Interjú

"Mindig a sportolót vonják felelősségre"

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója

  • Pásztory Dóra
  • 2012.11.02 14:26

Sport

Több mint húsz éve dolgozik a tiltott szerek használatának visszaszorításáért, szerinte a dopping ma már népegészségügyi kérdés. Munkája legfontosabb részének a prevenciót tekinti, szerinte az nem siker, ha megbukik egy sportoló.

Magyar Narancs: Hogyan lett doppingellenőr?

Tiszeker Ágnes: A 88-as szöuli olimpián buktak magyar sportolók. Ekkor tudatosult bennem először, hogy a dopping része az élsportnak, és ha van dopping, akkor szükség van ellenőrzésre is. Bakanek György kezdte szervezni itthon az intézményi hátteret, és olyan orvostanhallgatókat keresett, akik vállalják a sok utazást, szeretik a sportversenyeket, és van bennük elég rugalmasság az ilyen munkához. Akkor voltam orvostanhallgató, és megtetszett a lehetőség. Éveken keresztül csak ellenőrzéssel foglalkoztam, de az athéni doppingbotrányok után nyilvánvalóvá vált, hogy át kell alakítani a szisztémát - a képzést, a jogszabályi hátteret, a prevenciót -, mert a nemzetközi követelmények sokkal magasabbak, mint az itthoni szabályozás. Olyan emberekre volt szükség, akiknek van tapasztalatuk, egészségügyi kötődésük, és vállalják ennek az átszervezésnek az irányítását. Így kerültem a Magyar Antidopping Csoport szervezői közé. Világszinten kuriózumnak számít a csoport, mert nem jellemző, hogy ennyi orvos, felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkező doppingellenőr dolgozzon együtt.

MN: Mitől lesz valakiből jó ellenőr? Milyen pluszt ad az egészségügyi háttér?


Fotó: Németh Dániel

TÁ: A háttérhez én ragaszkodom, noha nem nemzetközi előírás vagy elvárás. A doppingellenőrzés nagyon intim helyzet még úgy is, ha a sportoló és az ellenőr sosem érintkezik egymással. Igaz, hogy semmilyen fizikai kontaktus nincs köztük, de a sportoló levetkőzik, mintát ad, megosztja a betegségeit, hogy milyen gyógyszereket szed. Ahhoz, hogy oldjuk ezt a helyzetet, már amennyire lehet, nagyon jó kommunikációs és helyzetfelismerő készség kell, megbízhatóság és empátia. Az egészségügyben kiszolgáltatott emberekkel kerülünk kapcsolatba, megtanuljuk kezelni a helyzetet. Tiszteletben kell tartani a sportolók szeméremérzetét és emberi jogait. A szabálykönyvben feketén-fehéren leírják a mintaadás menetét, így mindenki meg tudja tanulni és végre tudja hajtani, de ez önmagában kevés. Nagyon fontos az emberség és a spontaneitás, mert az adott versenyhelyzetre, környezetre úgy kell reagálni, hogy az a sportolót ne akadályozza.

MN: Mennyire partnerek a sportolók?

TÁ: Évente 3000-3500 mintát veszünk, ebből 1100-1300-at idehaza. A sportolók habitusa, vérmérséklete, személyisége különböző. Vannak kifejezetten szívélyes, barátságos, laza, könnyed személyiségek, de zárkózottabb, idegesebb típusok is. Nyilván ez egy kényelmetlenség, egy szükséges rossz. Ma az élsport rengeteg kötelezettséggel és lemondással jár, ami hatalmas fegyelmet igényel. A többség együttműködő, ráadásul megindult egy pozitív, öntisztulás jellegű folyamat. A tiszta sportolók egyre inkább vállalják, sőt hangoztatják, hogy nincs félnivalójuk. Ha hozzájuk megy a doppingellenőr, lehetőségként élik meg, hogy újra bizonyítani tudják az igazukat. Ha kell, bárhol, bármilyen helyzetben adnak mintát.

MN: Ők úgy tiszták, hogy a jelenleg kimutatható doppingszereket nem használják, vagy tényleg semmilyet?

TÁ: Soha nem lehet biztos egy sportoló abban, hogy mit lehet kimutatni, és mit nem. Amikor azt mondom, hogy valaki tiszta, akkor hozzáállásra és elkötelezettségre gondolok: nem arra játszik, hogy megússza az ellenőrzést, esetleg olyan szert szed, amit még nem lehet kimutatni, vagy már rég kiürült a szervezetéből. Hanem valóban nincs félnivalója.

MN: Ez látszik a viselkedésén?

TÁ: Ha elég hosszú ideje dolgozik az ember a sportolókkal, akkor igen. Nyilván egyszeri találkozásból nem lehet sok mindent megállapítani, de ha hosszú ideje ismerem a sportolót, akkor látom a személyiségfejlődését, testének átalakulását, eredményeinek javulását. A különbség akkor látszik, amikor egyszer csak ideges, zavart, szétszórt lesz egy sportoló, miközben előtte teljes természetességgel vette az egész procedúrát. Ez önmagában nem bizonyíték, mert amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik és a minta negatív, addig nem doppingolt egy sportoló. Az olimpia előtt rendszeresen ellenőrizzük azokat, akik már kvalifikálták magukat, szinte napi szintű a kapcsolat egy olimpikonnal. Náluk elég nagy biztonsággal meg lehet mondani, ha valakinek nem tiszta a lelkiismerete.

MN: Ha ránéz egy sportolóra, vagy végignéz egy versenyt, rögtön tudja, hogy milyen szert használ?

TÁ: Egy neves professzor mondta, hogy az ellenőrzéshez nem is kellene laboratóriumi analízis, mert ha valaki nagyon ért hozzá, sokat látott, követi egy-egy sportoló karrierjét, akkor a testből, a kinézetből, az izomzat minőségéből és mennyiségéből meg tudja mondani, hogy az IGF-től (inzulinszerű növekedési faktor, hasonló a hatása, mint a növekedési hormonnak; a máj termeli, és kifejezetten a vázizomzatra hat - a szerk.), a szteroidtól vagy a növekedési hormontól olyan. Állóképességi sportágaknál a teljesítményből, az oxigénellátottságból, az állóképesség javulásából lehet látni, hogy EPO (a vese által termelt hormon, a csontvelőre hat, és a vörösvérsejtek számának növekedését segíti elő - a szerk.), vérdopping vagy valami más játszik közre. Persze egy jogi procedúrában ez nem bizonyíték, de kiindulásnak azért jó. Többször fordul elő, hogy sejt valamit az ember, amit aztán nem tud bizonyítani. A WADA-kódex is kimondja, hogy ha valaki robbanásszerű teljesítményjavulást mutat, akkor ellenőrizni kell, úgyhogy sok mindent elárul, ha a sportolók teljesítményét folyamatosan követjük.

MN: Hogy zajlik a kutatás egy-egy újabb szer kimutatása után?

TÁ: A doppingellenőrzés szinte mozgásformák szerint zajlik, és így is kell megtervezni. Nagyon nem mindegy, hogy egy sportágban milyen szert és mikor ellenőrzünk. A felkészüléskor teljesen mást kell keresni, mint a versenyidőszakban. Más szereket nézünk az állóképességi sportágakban, mást az erősportágakban. A WADA fontos programja a "gondolkodjunk a doppingolók fejével" irányú kutatás. Teljesen új szemléletre van szükség ahhoz képest, amikor a doppingszerek még gyógyszerek voltak. A gyógyszert törzskönyvezték, minden összetevője nagyon pontosan meghatározható és nyilvános volt. A sportban használt doppingszereket hiába hívják EPO-nak, IGF-nek vagy akárminek, nem az a szer, amit az orvostudomány gyógyításra használ és ismer, hanem úgynevezett dizájner szerek. Ezeket kizárólag teljesítményfokozó céllal fejlesztik ki sportolók számára úgy, hogy a vegyület szerkezetét, összetételét minimális szinten módosítják. Ettől megtartja az EPO tulajdonságát, de már nem lesz kimutatható. És a laborban nem lehet minden szert egyszerre megnézni. A londoni olimpián 240 olyan vegyületcsoportot tudtak vizsgálni, amit a tiltólista tartalmazott, de ez közel sem az összes. És ha csak egy picit módosítják a szerkezetet, máris egy új vegyület keletkezik. Ezekre a kis módosításokra jönnek létre a titkos laborok.

MN: Tetten érhetők a laborok?

TÁ: Ezek valóban szupertitkosak. Az ember hall pletykákat, és sokszor érezni is, ha új szer tűnik fel a piacon. Nagyon hasonlít a dolog a kábítószerhez. Pár napja egy stockholmi konferencia fő témája az volt, hogy a doppingkérdést ki kell terjeszteni, mert most már nem egy szűk, csak az élsportra jellemző probléma, hanem népegészségügyi kérdés. Most már mindenkit érint, aki lemegy egy edzőterembe, aki szabadidő- vagy hobbisportoló. Nagyon fontos a prevenció. A fiataloknak tudniuk kell, hogy mit kockáztatnak, hogy ne dőljenek be egy internetes reklámszlogennek vagy a jól hangzó ígéreteknek.

MN: Mit kockáztatnak?

TÁ: A mostani doppingszerek használata beláthatatlan következményekkel járhat. Mielőtt egy gyógyszert forgalomba hoznak, előtte többfázisú tesztfolyamaton megy keresztül az állatkísérlettől kezdve az önkéntesekből álló tesztcsoporton át a patikába kerülésig. Ennek megvan a maga szigorú, szabályozott protokollja. Ehhez képest itt egészséges embereknek adnak be sokkal magasabb dózisban olyan hormont, amit a saját szervezete is normálisan termel, és nem hiányállapot áll fenn. Ez nagyon veszélyes, mert soha senki nem vizsgálja, hogy egy egészséges szervezetbe többszörös doppingkombinációt beadni milyen egészségi problémát okozhat. Simán benne van a fatális következmény is. Olyan, mint az orosz rulett. Lehet, hogy semmi nem történik, de lehet, hogy az első golyó megöl. Volt olyan hónap, amikor nyolc 20 és 25 év közötti kerékpáros halt meg egy olyan EPO-készítménytől, ami túl tiszta és túl erős volt, és amiből túl nagy dózist kaptak.

MN: A génmanipuláció még veszélyesebb?

TÁ: A géntechnika és géntechnológia óriási felfedezés az orvostudományon belül, és számtalan pozitív következménye van. A géndopping valójában azt jelenti, hogy valamilyen technikával bejuttatjuk a parancsot az emberi szervezetbe, és ez a parancs változtat meg valamit, például, hogy a vese több EPO-t termeljen. Ezért is roppant nehéz kimutatni: már nem egy tiltott anyagot keresünk. Csak azt látom, hogy óriási saját termelése van a sportolónak, miközben nehezen érhető tetten az a pont, ahol a parancs változott meg, és a géneken belül történt a változás.

MN: Ennek bizonyításában segíthet a biológiai útlevél?

TÁ: A biológiai útlevél egy továbbfejlesztett változata annak, hogy a sportolók változásait figyeljük, csak nem kívülről, hanem belülről. Nem tiltott anyagot keresünk, hanem bizonyos értékek változását követjük. A hormonszinttől kezdve az IGF-szinten át sok mindent ki tudunk mutatni, amiből egy adatbázist építünk fel. Ehhez kellő számú mérésre van szükség, ám ez rendkívül költséges, így nehéz meghatározni, hogy ki kerüljön abba a szűk körbe, aki ilyen útlevelet kap.

MN: Ez lehet a géndopping ellenszere?

TÁ: Az adatok a végeredményt mutatják meg, ami a sportoló szervezetében bekövetkezik. Nagyon leegyszerűsítve: azért kapja a szteroidot, hogy magasabb legyen a tesztoszteronszintje, de ebből mi már csak a magas tesztoszteronszintet látjuk. Segíthet a géndopping elleni harcban, de nem ez lesz a megoldás. Közben az a legijesztőbb, hogy ha egyszer beavatkozunk a génállományba, azt nem lehet visszafordítani. Lehet, hogy szörnyű következményei és eredményei lesznek.

MN: Vannak már látható jelei a génmanipulációnak?

TÁ: Az IGF-től és a növekedési hormonoktól megváltozik a csont és az izom állománya, ami meghatározza a sportoló küllemét, de az csak városi legenda, hogy a génmanipuláció eredménye azonnal, kívülről is látszik. Nem robotokat kell elképzelni, az inkább csak a bulvárrésze. Azok a géntechnikák, amikről tudunk és ma használatosak, közel sem ennyire látványosak. Nagyon komoly etikai kérdést vet fel, hogy szabad-e ennyire beleavatkozni az emberi természetbe, szabad-e megváltoztatni biológiai folyamatokat egy pillanatnyi cél érdekében. Meddig tart egy sportolói karrier? 5-10-20 évig, de mi lesz utána? Mi lesz 40 éves korában, amikor már nem tudjuk visszafordítani azt, amibe korábban beleavatkoztak? Egy tiltott anyagnál lehet reménykedni, hogy esetleg kiürül, enyhülnek vagy elmúlnak a mellékhatásai, ha abbahagyja, van remény, hogy visszaáll az eredeti állapotába a test - a génmanipulációnál nincs.

MN: Kinek a felelőssége és döntése a tiltott szer használata?

TÁ: Mindig a sportolót vonják felelősségre, de sokszor érzem úgy, hogy a sportolónak halvány fogalma sincs arról, mit szed. Mindenkinek joga van a saját teste fölött dönteni és választani, hogy mit enged tenni a szervezetével, és mit nem. Ezért tartom munkánk nagyon fontos részének a prevenciót, mert ha a sportoló nem rendelkezik kellő információval, akkor nem tud felelősséggel dönteni. Sokat segíthet, ha a szülőkkel, testnevelőkkel, edzőkkel is tartjuk a kapcsolatot, hiszen ők kerülnek napi kapcsolatba a gyerekkel. Itt most nem is az élsportra gondolok, inkább arra, ha lemegy valaki az edzőterembe, és ott kap valami teljesítményfokozó szert, amiről alig tud valamit. Itt nincs doppingellenőrzés, úgyhogy nem a megfélemlítés a cél, hanem a felvilágosítás.

MN: Mi számít sikernek az önök munkájában?

TÁ: Nem a sok pozitív eset. Nem kap fejpénzt vagy jutalmat a doppingellenőr, ha az általa ellenőrzött sportoló pozitív mintát produkál. A sok pozitív eset mindig azt mutatja, hogy a felvilágosítás és a megelőzés rosszul működik, de a kevés sem jó, mert akkor nem sikerült kellő alapossággal ellenőrizni egy sportolót vagy egy sportágat. Nekem az a siker, ha 1500 fiatalnak tarthatok előadást, és látom rajtuk az érdeklődést, kérdeznek, és valamifajta "aha"-élményt tudok nekik adni, mert rádöbbennek olyan dolgokra, amikről korábban nagyon keveset tudtak.

MN: Ki lehet jelenteni bizonyos sportágakról, hogy dopping nélkül nem megy?

TÁ: Nem lehet, és nem is szabad így kategorizálni sportágakat. A londoni olimpia slágertémája volt a kínai kislány, aki elképesztő világcsúcsot úszott 400 vegyesen.(Az utolsó 50 métert gyorsabban úszta, mint a táv férfi olimpiai bajnoka, Ryan Lochte - a szerk.) Mindenféle doppingvétséggel gyanúsították, de az ellenőrzés során negatív volt minden eredménye. Rajta kívül világcsúcsot úszott egy litván vagy egy amerikai kislány is. Azt gondolom, hogy a tehetségnek, a munkának igenis nagy szerepe van. Lehet, hogy naivitás a részemről, de én még hiszek abban, hogy tisztán is el lehet érni jó eredményeket.


Neked ajánljuk