Majdnem húsz év. Ennyit ugrik előre az időben a koncepció, amit meghívásos pályázat nyomán a Városkutatás Kft. és az általuk létrehozott, szakemberekből (2 programmenedzser + 8 cég szakértői) álló csapat készített el háromnegyed éves munkával. Az elképzelések gyűjteménye afféle szamárvezető, ugyanis a megrendelő, a budapesti Főpolgármesteri Hivatal szándéka az volt, hogy a dolgozat nyomán elkezdődjön egy szakmai és politikai egyeztetési folyamat. Igaz, erre már valószínűleg csak a következő ciklusban kerülhet sor.
Nem ötéves terv
"A Városfejlesztési Koncepciót én a lakható világváros programjának nevezném. Azt mutatja be, hogyan tehető Budapest olyan várossá, ahol jól tudja magát érezni öreg és fiatal egyaránt. Legfontosabb üzenete számomra az, hogy a várost otthonossá tesszük. Mindehhez megvan a pénzünk is. A főváros pénzügyi helyzete még soha nem volt ennyire stabil", írta Demszky Gábor budapesti főpolgármester a koncepció előszavában. Demszky a Narancsnak elmondta: a dolgozatban nemcsak ágazati tervek egymás mellé helyezéséről van szó, hanem ennél sokkal többről, egységes jövőképről. Szerinte az elkészült anyag nagyszerű kiindulási alap a további véleménycserékhez, amelyeket először szakmai és értelmiségi fórumokon kívánnak megvitatni, majd a különféle egyeztetések után szeretnék, ha a közgyűlés tárgyalná, valamikor év végén vagy 1999 elején.
A dolgozat igyekszik minden tekintetből megvizsgálni Budapest fejlesztésének lehetőségeit, figyelembe véve a társadalmi és gazdasági változásokra vonatkozó előrejelzéseket. Kijelöli a városfejlesztés csapásirányait, de a különböző szociális témákat sem hagyja figyelmen kívül. Ahogy a szerzők állítják: "A városfejlesztésnek két alapvető érték között kell egyensúlyt teremtenie. Egyik érték a hatékonyság (...), a másik alapvető érték a lakhatóság, élhetőség. (...) E két alapvető érték mellett a városfejlesztés minden mozzanatát át kell hatni a szolidaritás, a méltányosság értékének is."
A városfejlesztési koncepció kidolgozása során ezek szem előtt tartása mellett a leghangsúlyosabb szerepet a kooperatív megoldásokra való törekvés, valamint a módszer szigorú, céltudatos racionalitása kapta. Ez körülbelül annyit tesz, hogy egy jól gazdálkodó, lehetőségeit maradéktalanul kihasználó városban az emberek elfogadható körülmények között éljenek, és jó kapcsolatokat tartsanak fenn a környező településekkel. A koncepció arra keresi a választ, hogyan valósulhat meg mindez.
Persze aki arra számít, hogy száznyolcvan oldalon keresztül megvalósítandó csodák gyűjteményét olvashatja, amolyan ötéves tervet, csalódnia kell.
Célok és kihívások
Nincs szó helikopter-leszállóhelyekről a Rákóczi úton, közvetlen BKV-gyorsjáratról a Moszkva tér- Alfa Holdbázis viszonylaton vagy éppen arról, hogy a Budafoki úton fog folyni a Duna. A dolgozatban ugyan megemlítenek jó néhány megvalósítandó elképzelést a kerékpárutak növelésétől kezdve a levegő minőségének javításáig, városrészek rehabilitációjáig, ám a dolog mégis sokkal inkább tudományos munka, és mint az ilyenek általában, kimondottan nehéz olvasmány: felsorolja, milyen kihívásoknak (európai városfejlődés, regionális szerepek, lakó- és munkahelyek átalakulása) kell megfelelni, a gazdasági előrejelzésekből kiindulva kijelöli a legfontosabb stratégiai célokat (piaci-pénzügyi szolgáltatások, kelet-európai logisztikai központ kialakítása, az idegenforgalom adottságainak jobb kihasználása), felállít egy térszerkezeti modellt, és megpróbál választ adni arra is, hogyan képzelhető el egy élhető, értékőrző, értékteremtő város.
A dolgozat fontosnak tartja - többek között - a méltányosságot és a szolidaritást, a szegények problémáinak kiemelt kezelését, azt, hogy a térszerkezeti modell elemei, a Duna menti, az Óbuda-Újpest északi, a belső, az ipari és déli logisztikai zónák vagy az agglomerációs településekkel való kooperáció nélkül elképzelhetetlen a fejlődés; de valójában felesleges a felsorolás, mert szinte minden eleme lényegesnek ítéltetett a szerzők által, és mindez csupán összefüggéseiben vizsgálható.
Pallai Katalin a koncepció egyik projektmenedzsere úgy látja, a későbbiekben - vagyis a különféle egyeztetések, politikai viták során - alakulnak ki a vállalt hangsúlyok és a végleges stratégia. Tosics Iván, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója, a másik projektmenedzser véleménye szerint "ez egy más műfaj, mint az Általános Rendezési Terv (ÁRT), ugyanis amíg az, például, konkrét telkekre vonatkozó dolgokat jelöl ki, addig a városfejlesztési koncepció ennél tágabban értelmezhető: javaslatot tehet adónemre, adórendszerre, bizonyos területek kiemelt fejlesztésére, a főváros és a kerületek közötti pénzmegosztás megváltoztatására. A koncepciónak az is célja, hogy a hosszabb távra szóló elképzeléseket mérlegelje, ezek közül kijelölje azokat, amelyek reálisnak tűnnek, és javaslatot tegyen politikai döntésekre, hogy a következő húsz évben a város ezeket az elképzeléseket valósítsa meg. Ha a város elfogad egy fejlesztési koncepciót, akkor nem hozhat olyan ágazati döntést, ami ezzel ellentétes. Például ha a koncepció kimondja azt, hogy szükség van lakásépítésre, de a lakásépítésnek a főbb infrastrukturális vonalak mentén kell kialakulnia, akkor utána két évvel nem születhet olyan döntés, ami egy lakótelepet jelöl ki az infrastruktúrától távol."
Miért kell?
Tosics szerint azért van szükség egy ilyen koncepcióra, "mert Budapest fejlődésének a körülményei az utóbbi években teljesen megváltoztak. A korábbinál sokkal önállóbb lett Budapest, fejlődésének irányát maga dönti el, nem pedig valamiféle központi akarat." Arra a kérdésre, hogy miért csak 1997-ben indult meg a koncepció kidolgozása, Tosics Iván elmondta: "Többek között most érett meg a helyzet, mivel csak az utóbbi egy-két évben születtek nemzetközi döntések arról, hogy Európában hol haladnak a főbb közlekedési utak, vasútvonalak, ami által felértékelődött Budapest pozíciója, realitássá kezd válni a EU-csatlakozás, nagy viták után, de tisztázódott a főváros és a kerületek közötti megosztás is, és ez a kétszintű rendszer hosszabb távon is megmarad. Ezek mind olyan dolgok, amelyek Budapest fejlődésének a kereteit többé-kevésbé kijelölik, vagy legalábbis szempontokat adnak. Akik azt mondják, hogy ez a fejlesztési koncepció elkésett, tudniuk kellene, hogy néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt mindez ennyire egyértelmű. Nekünk azon kellett elgondolkodnunk, hogy milyen reális céljai lehetnek a városnak a megváltozott körülmények között."
A városfejlesztési koncepció ezért még a lehetetlennel is megpróbálkozik, annak megválaszolásával, hogy mindezt miből finanszíroznák. A szerzők készítettek egy optimista és egy pesszimista változatot, de mindkettő arra az alapvető - a koncepció készítői által vállalt - ellentmondásra épül, hogy a forrásbecslés a mai tudásunk szerint lesz érvényes, és csak addig, amíg a körülmények meg nem változnak. De miért ne változnának?
Ennek ellenére Pallai Katalin úgy véli, "szükség van a források és a mozgósítható eszközök becslésére ahhoz, hogy a szakmai és politikai vita és a kialakuló stratégia a város reálisan feltételezhető mozgásterén belül maradjon". Az optimista változat szerint 1999 és 2015 között (mai árfolyamon) 774 milliárd forint összforrás adódik, míg a pesszimista változat szerint ennél legalább 300 milliárddal kevesebb. A szerzők szerint a becsült források nagyságrendje mégis arra enged következtetni, hogy a fővárosnak a vizsgált periódusban nem lesz módja az elvben teljes, korszerű infrastruktúra megépítésére és a városrészek magas szintű rehabilitációjának elérésére. Ezért azt tanácsolják, a fejlesztések egy-egy jól kiválasztott, az infrastrukturális hiányok enyhítésére szolgáló nagyberuházásra irányuljanak. Emellett megkezdhető egy reális szintű városrehabilitáció, szükséges a humánszféra kiadási arányainak szinten tartása és olyan fejlesztések (például a lakásépítés feltételeinek megteremtése), amelyekkel a városból való kiköltözés felgyorsulásának veszélyét el lehet hárítani.
Legát Tibor
