Nádasdy Ádám

Ahogy telnek az évek, egyre többet nevet a közönség a Shakespeare-előadások alatt. Hol hahotázva, hol kuncogva, hol magukban mosolyogva, de telepöttyintgetik az előadást a nevetésükkel. És nemcsak a vígjátékokon nevetnek, sőt: az a legérdekesebb, hogy a komoly darabokon, a történelmi drámákon és tragédiákon is fel-feltör a derültség. És nem is a "frontális" komédiázásra gondolok, mint a Hamletben, amikor Rosencrantzot, a spiclit furulyázásra kényszeríti a herceg - ez sima vígjátéki betét, lehet röhögni a színész ügyetlenkedésén, rémült arcán, felfújt pofazacskóin, ezen négyszáz éve egyfolytában nevet a közönség.

Levelet hozott a szerver. Ezt írja a kedves ismeretlen: "Tisztelt Nádasdy Úr! Már régen zavarja a fülemet a jelenség, de most végre találtam valakit, aki illetékes a témában, és példára is leltem az egyik írásában. Szóval jól érzem-e, hogy 'az embereknek van véleménye egymás cselekedeteiről' helyesen így hangzik: 'az embereknek van véleményük egymás cselekedeteiről'? Nekem legalábbis nagyon báncccsssa a fülemet; szeretném tudni, hogy - a nővérem kedvenc kifejezésével élve - én vagyok hülye vagy a tükör görbe? Üdvözlettel: N. N."

Kedves olvasó, ön is meg fog halni. Ezért hasznos, ha már most belegondol, hogyan fognak erről a tényről beszélni szerettei és ellenségei (ne odaátról kelljen majd mérgelődnie). A halálnak - fontosságához illően - gazdag nyelvi repertoárja van. De vajon ugyanazt jelenti-e a meghalt, megdöglött, elhunyt, kimúlt, vagy csak stíluskülönbség van köztük? És mi a különbség a stíluskülönbség és a nem-stíluskülönbség között?

El van terjedve a városban, hogy én ellenzem a nyelvművelést. "Az egész vállalkozásod a nyelvművelés ellen irányul" - írta nemrég cikksorozatomról a kiváló esztéta és filozófus, Radnóti Sándor. Itt valami félreértés van - illetve az a kérdés, mit értünk nyelvművelés alatt.

A rendelőintézetben egy bácsi hajolt le az ablakhoz, ahol be kellett nyújtani a dolgokat. "Vizelet?" - mondták az ablak mögül. A bácsi kicsit fölegyenesedett, és félig nekünk, a többi várakozónak mondta: "Aztat is kelletett hozni?" Egyszerű, szegényes ruhájú, öreg bácsi volt, talán őstermelő, és mindez nagyon régen történt, az ötvenes években, a rendelőintézetet még OTI-nak hívták. Mindenesetre akkoriban az iskolázatlan beszélők még sűrűn használták az aztat meg a kelletett alakokat. Ragkettőzés?

A nyelvtudomány olyan korban vált tudománnyá - úgy 1820 körül -, amikor mindent történetileg fogtak föl és magyaráztak. Például az élővilágot is: Darwin azzal állt elő, hogy az élővilágnak története van, hogy nem mindig ugyanezek a fajok voltak, és hogy e történet magyarázatul szolgál arra, miért van minden úgy, ahogy van. Ezért lett olyan nagy sláger az őslénytan, meg hogy a madár tolla valójában a kutya szőrzetének felel meg.

Nem győzöm eleget döngölni befele, hogy a "nyelv" szónak kétféle értelme van: az egyik a nyelv mint nyelvhasználat (hogy pl. kedvesen vagy durván szólunk-e, művelten vagy közönségesen, modern vagy régies alakokkal élünk-e, üresen locsogunk vagy tömör igazságokat fejtünk ki stb.), a másik értelme a nyelv mint nyelvszerkezet (pl. hogyan képezzük a kérdő mondatot; mely toldalékok előtt van kötőhang; melléknév-e a török vagy főnév; miért nem lehet rákérdezni az igére, ha tárgy is van: *Mit csinált Béla a szendvicset; stb.). Azt is igyekszem sulykolni, hogy a nyelvtudomány elsősorban az utóbbival, tehát a nyelv nyelvszerkezeti oldalával foglalkozik, hiszen ettől más a magyar, mint a német vagy a szlovák, ettől más a mai magyar, mint az ómagyar, ettől más a budapesti köznyelv (arcom, sarkam), mint a székelyföldi (arcom, sarkom).

Szépítés és csúfítás A nyelvészt elsősorban a nyelv érdekli, és nem az, hogy ártanak vagy használnak vele (és még kevésbé az, hogy mit gondolnak róla). Az ember megfigyel egy jelenséget, például a magyar -ít képző viselkedését. Mint mikroszkóp alatt a papucsállatkák, úgy kezdenek nyüzsögni a problémák, ha jól odanézünk.

Áraink az áfát tartalmazzák Õszintén megmondom, a szórenddel kevesebbet foglalkozom, mint kellene. Például ezt írja levelében Szabolcs barátom: "Alapszabály (volt) a magyarban, hogy mindig a hangsúlyos elem áll elöl a mondatban. Manapság, gyanítom, angol hatásra, ez legalábbis inog: The question IS... A kérdés AZ... Hogy Petőfivel jöjjek: Rabok legyünk, vagy szabadok: a kérdés AZ? Ez így átszabja a mondat egész hanglejtését, oda viszi föl a hangsúlyt, ahol le kéne ejteni. Sokszor azonban a mondat értelme is bánja. Egyszer fölhoztam azt a példát neked, hogy (1) Áraink az áfát tartalmazzák. és nem értetted, mi a bajom vele. Szerintem így jobb lenne: (2) Áraink tartalmazzák az áfát. de persze még jobb úgy, hogy (3) Áraink az áfát is tartalmazzák." Végül hozzáteszi: "No, ennyi vaskalapos dohogás mára elég is."