Pásztory Dóra

  • Pásztory Dóra

Pásztory Dóra cikkei

Hosszúnak elfelejtettek szólni – Mozgalmas hétfő

  • Pásztory Dóra
Meglepően simán, tökéletes versenyzéssel nyert Hosszú Katinka 200 vegyesen. Megszületett az első világcsúcs is, női 100 mellen a litván Ruta Meilutyte révén, emellett két országos csúcs is megdőlt az úszóversenyek második napján. A női vízilabda-válogatott ott van a négy között. Mindig ilyen hétfőt szeretnék.

Sokkal tisztább verseny – Risztov csapatban is 9.

  • Pásztory Dóra
Az úszásról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy csapatsportág lenne, nem. Megmondom őszintén, én is csak tegnap szembesültem vele, hogy van bizony olyan szám, ahol három versenyző egymást segítve, igazi együttest alkotva küzd a sikerért – ez a hosszútávúszás 5 km-es csapatversenye.

Rajt

  • Pásztory Dóra
Most, hogy megszületett a brit trónörökös és a mindennapi Szepesi Niki-adag is valamelyest mérséklődött, minden adott, hogy figyelmünket a barcelonai medencékben zajló eseményekre fordítsuk.

Nem legyűrni kell

  • Pásztory Dóra
A magyar férfi és női curlingválogatott a szövetség fennállása óta először jutott ki Európa-bajnokságra. Olyan ez, mintha holnap a Quimby a Rolling Stonesszal lépne fel; nem előttük, hanem velük. A sikerek egyik kivívóját, a magyar válogatott versenyzőjét az itthon jószerivel ismeretlen, világszerte viszont szerfelett népszerű sportág titkairól kérdeztük.

"Mindig a sportolót vonják felelősségre"

  • Pásztory Dóra
Több mint húsz éve dolgozik a tiltott szerek használatának visszaszorításáért, szerinte a dopping ma már népegészségügyi kérdés. Munkája legfontosabb részének a prevenciót tekinti, szerinte az nem siker, ha megbukik egy sportoló.

"Könnyebbé teszi a test elfogadását"

  • Pásztory Dóra
Születésétől végtaghiányos: a jobb karja rövidebb, mint a bal, és csak két ujj fejlődött ki rajta. Tizenhét évesen a 2008-as pekingi paralimpia egyetlen magyar aranyérmese volt, mellette két bronzérmet, egy negyedik és egy ötödik helyezést szerzett. 2007 óta tartja a világcsúcsot száz pillangón, kategóriájában ő volt az első úszó, aki egy percen belül teljesítette a távot. Integráltan, ép úszókkal együtt készül a pécsi ANK Úszóklub sportolójaként dr. Petrov Anatolij irányításával.

Kövess minket: