Schillinger Andrea

Kétségtelen tény, hogy Prága mára némiképp vesztett vonzerejéből a kifelé tendáló honi turisták szemében, ám az aligha tagadható: szebb, mint valaha. Voltaképpen ebben keresendő ránk gyakorolt vonzerejének apadása is. A város kapcsán használatos állandósult jelzős szerkezet: Arany Prága, immár újabb jelentést is takar. A rendszerváltozás felhajtóerejének köszönhetően piros útleveles kalandozásaink egykori célállomása ma a nyugat-európai középerős turizmus jócskán telített lerakóhelye. Ilyenformán nyilvánvaló: Prága drága. Nekünk legalábbis eléggé. Így azoknak, akik számára az aligmúlt időszak kellemes emlékeinek felidézéséhez nem elég a fotóalbumok fotelhez kötött lapozgatása, két választásuk marad. Az egyik: felkeresni Csehország egyéb hallatlanul érdekes, ám úgyszólván régi árakkal operáló tájegységeit, amit csak ajánlani tudunk, a másik pedig: rövid prágai tartózkodás során felugrani a várba és egy sör (elég régi) áráért megnézni az itt kínált kiállítást, mely arról is szól, igaz-e fenti állításunk, miszerint a város szebb, mint valaha.

Hogy sűrű arra a (köz)élet, mondtuk már százszor. Ám ami a múlt hét végére és e hét elejére kijutott északi útitársainknak, az a megszokott üzemmódnál is embert próbálóbb volt. Szombaton a végső, közvetlen államfőválasztás este tízig. Vasárnap délben az első hivatalos végeredmény-hirdetés, majd az ahhoz kapcsolódó nyilatkozat-, sajtótájékoztató-tenger. S mindezek megkoronázásaként: maga a hétfő. Nota bene: a hétfő este. De mi is történt hétfőn este, a világpolitika finomságaira immár rendszeresen fittyet hányó lapzártánkon kívül?

A hírekből tudható, szomszédaink megnyugtató magabiztossággal vették demokratizálódási akadályversenyük éppen soron lévő próbáját, az első közvetlen államfőválasztás első fordulóját. Különösebb fennakadások nélkül, derekas részvétel mellett, várakozásoknak többé-kevésbé megfelelő, kisebb meglepetéseket hozó eredménnyel, bizakodó hangulatban. Kell ennél több?

Nyakunkon a nagy ünnep, az ajándékozások és zabálások gyilkos gátfutásának szezonja. Rövid, helyi érdekű futamunk, míg a lehetőségeket kutatja, szinte szándéktalanul föltár néhány mélyebb összefüggést (tudniillik a mértékletes ajándékvásárlás és a mértéktelen töltekezés fájdalomcsillapító viszonyában).

Lapzártánk idején (hétfőn este) mindent tudunk, de megjelenésünkkor (csütörtökön) sem leszünk okosabbak. Pillanatnyilag annyi bizonyos csupán, hogy Batistuta az Isten, de ez a cseheken nem sokat segít, ők csak az Egyesült Államok csapatában szerencsétlenkedő Heyduk (a szerkesztőség amatőr amerikanológusai szerint Csá Kacsára fordítható) nevű fiúért szoríthattak, akit a jószemű válogatók a vb előtti héten szedtek fel egy hátsó-oklahomai "Ki hasonlít jobban Poborskyra" versenyen, ahol néhány, alighanem csak megszokásból induló Madonnát, Elvist és Baja Ferencet utasított maga mögé. Nos, a csehek e kétségtelen kedvence leginkább kihagyott helyzeteivel hívta föl magára a figyelmet. Helyzet pedig manapság Bohémiában is van. Lássuk.

Utoljára a tavalyi év végén, a Klaus-kormány bukása alkalmából foglalkoztunk behatóbban a csehországi politikai élet sörmeccsnek aligha minősíthető küzdelmeivel. Akkor ideiglenes kormány alakult, és hamarosan az előrehozott választások időpontja (június 19.) is ismertté vált. Így bízvást állíthatjuk, európai útitársaink folyamatos kampányolással töltötték az azóta eltelt időt. A nagy nap immár karnyújtásnyi távolságba került, az eddig sem magyari mintát követő korteshadjárat a célegyenesbe fordult, ideje hát nekünk is visszatérnünk, hogyan is áll a helyzet Bohémiában.

"Mi lesz, ha ellenkever? (Ti. Klaus.) Pártszakadás, alighanem" - jövendöltük utolsó csehországi helyzetjelentésünkben, Mikulás- (ti. Santa Klaus-) napi számunkban. S lőn.

Aki a címből s a felcímből a cseh kormány bukása körüli motozásra számít, rossz ember. Mert rossz, ki a rosszra gondol. Sokkal messzebbre visszanyúló, s kockáztassuk meg, nagyobb horderejű, legalábbis az embereket jóval közelebből érintő problematikum körbejárására vállalkozunk alább. A számos csehországi kisebbség közül ezúttal azokkal foglalkozunk, akik mindeddig a legnagyobb számban távoztak Nyugatra, ahol egészen eddig - más minoritásokkal szemben - tárt karokkal fogadták őket. A trpaslíkok ma már véráztatta földjére lépünk. Trpaslík, a világ tudományos módszerekkel is kimutatott legszebb szava, magyarul törpét jelent. Közülük is a hegyi, a szárazföldi, a kőszáli és a gatyás helyett most a kerti törpe, azaz a zahradni trpaslík képezi érdeklődésünk tárgyát.

Két héttel ezelőtti beszámolónkat azzal kezdtük, hogy "összesűrűsödtek az események" egykor volt "északi szomszédaink", a csehek háza táján. Nos, ez a bizonyos összesűrűsödés azóta lavinát ellett, ami a hét végére maga alá temette a miniszterelnököt, Václav Klaust s az idén már számos átalakulást átvészelt kormányát.

Összesűrűsödtek az események az európai csatlakozás éltanulóiból immár rosszcsontjaivá izmosodott csehek háza táján. A polgárnak szinte minden napra jut valami sírni-, röhögni-, bosszankodnivaló, és olykor az utcára is kell menni. Tüntetni hol a rasszizmus, hol a kormány ellen. Szakszervezeti megmozdulás, privatizációs probléma, parlamenti pajzánságok, minisztercserék, komoly fordulatok pártpreferenciák tekintetében adódnak számosak. A csehek közben vigyázó szemüket egy emberként vetik a Vojenská Nemocnicére, a Honvéd kórházra, ahonnan az ígéretek ellenére sem engedték haza a hétvégére az orvosok szerint változatlanul rossz állapotban lévő Havel elnököt.