Idén is színes és változatos programokat ígértek azoknak, akik május elsején a Városligetet választották. Persze ha belegondolunk, hogy Bosch Jeromos is valami hasonlót ajánlott Pokol című festményén, nem is tűnik olyan könnyelműnek ez az ígéret.

Az egyik Wartburg anyósülésén hatalmas Lenin-fej pihen, mellette azonban metálzöld fényezésű márkatárs, Hot Rod felirattal, rejtett hátsó kerekekkel, dobókockával a visszapillantón. Zsolt, a tulajdonos tipikus rock and roll-arc. "Kedvencem az 1950-es Mercury, és gondoltam, hogy megpróbálok valami hasonlót összehozni. Hét évig dolgoztam rajta, a fényezésen és a lakatosmunkán kívül mindent én csináltam. Eredetileg szalmát tárolt benne egy öregember, háromezer forintért odaadta, de most már olyan hétszázba´ van. Egy egy-négyes Renault motor van benne, százhetven-száznyolcvanat megy, tárcsafékes, hogy meg is lehessen állni. Mindenki csak röhögött, hogy Wartburg, de most, amikor otthagyom őket, már nem röhögnek, arcunkra fagy a mosoly."

Muczán Gábor, aki már ötödik éve vezeti a bíróságon is bejegyzett Trabant-Wartburg Klubot, "szabadidős melléktevékenységként" jellemzi a rendezvényt. "Az volt a célunk, hogy ne csak a márkatársakat fogjuk össze. Ezen a rendezvényen mindenki részt vehet, akinek 1945-1975 között gyártott kelet-európai autója van. Azért újdonság ez a dolog, mert az eddig szervezett veterántalálkozók járművei nagyobbrészt a nyugati típusú kocsik voltak. Igaz, nem is nagyon mutatkozott igény ilyen találkozóra, elég volt kimenni a körútra, és akinek volt kocsija, az találkozott. Arra kérlek, hogy írd meg, ez a rendezvény csak poén, semmi több, ugyanis volt egy újságíró, aki azzal jött, hogy az előző rendszert sírjuk vissza. És komolyan gondolta."

A Munkáspárt színpadán ragyogó idős show-man viszont tényleg komolyan gondolja, hogy ha már színpadra állhatott, és mikrofont nyomtak a kezébe, akkor valami igazán nosztalgikussal hozakodjon elő, felidézve a régi felvonulások jellegzetes rituáléját, a felsorolást. "Köszöntjük a Munkáspárt budapesti és vidéki szervezetei tagjait, köszöntjük a Munkáspárt vezetőit, a Munkáspárt felvonulóit, a Munkáspárt szimpatizánsait, valamennyi velünk felvonuló baloldali barátunkat! Köszöntjük az MSZOSZ Baloldali Munkásplatformját, köszöntjük a Munkáspárt nőtagozatát, köszöntjük a baloldali társadalmi szervezeteket, melyek képviseltették magukat felvonulásunkon, köszöntjük a fiatalokat, a diákokat", de a felvonulók csak nem akarnak ideérni. A színpad előtti széksorok azonban megteltek,

a kevésbé fanatikusok a napszúrás ellen A Szabadság című lap május elsejei különszámával védekeznek - csákó formátumban.

Végre megérkeznek a felvonulók, élükön az integető Thürmer Gyula, fekete ingben, magabiztos mosollyal a fején. A közönség tapsol, a felvonulók szinte egytől egyig a Belgrádból ismerős "Target" jelvényt viselik, a háttérben a Venceremos és az Avanti Poppolo szól, a műsorvezető még egyszer belekezd a felsorolásba, de most még egy improvizációt is megenged magának - "köszöntjük a munkáspárti kutyákat", amikor felbukkan egy néni, aki vörös nyakkendős uszkárral érkezik.

Elkezdődik a show, először néptánc, utána elnökségi fórum, aztán fórum a balkáni helyzetről. Megtudhatjuk, hamarosan Bányász Rezső is megérkezik, aki most éppen a Semleges Magyarországért Alapítvány elnöke, hogy az Ezredvég sátorban Baranyi Ferenc dedikálja legújabb verseskötetét, hogy délután a Brillantin Brigád rock and roll-műsorát hallgathatják meg a nyugdíjasok.

Egy megállóval arrébb, az MSZMP sátra előtt remegő kezű, riadt tekintetű nénike, mellén filcből készült, nagy méretű, tiltott önkényuralmi jelképpel, a Kádár János Baráti Kör Könyvtár legújabb kötetét, Bogár Annamária Amit Kádár Jánosnak köszönhetek című dolgozatát árulja 198 forintért, a szomszéd sátorban viszont a fiatalság képviselteti magát: vörös színű Che Guevara-póló kapható egy ezresért.

Az apró szélsőbalos placcok (és a sor végén a "történelmi" Szociáldemokrata Párt sátra) mögött azonban már a szakszervezeteké a pálya, középen hatalmas színpad, valaki az összefogásról beszél, a Sajtóiroda feliratú sátorban pedig Bálint Attila, az MSZOSZ szóvivője a MaNcsnak magnóba: "Hadd vegyem kölcsön a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének május elsejei jelszavait:

Egy munkavállalónak május elsején régóta ez a három dolog jut az eszébe. Hogy miért aktuális ez ma Magyarországon? Azt hiszem, mindenki ismeri a hazai foglalkoztatottsági viszonyokat, hogy az utóbbi három hónapban emelkedett a munkanélküliek száma, miközben a kormánynak nincs foglalkoztatáspolitikai elképzelése. Ami a kenyeret, a megélhetést illeti, a kormány által hirdetett reálbér-növekedésben benne vannak a menedzseri fizetések is. A szabadság pedig... Határainkhoz közel ma is háború zajlik, maga a munkásszolidaritás azt mondatja velünk, hogy minél békésebb megoldást kell keresni a rendezésre, mert hiszen értelmetlen dolog, hogy emberek munkahelyeinek ezreit vagy tízezreit pusztítják el."

Mégis úgy tűnik, ezek a dolgok a beszédet mondókon kívül az égvilágon senkit nem érdekelnek. A kordonon kívül

vacak kis sportpályának tűnik a sok-sok hektár, és egyáltalán nem meglepő, hogy valaki elindul a Petőfi Csarnok irányába, aztán mégis a műjégpályánál köt ki. Nincs egérút, csak sodródni lehet a népekkel, bámészkodás kizárva, aki megáll, azt föllökik. A hazai vásározó társadalom nagy napja ez, állítólag aki itt és ekkor árul (mindegy, hogy mit), annak biztosítva van a megélhetése legalább augusztus 20-ig. Ne részletezzük a választékot - minden van -, érdekességnek legyen elég annyi, hogy az egyik sátorban kizárólag gáztűzhelyre való platnikat árulnak. De persze szó sincs arról a romantikáról, amire azt lehetne mondani, vásári forgatag, az árusok mindenkiről azt feltételezik, hogy lopni akar, ami, elnézve a gyűrött arcokat, ideges mozdulatokat meg a látványos szorongást, nem is tűnik olyan különösnek. Ahogy melegszik az idő, úgy szabadulnak el az indulatok, a bokrok megtelnek szarókkal-pisálókkal, emelkedik a hangerő, a legnagyobb ámokfutást az "ibero-amerikai" színpadon tapasztaljuk, ahol az aluljárókból ismerős latin-amerikaiak már technoalappal nyomják zenéjüket, de a legszebb mégis az, amikor egy anyuka saját gyerekét küldi el a kurva anyjába, valami műanyagűrharcos-árus standja előtt.

A szakszervezetek mellett az MSZP stoppolta le a legnagyobb területet a Ligetben. Egy hatalmas táblát állítottak fel, rajta a kérdés: Mit üzen a kormánynak?, de a nép valahogy nem vette a lapot, a leglátványosabb feliratok a következők: "Csak így tovább!", "Éljen minden magyar kormány!", "Csak diktatúrával lehet kormányozni!" Viszont a színpad óriási, és a tömeg sem tűnik annyira veszélyesnek. Igaz, amikor megérkezünk, a program már az utolsókat rúgja, nemcsak Kovács László beszédéről és Kovács Kati koncertjéről, de a BIT roppant szellemes elnevezésű "Lesz Vigasz" politikai kaszinójáról is lemaradunk. Bergendy István szépen kéri a színpad előtt ácsingózókat, hogy

de a közönség csak akkor jön lázba, amikor a veterán lemezlovas, Arató András MSZP-szegfűs lufikat kezd osztani.

Most jöhetne a hatásos végszó, hogy idén is minden olyan, mint tavaly volt és jövőre lesz, de ez így nem igaz, ugyanis este hatkor egy vadonatúj dolog, az I. Magyar Malacverseny résztvevői állnak rajthoz. Az amerikai eredetű "sport" Európában eddig csak Svájcban honosodott meg. Az ötletgazdától, Török Zoltántól megtudjuk: "Ez egy szórakoztató program, és az benne a buli, hogy a pálya, valamint a disznókon a mellény reklámhordozó." A versenyen induló tizenöt süldőt, akik három futamban mérik össze erejüket, másfél hónapig edzették, hogy minél fegyelmezettebben teljesítsék a százhúsz méteres távot a villanypásztorral határolt, majdnem kör alakú pályán, amelynek a végén ott a jól megérdemelt jutalom, a moslék.

Legát Tibor