Ásatás

"A stílus: választás"

Modern Talking: Egy nyelvtani kacsintás

  • Nádasdy Ádám
  • 2022. július 17.

Sorköz

Az Ásatás legfrissebb részében Nádasdy Ádám egotripjét hozzuk el újra.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz új sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2000. november 16-i számában jelent meg.

A "stílus" fogalmát könnyedén használhatja az irodalmár, a publicista, a dramaturg, a politikus, de a nyelvésznek - mint tudósnak - definiálnia is kell a stílust, legalábbis ha a stílus a nyelvészet érdeklődési körébe tartozik. Nos, a stílus annyiban nyelvi tény, amennyiben a beszélőnek vagy írónak módja van választani több olyan nyelvi eszköz közül, melyek ugyanannak a dolognak a kifejezésére alkalmasak. A nyelvészet akkor beszél stílusról, ha a beszélő vagy író a nem-semlegeset választja. Ha tehát valaki az almát almának nevezi, és arra, aki csónakázik, azt mondja: csónakázik, abban nincs stílus (vagy ha tetszik, a stílus zéró fokon van jelen), hiszen ezeket másképp nem lehet mondani. De ha valaki a kutyát ebnek nevezi, és arra, aki korcsolyázik, azt mondja: korizik, akkor már választott: a lehetséges eszközök közül a nem-semlegeset használta, és így szövegének már "van stílusa". A stílus: választás. (A nyelvészt nem befolyásolja, hogy a kérdéses stílust az emberek jónak vagy rossznak tartják-e: legföljebb a semlegestől való kilengést "pozitív" vagy "negatív" előjelűnek nevezheti.)

Az tehát nem nyelvi stílus, ha a várjobbágyot várjobbágynak, a polimerizációt polimerizációnak nevezzük, még ha e szavak szokatlan asszociációkat hordoznak is. Ha a szerző erről akart beszélni, így kellett mondania.

Ha a novelláját valaki várjobbágyokkal vagy polimerizációkkal rakja tele, akkor a szöveg a mai olvasó számára sajátos irodalmi stílusú lesz. Az irodalmi stílus is választás, ám itt a választás más: a szerző nem a nyelvi eszközök között választ, hanem a kifejezendők - értsd: az üzenetek - között. A várjobbágyok és polimerek esetén a szerző szokatlan dolgokról beszél, ám ezt nyelvileg semleges eszközökkel teszi. Az "eb" és a "korizik" esetében fordított a helyzet: semleges dolgokról beszélünk nem-semleges, azaz stilárisan jelölt eszközökkel.

A nyelvi stílus egyik alesete a szleng. Sokan ezt a címkét használják minden olyan nyelvi megnyilvánulásra, mely a művelt köznyelvtől (a jól nevelt normától) "lefelé" eltér. Ez nyelvészetileg pontatlan: a suksükölés nem szleng, hanem nyelvváltozat, és nem tartoznak a szlengbe olyasmik sem, mint föl-e jöttek, ehöz képest, tuggyaja fene, előrő-hátúrú, mint ahogy mondjuk a cigányos hanghordozás vagy kiejtés sem. Aki így beszél, az nem választ, hanem a rendelkezésére álló egyetlen megoldást használja, mely az ő közösségében, az ő világában semleges. (Az megint igaz, hogy ha egy író - vagy akár egy kocsmai történetmesélő - így beszélteti szereplőjét, akkor a semleges nyelvi forma irodalmi stíluselemmé válik, hiszen az elbeszélő választ: ő éppen ezt a formát adja szereplője szájába.) Az ilyen nyelvhasználatot nevezhetjük "közönségesnek" (szubsztandard, vulgarizmus) vagy "nyelvjárásinak" (dialektalizmus): elárulhatják a beszélő műveletlenségét, társadalmi-földrajzi kötődését, de nem nevezhetjük szlengnek.

A szleng legfőbb jellemzője ugyanis az, hogy átmeneti. Efemer divatjelenség. Használatba jön, majd hamar elavul. A hajat gyerekkorom szlengje "hárénak" nevezte, a villamost "tujának". A szleng gyakran valamely réteghez kapcsolódik: diákok, fiatalok, katonák, bűnözők s más foglalkozási vagy korcsoportok használják egymás között, s a kívülállók korántsem mindig értik. Ezért nem soroljuk a szlengbe a klasszikus trágárságokat (mint a f..., a p..., a b...), mert ezeket sok száz éve használjuk, s minden beszélő ismeri őket, tisztában van jelentésükkel - más kérdés, hogy használatuk szigorúan korlátozva van (ezért nevezzük őket "tabu" szavaknak).

A szleng a nyelv legkreatívabb, legjátékosabb formája, hiszen a szleng használója mindig tudja, hogy valami helyett választja az adott szleng-kifejezést. Kikacsint a nyelvből.

A szleng gyakran értelmetlen (mert más nyelvből vett vagy a felismerhetetlenségig elferdített) szavakat használ (haver, suska, gizda, ciki, para), de gyakoribb az, hogy nagyon is átlátható, kreatív metaforákat teremt: lenyúlja a pénzt, technóban nyomul, be van pörögve, kefél, rácuppan, bejön neki, se kép - se hang. Ezek semmiben sem különböznek az olyan szólásoktól, mint miben sántikál, se füle, se farka, ennek befellegzett, csak nem gyökeresedtek meg, és feltehetőleg nem is fognak, mert csak egy-egy szleng-kifejezéssel történik meg, hogy megrögzül, és köznyelvivé válik: alacsony stílusértékű (vagy trágár) közszó lesz belőle, mint a kaja, kefél, haver, lepusztult, megüti a bokáját.

A szleng döntően a szókincset érinti, a nyelvtant szinte soha. A szórendet, a ragozást mindenki a szokott módon használja akkor is, ha közben szleng-elemeket ont. Ezért nem lehet "szlengben beszélni", a szleng nem nyelvváltozat, csak szlenggel megtűzdelt beszéd létezik, hiszen a beszéd alapja a nyelvtan, melyre a szavakat úgy aggatjuk, mint faágak végére a gyümölcsöt. (Egyes szám!) Ritkán fordul elő, hogy a szleng a nyelvtant érinti: ilyen a mai diáknyelvben a névelő (a, az) elhagyása mint után: Tanulok, mint állat. Ráhajtott, mint atom. Rohangált, mint mérgezett egér. Ez a fajta szleng szokatlan, mert a névelő nem tartalmas szó, hanem nyelvtani jelenség, így elhagyásának nincs kreatív-metaforikus tartalma, nem idézhet föl semmilyen képet. A dolog talán annak köszönheti létét, hogy a mai iskolában nyaggatják a tanulókat: ne használjanak névelőt nevek előtt: Ugyanannyit tanulok, mint Béla (és ne: a Béla). Erőszakosabb vagy, mint Mátrai Zoli (és ne: a Mátrai Zoli). Ezt parodizálja az idézett szleng-jelenség: ha nektek nem kell névelő, hát tessék, tudunk mi a nélkül is beszélni. Kidobáljuk névelőt, mint gép.

A sorozat korábbi részeit itt találhatja:

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.