Marton László Távolodó

latin, akkor japán, ha tangó, akkor finn, ha kozák, akkor szlovák, délszlávnak pedig maradunk Szentendrén. Na nézzük csak…

bújt, aki nem, kezdjük ezt az évet három csodával.

most kitüntetett figyelmet kap, de azért ne nyugtalankodjunk. A lerágott csontokat elkerüljük. Ez itt a klezmeres, mediterrán, latin kiadás.

az álmok birodalma, túl az Óperencián. Pszichedelikus török rockzenével, cigányzenébe oltott József Attilával, brazil afrobeattel és valami monstre, karibi–afrikai–texasi–holland döbbenettel...

Az igazság az, hogy kissé lemaradtam a szlovák zenék frontján. Nem nagyon, legfeljebb ötvenévnyit. Persze akkor sem kimondottan a szlovák rockban utaztam, de azért a lemezboltokban rendre belebotlottam. Ott volt a Dežo Ursiny-féle Provisorium, aztán a Prúdy, a Collegium Musicum, a Gattch és a Fermáta, mondhatni, a progrock java. Most, hogy a bakelit iránti vágy megint a tetőfokára hágott, újra kiadták a lemezeiket, a régiek pedig csillagászati áron… – ennyit a történelemről.

rezes, másképp tangó, másképp klezmer, és ilyet még nem pipált Kína sem… Világzenei körkép a zavaros legjavából.

forrást most elkerüljük, az alábbi négy lemez a legvadabb multikulturalizmus jegyében készült. Kezdetben adódnak bökkenők is, de aztán csodásan alakul…

Erdő címmel közös koncertet ad a Sebő együttes és Kollár-Klemencz László kamarazenekara. Honnan ered az együttműködés ötlete, és mit takar dalaikban az erdő?

1970 az Illés-zenekar éve lehetett volna, mégsem az lett.

volt Berlinben, Nicosiában és Granadában is, és mindhárom városban diadalmaskodott a multikulturalizmus.

jó, most már az utolsókat rúgják a hideg napok, addig meg simán kihúzhatjuk ilyen lemezekkel.