Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2003. szeptember 18-i számában jelent meg.
A metonimikus szemétláda
A nyelv nem tudna működni, ha nem volna pontatlan. Még a legártatlanabb, legunalmasabb szót is annyi mindenre használjuk, hogy azt semmilyen logikus, ember alkotta jelrendszerben nem lehetne megengedni. (Persze a nyelv sem nem logikus, sem nem ember alkotta.) A szavakat folyton csúszkáltatjuk egyik dologról a másikra. Azt mondjuk: Két forinttal drágult a dízel. Itt valami csalafintaság történik, hiszen a dízel (= Diesel) szót most egyfajta üzemanyagra használtuk, pedig eredetileg nem üzemanyagot jelölt, hanem egy motort, sőt nem is motort, hanem egy embert, Rudolf Diesel német mérnököt. Az általa feltalált motort Diesel-motornak nevezték az emberek, majd ebből elhagyták a motor elemet, mert magától értetődőnek (redundánsnak) érezték, hiszen a Diesel szó másra nem volt használatos. (Ezért írhatjuk akár dízelnek is.) Ebbe a traktorba dízelt építettek. Ez egyszerű rövidítés: amikor a kifejezés egyik fele kellően informatív, mással össze nem téveszthető, a másik felét elhagyhatjuk. Ezáltal a megmaradó fél jelentése máris bővül, mert mintegy rátapad a mellőle elhagyott szó jelentése. Szegény Bettinek méhenkívülije van (= terhessége); Hánykor kezdődik a szülői? (= értekezlet). Vegyük észre, hogy ugyanezt már nem csinálhatjuk a benzinmotor kifejezéssel, azt nem lehet csak így benzin-re egyszerűsíteni, hiszen a benzin szónak van más, saját használata (vegyület, üzemanyag). Ebbe a traktorba benzint építettek - ilyet nem mondunk. A dízelazonban nemcsak a motor-t tudja magára tapasztani, hanem a hozzá való üzemanyag nevéből, a dízelolaj-ból az olaj-at is (ha tudjuk, hogy üzemanyagról van szó): Két forinttal drágult a dízel. Ezek a tapadásos rövidítések olyasféle takarékossági fogások, mint az e-mail-rendszerben az, ha beírom a címzett vezetéknevét, a gép meg automatikusan hozzárakja a keresztnevet (feltéve, hogy csak egy olyan vezetéknevű van). Ilyen a jól konstruált jelrendszerekben is létezik.
Az igazán érdekesek az úgynevezett szóképek (görög szóval „trópusok”, azaz fordulatok), mert azok az emberi nyelv sajátos működését mutatják. A szóképek egyik alfaja a metafora (ez görögül tulajdonképpen annyit jelent: „átvitel”). A metafora mindig valamilyen hasonlóságon alapul: Mátrai nagyon pedálozik. Az ilyesmit a logika, a természettudomány, a jog tévedésnek (sőt hazugságnak!) kénytelen nevezni, hiszen Mátrai tényszerűen nem pedálozik, nem hajt lábával erőkart, ám én a viselkedését ahhoz hasonlónak találom, s így a pedálozik szót átviszem (metaforikusan kiterjesztem) az ő erőlködésére. Amikor 1900 körül valaki először mondta az automobilra, hogy kocsi, ugyanígy járt el: a lovas járművet jelölő szót – hasonlósági alapon – átvitte a géperejűre.
A metaforáról azt hihetnénk, hogy az valami irodalmi vagy poétikai dolog, holott a nyelv működésének lényegéhez tartozik. A szavakat folytonosan muszáj átvinni más dolgokra, vagyis ugyanazt a szót többféle dologra használni.
Lássuk be, ha nem így lenne, nem is tudna működni a nyelv, hiszen akkor annyi szóra volna szükség, ahány dolog van a világban, ami képtelenség.
(Arról most nem is beszélve, hogy el kellene dönteni, hogy két dolog ugyanaz-e vagy más. A múltkor az étteremben azt mondta egy úr a pincérnőnek: „A borjúbécsi meg a sertésbécsi nem ugyanaz a dolog, kislány!” Mire az így felelt: „De ugyanaz, csak másból van.”) A metafora tehát hasonlóságon alapuló névátvitel: hegy lába, fazék füle, éles elme, poros színdarab, lóg az eső lába, dagad a botrány és így tovább.
Van azonban a szóképeknek egy másik, nem kevésbé fontos fajtája: a metonímia (görögül „névváltás, névcsere, átnevezés”). A metonímiához nem hasonlóság kell, hanem valamilyen kapcsolat: A maradék spenótot a csapba öntötte. A csap szó itt a mosogatómedencét jelöli, mely egyáltalán nem hasonlít a vízkieresztő csapra (hivatalos nevén kifolyószelepre), de azzal tipikusan együtt jelentkezik. Egyébként régen az úgynevezett „falikút” egyetlen vasöntvénybe foglalta a vízcsapot és a lefolyómedencét. Aki a medencét csapnak nevezi, az nem azért teszi ezt, mert a kettőt hasonlónak gondolja (azaz nem metafora!), hanem mert a kettő a szemében összeforrt. A metonímia tehát érintkezésen alapuló névátvitel: hármas asztal fizet (asztal - akik körülötte ülnek); jó tollú író (toll - amit ír vele); a vödröt a fejemre öntötte (vödör – ami benne van); sokan megfordultak az ágyában (nem magyarázom).
A kétféle szókép, a metafora és a metonímia néha karöltve jelentkezik (ez is jó kis metafora, mi?). Szép példája ennek a kuka „szemétvödör”. A kuka szó a köznyelvben az ötvenes évek végén tűnt föl, amikor megkezdődött a zárt rendszerű szemétszállítás (addig ugyanis csak fölöntötték a szemeteskocsi tetejére a következő vödör szemetet). A ma is használatos szemétszállítási technikát egy német gépgyár fejlesztette ki, a „Keller und Knappich Augsburg”, rövidítve KUKA. Így mondtuk: A mi utcánkban már KUKA jár. Ezekhez a kocsikhoz – az addigi sima szemétvödrök helyett – speciális edényeket kellett beszerezni: rövidesen ezeket kezdtük kukának nevezni: Hozd be a kukákat. Ez ugyebár metonímia, hiszen a szeméttartály nem hasonlít az autóra, viszont érintkezik vele.
Sokáig csakis ezt a nagy (akkor még hengeres, alumíniumból készült) szeméttartályt neveztük kukának. Egy-két évtizeddel később azonban már azt tapasztaltuk, hogy a fiatalabbak mindenfajta szemétvödröt, beleértve a konyhai, osztálytermi stb. szemétládát is, kukának kezdtek nevezni: A fürdőszobai kukából szedtem ki a fülbevalómat. Ez már ugyebár metafora, hiszen a különböző szemétgyűjtő edények – funkciójukat tekintve – hasonlítanak egymásra.
Az teljes véletlen, hogy ez a kuka szó azonosan hangzik a régebbi kuka szóval (gondoljunk Kuka törpére). Lehet, hogy sokan úgy érzik: a szemétláda szótlanul, csendes bambaságban áll a sarokban, ezért hívjuk így?
