| ||
A medencében versenyzők nagy részének a hosszútávúszók olyanok, mintha egy másik sportág képviselői lennének. Én tizenegy évet úsztam versenyszerűen, de soha nem edzettem együtt hosszútávúszóval. Sőt, ha jól meggondolom, nem is nagyon találkoztam velük. Ők máshol versenyeznek, másképp készülnek. Persze, a felkészülésük nagy része nekik is medencében zajlik, de mégis egy teljesen más világ. Átúsztam párszor a Balatont, sőt egyik évben rendkívül jó ötletnek tartottam, hogy kétszer egymás után teljesítsem az 5,2 km-es távot (nem volt az!), mégsem érzem úgy, hogy tudnék bármit is az úszás ezen ágáról.
Aztán Risztov Éva olimpiai bajnok lett, és elkezdtem követni a szakág eseményeit. Érdeklődésem eddig abban merült ki, hogy megfigyeltem, hogy a 800-as és 1500-as indulók közül ki nevezett 5 vagy 10 km-re, és milyen eredményt ért el ott. Idén viszont már a szabályokra is kíváncsi voltam, a taktikai részre, és arra, miként lehet felkészülni fizikailag e test test elleni harcra.
Ma látóköröm tovább bővült, hisz megtudtam: csapatverseny is létezik. Ez az úszásban nagy kincs, itt ugyanis minden egyéni. Hiába van váltó, alapvetően ott is önmagával versenyez az ember. Azon túl, hogy hányadik embernek ugrik a medencébe, nincs nagyon taktika, nem lehet összejátszani a csapattagokkal vagy segíteni egymást verseny közben. Drukkolás van és reménykedés, hogy senki nem rajtol előbb, és nem zárják ki a csapatot.
Ehhez képest a hosszútávúszásban van egy 5 km-es táv, ahol három versenyző együtt indul és a csapat időeredményét az határozza meg, hogy mikor ér be az utolsó ember. Tehát egymást kell segíteni, kidolgozni, milyen sebességgel, milyen tempóban, egymáshoz képest milyen távolságban ússzanak. Ki diktálja a tempót, ki adja a lábvizet, ki érjen be elsőnek és utolsónak. Azzal semmire nem megy a csapat, ha valaki nagyon gyors, előreúszik, és a célban várja a többieket. Mindenkinek az az érdeke, hogy a másik két úszó is a lehető legjobban teljesítsen.
Barcelonában az Olasz Anna–Risztov Éva–Papp Márk trióval álltunk fel, és végeztünk a 9. helyen. Ebben a kilencedik helyben az az igazán figyelemreméltó, hogy az összes többi váltóban két férfi és egy női úszó volt (vegyes csapatok vannak, de nincs megszabva a nemek aránya). Tehát mi két nővel megelőztünk 13 olyan csapatot, amelyben két férfi tempózott.
Ez sokkal tisztább verseny, mint az egyéni, hisz itt a csapatokat egy perc különbséggel rajtoltatják el, így csak akkor kell verekedni, amikor utolérik egymást. Nagyon sajnálom, hogy nem találtam a versenyről élő közvetítést, mert rendkívül látványos és izgalmas lehetett. A célba érkezésnél folyamatosan változott a sorrend. Mi egyébként a 20. helyen rajtoltunk, tehát volt jó pár csapat, akit leúsztak a mieink. Ültem a számítógép előtt, és másodpercenként frissítettem, hogy beértek-e már a magyarok, hova sorolja őket a gép, és mennyire csúsznak hátra, ahogy utánuk érkeznek be a többiek is.
Anna és Éva a 10 km-en teljesen más taktika szerint úszott. Anna, amíg lehetett, hátul maradt és így kerülte el az adok-kapokat, Évi pedig ugyanettől a szándéktól vezérelve elöl ment, amíg tudott. Itt viszont össze kellett hangolniuk ezt az 54 perces úszást, egymás közt és Márkkal is. Annának ez a harmadik úszása volt Barcelonában, mert már 5 km-en is rajthoz állt egyéniben.
Sok minden miatt bánom, hogy ezeket a sorokat nem Barcelonából pötyögöm, de most leginkább amiatt, hogy erről a számról lemaradtam. Már a teljes úszócsapat kint edz a katalán fővárosban: Hosszú Katinka és edzője előbb kiutazott, a csapat pedig kedden követte őket. Átállásra nincs szükség, így ez a néhány nap az uszoda, a medence, az infrastruktúra feltérképezésére szolgál.
Sajnos az úszócsapat nem hozta meg a szerencsét a férfi vízilabdázóknak. Végigizgultam a szerb meccset, de kevesek voltak a kabaláim. Egy úszónak véleményt formálni a vízilabdáról olyan, mintha egy futó szakértene a fociról, hiszen abban is futva kergetnek egy labdát. Úgyhogy én inkább megmaradok szurkolónak, a kritikákat és észrevételeket meghagyom a hozzáértőknek. Vannak elegen.
