagált. Persze ez még nem jelenti azt, hogy megfordult volna a fejemben: ezután olyan lemezeket készítsek, amelyek kimondottan annak a közönségnek szólnak; mégis a Sziget azt bizonyította, az új generáció is elfogad olyannak, amilyen vagyok, ismeri a dalaimat. Ennél többet nem is kívánhatnék a mai fiataloktól.

MaNcs: Te valamikor a kilencvenes évek elején kivonultál a szórakoztatóiparból, és üzleti vállalkozásba kezdtél, lapkiadással foglalkozol. Miért hagytad abba az éneklést?

SR: Soha nem hagytam abba, legfeljebb visszavonultam. A Zenészmagazin, a Sztereó és a többi általam kiadott lap körüli munkák mellett nem lehet teljes erőbedobással folytatni az éneklést. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy legnagyobb sikereim idején, a nyolcvanas évek középén is csak úgy tudtam boldogulni, hogy az év egyik felében Magyarországon, a másikban pedig a volt KGST-országokban turnéztam. Akkoriban még léteztek ezek a lehetőségek, de a kilencvenes évek elején már nem, összeomlott a piac. Mindig is egy produktív, tettrekész pali voltam, aki ki nem állhatja az üresjáratokat, márpedig mielőtt a lapkiadásba kezdtem volna, egyre több ilyen üresjárat volt. Amikor adódott ez a lehetőség, hogy az éneklés mellett olyasmivel foglalkozzam, ami érdekel, és azért valamennyire kötődik a zenéhez, egy percig sem haboztam a döntéssel. Be kellett látnom, hogy azt a sikert, ami a nyolcvanas években kísérte pályafutásomat, nem lehet tartósítani, azt pedig végképp nem akartam, hogy úgy járjak, mint sokan a régiek közül, haknizgassak, a múltamból éljek.

MaNcs: Most viszont ismét beköszöntött a slágerkorszak. Visszatérsz?

SR: Az a helyzet, hogy az év eleje óta állandó résztvevője vagyok a hatoslottó-sorsolások utazó produkciójának, ami azt jelenti, hogy minden héten más és más településen léphetek fel. A közönséggel így rendszeresen találkozom, és örömmel tapasztalom, hogy szinte ugyanazzal a lelkesedéssel fogadnak országszerte, mint a Szigeten, legfeljebb annyi különbséggel, hogy halkabb az ováció, és a széksorokban azok ülnek, akik annak idején is kedvelték a dalaimat.

MaNcs: Vagyis a potenciális lemezvásárlók.

SR: Három lemez kiadását tervezgetem, bár konkrét lépések még nem történtek a kiadók felé. Szeretnék megjelentetni egy válogatást a saját régi slágereimből, egyet olasz és spanyol táncdalokból, valamint egy olyat, amelyen vadonatúj számok lennének. Természetesen ez utóbbi a legizgalmasabb. Remélem, összejön, most ott tart a dolog, hogy témák vannak, dallamvázlatok, de csupán annyi biztos, hogy nem akarom elkapkodni.

MaNcs: Felröppent az a hír is, hogy egykori zenekarod, a Corvina összeáll egy koncert erejéig.

SR: Valószínű, ez nem fog létrejönni, mivel több akadálya is van. Egyrészt a produkció sokba kerül, másrészt a zenekar tagjai közül kevesen vannak a pályán, harmadrészt pedig, és számomra ez a döntő ok, annyi minden más dolgom van, hogy nem tudnék két hónapig, a próbák idejére, kizárólag a Corvinára koncentrálni. A Corvinát nagyon fontos állomásnak tekintem a pályafutásomban, de úgy gondolom, értékesebb és kifejezőbb az, amit szólóénekesként csinálok.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.