Magyar Narancs: Jól fogadták a piacok a 2009-es jelentést, tegnap (az interjú március 3-án készült - a szerk.) az OTP részvényei húzták a tőzsdeindexet. Ennek ellenére több elemző kiszúrta, hogy tavaly igencsak megugrott a nem vagy későn fizető hitelek aránya, és ezek egy részét - Ukrajnában a lakossági szegmensben ez az arány eléri a negyven százalékot - átstrukturálták, ami a válság elhúzódása esetén komoly problémákat okozhat. Mire számít a közeljövőben?
Csányi Sándor: Bár tudom, hogy Magyarország helyzete nagyban függ a globális - elsősorban az európai - trendtől, a világgazdaság egészét tekintve nem mernék jóslatokba bocsátkozni. Mégis arra számítok, hogy a magyar gazdaság idei stagnálását 2011-ben végre növekedés követi. Ami az ön által említett elemzőket illeti, ha befektetőként is ilyen szkeptikusak, lehet, hogy majd megbánják, hogy nem vettek OTP-részvényt. A nemzetközi számviteli szabályok szerint számított tőkemegfelelési mutató alapján az OTP az ötödik legjobban tőkésített bank Európában. Hozzáteszem, a minket megelőző Credit Suisse és UBS a közelmúltban kapott tőkeinjekciónak köszönheti előnyös helyzetét. A Standard & Poor's tőkemegfelelési mutatója szerint - amely az eszközöket különböző kockázati súllyal veszi figyelembe - mi vagyunk az elsők. Tehát nagyon erős a tőkehelyzetünk, amit szeretnénk fenntartani, és továbbra is konzervatívan tervezünk, mert a világgazdaságban még vannak bizonytalanságok. A hatmilliárd forint likviditási tartalékunk pedig azt jelenti, hogy az OTP a ma fennálló összes kötelezettségét 2016-ig anélkül tudná teljesíteni, hogy egy fillért is bevonna a piacról. Bár 2009 végén lehetőségünk volt egy nemzetközi szindikált hitel, majd idén egy kötvénykibocsátás révén összesen közel háromszázmillió eurónyi forrást bevonni, egyelőre nem akarunk kimenni a piacra, mert még túl magasak az árak. Ezeket is csak azért léptük meg, hogy megmutassuk, ha akarunk, tudunk forráshoz jutni. Ami a hitelátütemezéseket illeti, erre valóban széles körben sor került. Amennyiben azonban az ügyfelek nem képesek teljesíteni az új feltételeket, ezeket a hiteleket átsoroljuk nem teljesítővé, és azonnal céltartalékot képezünk. Ezekkel a tartalékokkal a bank akármilyen negatív szcenáriót el tudna viselni. Megnyugtató viszont, hogy pont az ellenkező tendenciát látjuk: az elmúlt év harmadik negyedétől már stabilizálódott a nem fizető hitelek aránya.
MN: Miért nem tettek közzé eredménytervet az idei évre?
CSS: Valóban van némi rizikó a kockázati költségek alakulásában, de ez nem csak rosszat jelenthet: könnyen elképzelhető, hogy a várakozásokhoz képest jóval kisebbek lesznek. 2008-ban 119 milliárd tartalékot képeztünk a kockázati költségre, tavaly 266 milliárdot. Az utolsó "békeévben", 2007-ben - amikor a subprime válság hatásai közvetlenül még nem voltak érzékelhetők - 40 milliárd körül volt a kockázati költségünk; tehát ha normalizálódik a gazdaság, akkor az említett összegnek százmilliárd alá kell süllyednie. Ugyanakkor beleuntam, hogy bármilyen eredményt mondtunk eddig, mindig akadt egy-két okostojás, aki túlzónak tartotta a várakozásainkat. Hát most itt a lehetőség, találják ki, mennyi lesz az eredményünk!
MN: Ez azt jelenti, hogy a konjunktúra beköszönte esetén a tartalékokat akvizícióra, további terjeszkedésre fordítják?
CSS: Már a tavalyi negyedik negyedévben elkezdtünk akvizíciós célpontokat keresni. Három olyan esetről tudok beszámolni, ahol már megtörtént a kapcsolatfelvétel. Van, ahol folynak a tárgyalások, van, ahol már az átvilágítás is megtörtént. Persze várjuk meg a végét, lehet, hogy ezekből nem lesz semmi. Elsősorban azokon a piacokon tervezünk növekedést, ahol még nem értük el a gazdaságos üzemméretet.
MN: Hol?
CSS: Elsősorban Romániában, de Szerbiában, Szlovákiában és Horvátországban is szeretnénk tovább terjeszkedni.
MN: Melyik célpont a legígéretesebb?
CSS: A romániai, bár még nem tettünk árajánlatot.
MN: A lakossági vagy a vállalkozói szegmensről van szó?
CSS: Lakossági, illetve kis- és középvállalkozói területen erősítünk.
MN: A meglévő érdekeltségek működését milyennek ítéli?
CSS: Nagy eltérések vannak a különböző országok között. Az orosz gazdaság erős, de Ukrajna is ígéretesebb annál, mint amilyennek lefestik. Az államadósság szintje alacsony, magasak a devizatartalékai, a politikai helyzet rendeződése esetén komoly lendületet vehet az ország. Ne felejtsük el, jelentős acélipara van, de a belső piaca is hatalmas. Románia nagy népességű, jelentős fejlesztések előtt álló uniós tagország. Nagyon jó a helyi menedzsmentünk, száz fiókra bővítettük a hálózatunkat. Arra számítok, hogy rövid időn belül felfutunk. Oroszországban már most viszonylag jelentős a piaci részesedésünk, a POS-hitelekben (áruhitelek - a szerk.) már másodikak vagyunk, de remélem, hogy nemsokára megszerezzük az első helyet. Bulgáriában már a vásárláskor jó volt a DSK jövedelemtermelő képessége. Horvátországban főleg a tengerparton nagy a részesedésünk, most a belső régióban terjeszkednénk. Szlovákiában és Szerbiában jelentős projektek indultak, erősítjük az értékesítést, átalakítjuk a bankokat.
MN: Az éves jelentés szerint az ukrán, a szlovák és a szerb leány veszteséget termelt - korábban híre is ment, hogy tervezik az utóbbi eladását. Utólag nem bánta meg egyik vételt sem?
CSS: A szerbiai privatizáció idején az ajánlattételnél elsősorban a könyvértékből indultunk ki, és sajnos nem abból a profittermelési potenciálból, amit ezek a bankok ténylegesen hordoztak. A végül megvásárolt szerbiai kis bankok kapcsán legalább megtanultuk, milyen az, amikor három különböző számítástechnikai rendszerrel, kultúrával bíró bankot kell merge-elni (összeolvasztani - a szerk.). Ennek ellenére nem bántam meg egyik akvizíciót sem, és szó sincs arról, hogy a szerbiai bankot eladnánk.
MN: Miért olyan fontos az OTP-nek a nyugat-balkáni régió? Montenegróban piacvezetők, de maga az ország kicsi, a szerb bank veszteséges, a horvátországi sem szárnyal úgy, mint a bolgár. Ráadásul a politikai rizikó is nagy.
CSS: Ez tény, de a politikai válság nem mindig fogja vissza a gazdaságot. Példának ott van Ukrajna: akkor fejlődött a legdinamikusabban, amikor nem volt kormánya. Ezek az országok olyan helyzetben vannak, mint Magyarország volt a 90-es években. Ismerjük a receptet, tudjuk, hogy az ügyféligényeket milyen termékekkel, technológiával, értékesítéssel lehet kielégíteni. Ugyanakkor reménykedünk benne, hogy a nyugat-balkáni országok is rövidesen az EU tagjai lesznek - már az felértékeli az ottani befektetéseket, hogy folynak a csatlakozási tárgyalások. Bízom benne, hogy Horvátország két-három éven belül belép az unióba.
MN: Szerbia és Ukrajna?
CSS: Szerbia esetében nem jósolnék, de kizártnak tartom, hogy miután a szomszédos Magyarország, Románia, Bulgária már bent van, és Zágrábot is felveszik, Belgrádot kihagynák. Ukrajna már keményebb dió, viszont akkora belső piaccal rendelkezik, hogy önállóan is képes hatékony gazdaságot felépíteni. Mi elsősorban abban vagyunk érdekeltek, hogy az elnökválasztást követően jöjjön létre egy erős kormány, állapodjon meg az IMF-fel, és harmonikusan működjön együtt Oroszországgal és az EU-val is.
MN: A válság ugyanakkor megmutatta, hogy a kelet-európai térségben még sincs akkora fejlődési potenciál, mint pár éve gondolták, legalábbis sérülékeny, tele politikai kockázatokkal - elég csak a magyar viszonyokra gondolni. Hogyan látja a régió jövőjét?
CSS: Egy évvel ezelőtt mindenki túlértékelte a válságot, nemhogy a bankközi hitelpiac, de a swappiac is befagyott. Az utóbbi hónapokban a nyugati elemzők - legutóbb a Standard & Poor's - beismerték, hogy sokkal nagyobbnak látták a veszélyt, mint amilyen ténylegesen volt. Úgy gondolták, a térség bankrendszere nem elég ellenálló, meg fog roppanni a krízis hatására. A válságban alul voltunk, és még mindig alul vagyunk értékelve, de mindez a helyére kerül, sőt a gazdaság a következő években ismét dinamikusabban növekszik majd, mint a nyugat-európai országokban. Az más kérdés, hogy Európa hozzájárulása a világ GDP-jéhez a jövőben csökkenni fog. Ázsia vagy Brazília már most sokkal vonzóbb a befektetők szemében.
MN: Hogyan hat ez az OTP hosszú távú stratégiájára?
CSS: A mi gondolkodásunkban is szerepel Ázsia, azon belül is egy ország, de erről egyelőre nem kívánok többet mondani.
MN: Magyarországon hol van továbblépési lehetősége az OTP-nek?
CSS: Idehaza azt az utat kell járnunk, amit eddig: megfelelő likviditáskezelés, tartalékképzés és hatékony költséggazdálkodás. De ezt csináljuk a csoport többi tagjánál is. Fenn kell tartani ezt a hatékonyságot, ugyanakkor tovább kell növelni az OTP vállalati kihelyezéseit. Itt jegyzem meg, hogy míg 2009-ben a bankrendszer vállalati hitelezése öt százalékkal csökkent, addig a miénk 8 százalékkal nőtt. Lakossági hitelezésben a válság hatására erős visszaesés következett be. A szabályozást, amely korlátozza a versenyt a hitel és a hitelbiztosítéki érték arányának vonatkozásában, jónak tartom, mert határt szab annak az ésszerűtlen és kockázatos hitelezési versenynek, amit egyébként nem mi kezdtünk, hanem a lakossági piacra betörő új bankok. Mi lassan és nem szívesen követtük ezt az agresszív hitelezési magatartást, ahol egyre nagyobb volt a hitelösszeg aránya a meghitelezett vagyontárgy értékéhez képest. Zuhant is a piaci részesedésünk, végül kénytelenek voltunk beállni a sorba. Nem volt jó a bankoknak, de az ügyfeleknek sem, mindkét fél egyre nagyobb és nagyobb kockázatot vállalt. Ami a jelent illeti: megfontolt üzletpolitikájának köszönhetően az OTP megerősödve, stabilan került ki a válságból, ami attraktívabbá teszi az ügyfelek szemében.
MN: Mivel magyarázható, hogy a kereskedelmi bankok leálltak a gazdaság hitelezésével?
CSS: Jó néhány Magyarországon működő, külföldi tulajdonú pénzintézet anyabankja nehéz helyzetben van. Hogy megfeleljenek a jelenleg érvényes tőkekövetelményeknek, kénytelenek a kockázattal súlyozott eszközállományukat - magyarán a hitelállományukat - csökkenteni. Nem azt mondom, hogy kivonulnak a piacról, csak nincs az a pénzbőség a hazai leánybankoknál, mint ami korábban volt tapasztalható. Ugyanakkor folyamatban van a banki szabályozás újragondolása is a világban: teljesen egyértelmű, hogy szigorítani fogják a bankok tőkekövetelményét. Az alapvető tőkeelemekkel számított nemzetközi tőkekövetelmény ma négy százalék, a tervek szerint ezt a duplájára fogják emelni. Az OTP-nél ez a mutató most közel 14 százalék, tehát mi bőven beleférünk, de sok bank tőkebevonásra kényszerül majd. Egyébként ez komoly gondot okoz majd a piacon: megjelennek a bankpapírok, miközben az állampapírokból már most dömping van. Szigorúbb lesz a likviditáskezelési előírás: várhatóan a források sokkal nagyobb részét kell készpénzben vagy készpénz jellegű papírokban - például állampapírokban - tartani. A pénzintézetek készülnek az új szabályozásra, tehát jóval kevesebb forrást tudnak hitelként kihelyezni.
MN: Jól értem, hogy a krízis következtében kialakult, szigorúbb szabályozásért kiáltó bankellenes hangulat nehezíti a válságból való kilábalást?
CSS: Ha valakit támadnak, az bezárkózik. Különösen akkor, amikor ez a társadalom több szereplője részéről is bekövetkezett: a politikusok populizmusból, a lakossági és vállalati ügyfelek a meggyengült forint okozta növekvő devizahitel-terhek miatt támadták a bankrendszert. Miközben véleményem szerint a bankrendszer a válság alatt jól vizsgázott, jól kezelte azt a negatív folyamatot, amit a világgazdaság hatásmechanizmusain túl elsősorban a felelőtlen költségvetési politika és a válságot megelőző idők monetáris politikája következtében túl erős, majd azt követően rendkívül gyorsan gyengülő forint okozott. A bankok emiatt üzletpolitikájukban óvatosabbak lettek, a legrosszabb esetre is igyekeznek felkészülni, ami természetesen kisebb aktivitáshoz vezet. Ezt az elmúlt évben megjelent és a majd megjelenő szabályozások is erősítik, amelyekkel egyébként egyet lehet érteni. Indokoltnak tartom a szigorú szabályozást, a rendszeres belső és külső ellenőrzést, és helyeslem azon termékek tiltását, amelyeknek a kockázatát az ügyfél nem látja át. Ebben vélhetően követni fogjuk a nemzetközi, európai trendet. Annál szigorúbb szabályozásra szerintem nincs szükség, mert a magyar bankrendszerrel nem volt semmi gond az elmúlt másfél évben.
MN: Mit szól ahhoz a vélekedéshez, hogy a PSZÁF-ot be kéne tolni az MNB-be?
CSS: Mindkét felállásra lehet nemzetközi példákat hozni. Lehet, hogy a szakértelemben és a költségekben lenne szinergia, de jelenleg nem látok olyan okot, ami indokolná a felügyelet beolvasztását a jegybankba. A jelenlegi modellben is hatékonyan tud működni a PSZÁF.
MN: Mi a véleménye a Magyar Nemzeti Bank válságban tanúsított magatartásáról?
CSS: Úgy gondolom, hogy 2008 októbere után már nem sok mozgástere volt az MNB-nek. Sokkal problémásabbnak tartom a jegybank korábbi, a krízis kirobbanása előtti magatartását. A magyar gazdaságot az uniós csatlakozás nagyon nehéz helyzetbe hozta, ám ezt még külön megfejelte az irreálisan erős forint. Mindez jelentős mértékben gyengítette az exportképes termékeket előállító vállalatokat. Egyedül azok a cégek nem érezték meg ezt, amelyeknél a deviza csak elszámolási egység, és nem befolyásolja az üzletpolitikát - például ilyenek voltak az ide települő autógyárak. Az MNB szeme előtt hosszú ideig egyetlen cél lebegett: a forint értékállóságának védelme, így nagyon erős forinttal és magas kamattal érkeztünk a válság kapujába. Az októberi krízis, illetve a 300 bázispontos kamatemelés után már kényszerpályán mozgott a Nemzeti Bank. De félreértés ne essék: továbbra is úgy gondolom, hogy a legnagyobb probléma a költségvetési hiány, az ország kredibilitását leginkább ez rombolta, és nem a monetáris politika.
MN: Hogyan oszlik meg a felelősség a monetáris és a fiskális politika között?
CSS: Nem szeretnék százalékokat mondani, nem dolgom allokálni a felelősséget.
MN: Az utóbbi években az államháztartási hiány csökkentésére tett erőfeszítések, a válságkezelés miatti megszorítások jelentős mértékben visszafogták a gazdaságot. Egyre többen vélik úgy, hogy a kilábaláshoz most már a gazdaság mesterséges eszközökkel történő felpörgetésére lenne szükség. Ön hogy látja, mire lenne szükség a gazdaságpolitikában?
CSS: Ha választanom kell, hogy az államháztartási hiány növelésével élénkítsük a gazdaságot, vagy stabilizáljuk a költségvetést, és hagyjuk a mesterséges élénkítést, akkor én inkább az utóbbi mellett teszem le a garast. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a nagy nyugat-európai államokban a nagymértékű eladósodottság mellett a költségvetés hiánya is magas, tehát mi is megengedhetnénk magunknak a deficit elengedését. Csakhogy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy nekünk egyetlen előnyünk van jelenleg a többi közép-európai országgal szemben, amelyekkel a tőkepiacokon versenyzünk: a csökkenő költségvetési hiány. És Magyarországot elsősorban a visegrádi államokkal kell összehasonlítani, nem a nyugatiakkal, nekünk ebben a térségben kell vonzónak lennünk. Ugyanakkor jó lenne, ha megtartanánk a jelenlegi irányt a monetáris politikában: ne hagyjuk se erősödni, se gyengíteni a forintot. Vannak, akik szerint az utóbbi lenne indokolt, de ez azért nem jó, mert a lakosság és a vállalatok jelentős része devizában van eladósodva. Ráadásul nemcsak a lakosság, de a vállalatok nagy része sem rendelkezik devizabevétellel, tehát nem járnának jól a gyengüléssel, csak a terheit viselnék. A megnövekvő adóterhek, az infláció, a csökkenő reáljövedelem, plusz a bankrendszer forrásainak drágulása, a swapköltségek növekedése nagyobb kárt okozna, mint hasznot a GDP-t illetően. De azért nem vagyunk teljesen eszköztelenek, némi mozgásterünk van: nagyon fontos lenne a kkv-szektoron segítő garanciaalapok (olyan alap, amely vállalja a vállalkozó helyett a fedezet biztosítását a pénzintézet felé - a szerk.) megerősítése. Ugyanakkor oda kell figyelni arra, hogy az így nyújtandó támogatás ne vesszen el a közvetítő szervezeteknél. Ha kamattámogatásról van szó, az is a vállalkozásokat gazdagítsa, ne a közvetítőt. Legyen transzparens a rendszer.
MN: Ez is növelné a költségvetési hiányt. Mekkora összeget engedhetünk meg magunknak?
CSS: Nagyon fontos, hogy a támogatásokat olyan vállalkozások kapják, amelyek életképes üzleti tervekkel, piacképes termékekkel rendelkeznek - ne bárki, aki jelentkezik rá. Egy 50-100 milliárdos állami garancia jelentős segítség volna a gazdaságnak. Meglehet, ennyit ki sem tudnánk használni, mert nincs elegendő versenyképes kis- és középvállalkozásunk. A másik nagy teendő: a feketegazdaság visszaszorítása. Ha csak az élelmiszer-ipari tapasztalataimra hagyatkozom, azt kell mondanom, hogy a tej- és húságazat 30-40 százaléka a feketezónában működik. Nem fizetnek adót, az állat-egészségügyi szabályokat sem tartják be, feketén alkalmazzák a dolgozókat, majd nyomott áron szállítanak be az áruházláncoknak. Így tesznek szert versenyelőnyre. Ezzel viszont tönkreteszik a tisztán működő 60-70 százalékot is, ami aztán tovább csökkenti az adózók körét, az adóbevételeket. Mindezzel együtt túl magas, 50 százalék feletti a magyarországi újraelosztás aránya. Ez óriási teher. Mindenképpen adót és járulékot kell csökkenteni, de csak úgy, hogy ne romboljuk a költségvetést. Azaz meg kell szüntetni az adókedvezményeket, és szélesíteni kell az adózók körét: szigorú és hatékony adóbehajtásra van szükség, küzdeni kell a feketekereskedelem ellen. Ugyanakkor a burjánzó bürokráciát is vissza kellene vágni. Mégiscsak elképesztő, hogy egy beruházás elindításához több mint harminc engedélyt kell beszerezni, ráadásul az eljárások bonyolultak és átláthatatlanok. És akkor a korrupcióról, az ellene való harc fontosságáról még nem is beszéltem.
MN: Említette, hogy a szigorú költségvetési politika híve. Meddig lehetne elengedni a deficitet?
CSS: A 4,5 százalékig terjedő hiány még kezelhető. Ezt csak akkor lehet túllépni - és lehetne elfogadtatni a nemzetközi szervezetekkel -, ha valamely nagy alrendszer reformjára végre sor kerülne, aminek az egyszeri költségei bizonyíthatóan megtérülnek. Ilyen lehetne végre az egészségügy vagy az önkormányzati és oktatási rendszer átalakítása.
MN: Mit gondol, sikerül majd megegyezni a 3,9 százalékos célhoz hónapok óta mereven ragaszkodó IMF-fel a változtatásról?
CSS: Amennyiben valamely nagy alrendszer átalakításához kérik a Nemzetközi Valutaalap támogatását, meg lehet és meg kell állapodni.
MN: Miért gondolja, hogy most sikerülni fog a reformok keresztülvitele?
CSS: A magyar gazdaság lefelé tartó spirálban van. Mivel a vállalkozók nehezen vagy nem jutnak forrásokhoz, félő, hogy az életképes cégek is előbb-utóbb csődbe jutnak, ami leránthatja az egész országot: egyre kevesebb adózó, növekvő adók, elköltöző cégek, teljes vegetálás. Ezt senki nem akarhatja. Sort kell keríteni a nagy ellátórendszerek átalakítására, ezt nem lehet tovább halogatni. Ahogyan azt sem, hogy csökkenjenek a vállalkozásokra nehezedő pénzügyi és adminisztratív terhek, és tere legyen a munkahelyteremtésnek.
MN: Végre tudná-e mindezt hajtani egy esetleges Fidesz-kormány?
CSS: A kényszer most adottság, és bízom benne, hogy a következő kormányban meglesz az ehhez szükséges akarat és erő.
