M. László Ferenc

  • M. László Ferenc

M. László Ferenc cikkei

Hagyó Miklós fővárosi felemelkedése és bukása - A hatalombróker

  • M. László Ferenc
Ha a Fidesz kaszárnya, az MSZP kupleráj - tartja a kilencvenes években született szállóige. Az utóbbit használta ki Hagyó Miklós, aki pár év alatt maga alá gyűrte a teljes fővárosi MSZP-t, hogy aztán királycsinálóként beleszóljon pártja legfelsőbb ügyeibe is. Bár a volt főpolgármester-helyettes viharos gyorsasággal tűnt le, az általa kiépített rendszer - az őt megtagadó szövetségeseivel az élen - ma is működik.

"A harmadik helyről is lehet fordítani"

  • M. László Ferenc
"A baloldal mindig a progresszió erős bástyája volt, erről nem mondhatunk le. Ezt kell összehangolni a szolidaritással, az esélyegyenlőséggel és az igazságossággal. Mert a versenyképesség és a szolidaritás között nem vagy, hanem és van."

"Egyedül lesz közben"

  • M. László Ferenc
Lesz-e a Fidesznek kétharmada, mekkora lesz a következő kormány mozgástere? Hány párt jut be az Országgyűlésbe, talpra áll-e még az MSZP, hogyan fog viselkedni a parlamentben a Jobbik? Az előttünk álló hetek várható eseményeiről Tölgyessy Péterrel beszélgettünk.

Vita Such György rádióelnök újrázásáról - Ideje van az ültetésnek

  • M. László Ferenc
Hirtelen megszerették a Magyar Rádió (MR) sokat bírált elnökét a rádiókuratórium szocialista tagjai. Míg a baloldali kurátorok pályáztatás nélkül is hajlandók meghosszabbítani Such György megbízatását, az elnökkel korábban rokonszenvező jobboldaliaknak már nem olyan sürgős az ügy rendezése. Such a Fidesz ellenében nem vállalja az automatikus hosszabbítást.

"A kényszer most adottság"

  • M. László Ferenc
Bár harmincszázalékos az elmaradás a 2008-as teljesítményhez képest, még így is jelentős, 151 milliárdos adózott eredményt ért el a tavalyi válságos esztendőben az OTP. A terjeszkedési stratégiájáról, a határon túli befektetéseiről, a következő kormány által követendő gazdaságpolitikáról az elnök-vezérigazgatót kérdeztük.

Nagykoalíciós döntés az állambiztonsági levéltár vezetőjéről - Úri szabóság

  • M. László Ferenc
Jó szakember, felgyorsította a beérkezett dokumentáció feldolgozását, ám nem mer konfrontálódni a politikával és a titkosításban érdekelt nemzetbiztonságiakkal - állítja a szakma az állambiztonsági levéltár főigazgatói posztját újabb hét évre elnyerő Gyarmati Györgyről. Az állásra szintén pályázó, az információs kárpótlás harcos képviselőjének számító Varga Lászlót a parlament szakbizottságai meg sem hallgatták.

Könyv - Szenvedéstörténet - Ripp Zoltán: Eltékozolt esélyek? - A rendszerváltás értelme és értelmezései

  • M. László Ferenc
Rendszerváltozás vagy rendszerváltás? Utódpárt vagy modernizáló progresszív erő? Az elmúlt néhány évben ez a két kérdés okozta a legnagyobb feszültséget, eszmei vitát az ideológiai kérdések iránt egyébként nem túl érzékeny Magyar Szocialista Pártban. Az előbbiről a párt programját előkészítő testületben folytattak hosszú és szőrszálhasogató vitát, az utóbbi akkor ütötte szíven a szocialistákat, amikor az általános ombudsman éves jelentésében "leutódpártozta" az MSZP-t. A szocialisták értelmiségi holdudvarához tartozó Ripp Zoltán - a párt think tankjeként számon tartott Politikatörténeti Intézet egyik vezetője - szerint okkal kínozzák még mindig az MSZP-t ezek a kérdések: az elmúlt húsz év alatt a baloldal megspórolta ezeket a vitákat, egyszerűen szőnyeg alá söpörte a legitimációs problémáit. Az ebből adódó meghasonlottság végül tudjuk, hova vezetett.

Kreatív jogértelmezés az APEH-nél 2. - Nincs bocsánat

  • M. László Ferenc
Hiába írt elő amnesztiát az Országgyűlés 2007-ben, hiába mondta a Pénzügyminisztérium (PM) egyik vezetője, hogy a bejelentési kötelezettségüknek eleget tevő polgárok visszamenőlegesen nem kötelezhetők járulékfizetésre, az adóhatóság változatlanul végrehajtással fenyegeti törvénytisztelő olvasónkat. Közben a PM is átértékelte álláspontját: az egyre kínosabbá váló vitában a felettes szerv végül az APEH-nek adott igazat.

"A döntést én hoztam"

  • M. László Ferenc
Múlt szerdán hallgatta ki, majd helyezte előzetes letartóztatásba az ügyészség a főpolgármester politikai főtanácsadóját. A gyanú szerint Mesterházy Ernő arra kényszerítette a BKV vezetőit, hogy vagyonkezelői kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szerződéseket kössenek a vállalat költségvetésének terhére. A tanácsadó városházi szerepéről, szerteágazó kapcsolatrendszeréről Demszky Gábort kérdeztük.

Kísérlet Hagyó Miklós elbuktatására - Kései sirató

  • M. László Ferenc
Egyetlen napirendi pontja volt a fővárosi MSZP-elnökség hétfői tanácskozásának: a BKV-skandalumba belegabalyodott Hagyó Miklós eltüntetése a politikai életből. A szocialisták az utolsó előtti percben léptek, mikor a volt főpolgármester-helyettes viselt dolgai után már a nyomozó hatóságok is érdeklődni kezdtek. Hagyó visszavonását hetek óta készítik elő: a párt területi listájának harmadik helyezettje, a 12. kerület egyéni jelöltje még a plakátokra sem került fel.

Hajszál az éterben

  • M. László Ferenc
A Danubius-, illetve Sláger-perben az elmúlt hetekben született nem jogerős ítélet szerint az ORTT tavalyi frekvenciapályázata jogellenes, ezért törvénybe ütközik a két nyertessel aláírt szerződés. A pályázat előkészítése során a testület fideszes delegáltja - más indokok alapján ugyan, de - maga is törvényességi aggályokat fogalmazott meg, végül mégis a Class FM és a Neo pártjára állt. És nem ez volt az egyetlen furcsaság.

Kövess minket: