A Zöldszoba utca titka (Karácsonyi vásárok Közép-Európa városaiban)

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyakunkon a nagy ünnep, az ajándékozások és zabálások gyilkos gátfutásának szezonja. Rövid, helyi érdekű futamunk, míg a lehetőségeket kutatja, szinte szándéktalanul föltár néhány mélyebb összefüggést (tudniillik a mértékletes ajándékvásárlás és a mértéktelen töltekezés fájdalomcsillapító viszonyában).

Nyakunkon a nagy ünnep, az ajándékozások és zabálások gyilkos gátfutásának szezonja. Rövid, helyi érdekű futamunk, míg a lehetőségeket kutatja, szinte szándéktalanul föltár néhány mélyebb összefüggést (tudniillik a mértékletes ajándékvásárlás és a mértéktelen töltekezés fájdalomcsillapító viszonyában).

Az volt ám a szép világ, amikor, no jó, csak tömegközlekedési viszonylatban, de még létezett a szocialista reláció. A bevásárlóturizmus általában lelkes, ám karácsony táján kicsit fád aktivistái számára a fantáziát és mély társadalomlélektani, illetve diktatúra-természetrajzi ismereteket igénylő, év közbeni kalandozások után az év végére úgyszólván tálcán kínálták a nagy lehetőségeket. Nincs ez másként ma sem.

Például

Drezdában

futottunk bele alant következő díszszemlénk első ékkövébe, a négy kiválasztott közül területileg legnagyobb karácsonyi vásárba.

Imponáló kiterjedésű, a legendás precizitással megszervezett, ugyanakkor korántsem torlódásoktól mentes téli vásár fogadja itt a népeket.

Mire gerjed a német, ha karácsonyi bevásárlásait intézi? Korábbi tapasztalataink szerint az endékások adottságként kihordott csórósága e tekintetben nem volt elégséges indíték szokásaik csereberélgetésére, s ez nemes jellemről árulkodik. Magyarán a haszontalan holmik Mekkája az Altmarkt Platz. A hobbykünstlerek és volkartisták adnak túl itt éves munkálkodásuk tárgyalható értékű, ám gátlástalanul mindenféle gyümölcsein. Bevásárló turnénk első állomása mentes leginkább az ipari léptékű ajándéktárgy-készítés brutális dominanciájától. Sőt a hasznos ajándék fogalmának szegényszagú gyakorlati megvalósulásától is. Szolid áron kapható itt Erdei táj patakkal, Farkastámadás a téli tisztáson. Továbbá díszpárna a la Vasarely vagy lopótökből készített mini csillagvizsgáló. Alsó-Pomeránia nemesi családjainak címerei papagájtollból, valamint minden, mi üvegből és cserépből elképzelhető. Felesleges is tovább sorolni, a német Weihnachtsmarktok nem a magyar ajándékozók igényeinek kiszolgálását tartják elsősorban szem előtt. Ide inkább a hangulat miatt érdemes jönni. A hólepte Altmarkt Platz mint élmény sokáig ki bír tartani.

Mármost a karácsonyi piacozás legfőbb sajátja a hideg, mely ellen a meleg ruha kevéssé, a bőséges kalóriabevitel annál inkább véd. Szomorúan kell leszögeznünk, hogy a németek nem elsősorban zabálni és lerészegedni járnak a karácsonyi vásárba. Ám e tény csak a további helyek feltérképezése során telik majd meg információtartalommal. Az árusítóhelyek számához képest itt a legcsekélyebb a töltekezőbódék aránya. Enni leginkább Frankfurtert lehet, az idők kezdete óta egy márka darabja. Ki ne ismerné, egy nagyobb szabású virsli az illető, olyan tizenkét deka körüli, semmi brutális fűszerezés, inkább pasztell íz, de robban a fog alatt, s csak a magyarok vásárolják kettesével. A legkeresettebb édességféle a csokoládéba mártott, pálcikára szúrt sült alma, ezt hülyeség kihagyni, mert közelebb mihozzánk már nem lelhető fel. Van persze forralt bor, vörös és kevésbé agyoncukrozott, mint felénk, hovatovább izgalmasan fanyar, helyenként grog, vagyis az az obskúrus izé, mit Közép-Európában hívnak így, viszont legtávolabbról sem emlékeztet az Észak-nyugati átjáró című könyvben leírt, leginkább mannaszerű folyadékra.

Mivel viszonylag kevés az etető-itató, ezért decens sorban állás tapasztalható mindenütt, ám a helyiek, szemben velünk, nagyon bírják ezt, úgyszólván történelmileg. Mi berágunk, és hazafelé vesszük az irányt, melynek során legközelebb

Prágában

érdemes megállnunk. Hol, ha lehet, még a drezdainál is mesésebb díszletek között tehetünk újabb kísérletet szeretteink nyilvánvalóan eltúlzott igényeinek ajándékozás útján történő enyhítésére. A karácsonyi vásár az Óvárosi téren, minek cifrázzuk, a világ egyik legszebb közterén kelleti magát. Maga a piac jellegében alig is más, mint az előbb említett, ugyanakkor bizonyos eltérő vonások szembeötlők. A legfontosabb pozitívum, hogy itt is minden a célszerűtlenség jegyében leledzik. A praktikus ajándékok kedvelői a bicskakészítőknél és a gyertyásoknál lelhetnek némi enyhet, de még mindig nem ez az ő világuk. Prága turizmusorientált legújabb kori történelme viszonylag kis mértékben ugyan, de valamennyire azért e régebbi hagyományokhoz erősebben kötődő rendezvényére is rányomják bélyegük, leginkább souvenir-árusítóhelyek alakjában. Így utunk során itt jelenik meg először az ipari ajándék, ha megnyugtató kisebbségben is, leginkább miniatűr házsorok formájában. Ez az egész Európában elterjedt műfaj voltaképpen még szerethető is bizonyos megszorításokkal. A kicsinyhitűség törpe, cserép emlékművei ezek, mindenhonnan hazavihetők, pont ilyen klausztrofóbiás élményeken szocializálódott generációknak valók, mint a miénk, ám nem is annyira a vásárló kora, mint inkább születési helye adja meg a végső lökést ahhoz, hogy valaki a vitrinében (képmutatóbbja a gyerekei polcán) őrizze Európa néhány híresebb házát vagy utcáját. Jöjj és lásd: itt is járt Killroy.

Belépnek viszont a tökéletesség földre szállt angyalai, az ősi mesterségek űzői. Van ez idő tájt ott a Staromákon vagy három szabadtéri fegyverkovács, egy szál kötényben verik a kardlapot, hajlítják jobbra-balra a meleg vasakat. Termékeikről messze lerí, hogy régi minták szerint máma készültek, s tökéletességüket épp ez bizonyítja. Csupa haszontalan, távolról sem antik, ám roppant drága darab. Kell-e ennél szebb ajándék? Aligha. Nincs az a kezdő újgazdag ugyanis, aki bedőlne ezeknek. Aki ilyet otthonában közszemlére tesz, az legalábbis klinikai léptékű jófejségben szenved, s mint ilyen, aligha viszonozza figyelmességünket három pár jégzoknival.

Itt, az Orloj lábánál a piactér örök kelléke a színpad. Látszólag minden rendben van vele, fedett, a két szélén hangfalak, ahogy kell, viszont csak elvétve rontják rajta a levegőt téliesített néptánccsoportok. Ha hiszik, ha nem, mert a karácsonyi vásározás alapvetően esti mulatság, a színpad ilyenkor mint gyermekmegőrző funkcionál. Jön a család, a kis testűt föllökik a világot jelentő deszkákra, és húznak kardot venni. A kivert gyermeket tanárnő külsejű szivacskabát fogadja, s menten betereli magassága szerint a többi közé, majd ha rá kerül a sor, produkcióra szólítja. Az apróság szaval, énekel, pöntyög vagy zokog, magáért a művészet öröméért, mert csupán az étkezők közül vet rá pillantást néhány rosszul koordinált felnőtt, azok is hamar megbánják, mert leeszik mustárral a kabátjukat.

A kínálat durván darált kolbásszal és forró nápolyival tér el a máshol megszokottól. Ne sajnáljuk a sült almát, mert ez a palacsinta fazonú, melegen összepréselt, krémes, lekváros ostyaköltemény minden pénzt megér, pláne az árát, ami nevetségesen csekély. Meglepő, de igaz: a csehek, bár legendásan haspártiak, nem csak a vásárban esznek, az étkezőhelyek száma a drezdaihoz hasonó arányban viszonyul a műegészhez. A forralt bor színe még mindig jobbára veres, de ez nem lesz mindig így. Hazafelé tartó piackutatásunk következő állomásán,

Brünnben

már teret nyer a fehér. Ha van cseh borvidék, az Morvaországban található, konkrétan a valachok földjén, ők pedig a rizlingben királyok.

E város, bár ugyancsak Csehország része, mégsem elhagyható megálló, hiszen a morvai sajátosságok oly fokon teszik egyedivé, hogy az csak na. Megint a város szívében, a főtéren találjuk, amit keresünk. A Szabadság tér ajánlata elsősorban természetközeliségében mutat az eddigiekhez és az eztániakhoz képest jelentős eltéréseket. Ez a tény első hallásra könnyen azt a tévképzetet keltheti, hogy itt végre a pragmatizmus, a praktikum irányába mozdul a kínálat. Ahogy vesszük. Például ha valaki magyari rokonainak a Milan Kundera Tréfa című regényéből mindenki előtt ismeretes Királyok lovaglása nevű mulatsághoz elengedhetetlenül szükséges lószerszámokkal vagy dióverőszerű nyeles perselyekkel kedveskedik, lehet, hogy némi kényszeredett köszönetet arat ugyan, de elképzelhető, hogy az ünnepi ittasság egy emelkedettebb pillanatában a szemébe vágják, hogy egy Skoda féltengelynek jobban örültek volna.

A Beszkidek immár karnyújtásnyi közelsége a Pesten úgyszólván nélkülözhetetlen hegyi holmik dömpingjét okozza. Aki népművészeti bivakkal akarja meglepni övéit, csak ide jöjjön. A természetközeliség persze leginkább élelmiszerfronton jelentkezik. De még mindig nem az azonnali lakmározások spektrumában, hanem elvitelre dolgozva. Magyarok, vegyetek tlacenkát, itt a legjobb! Ez afféle rakott fejhús, gyengébb idegzetűeknek aligha ajánlható, lévén csak kicsit ijesztőbb, mint a nálunk ismeretes ipari disznósajt, de a rémület az első kóstoló után némiképp enyhülhet. Brünnben télvíz idején patakban folyik a sör, s ez valódi ritkaság, sehol máshol. Brünn első látásra nehezen megszerethető város, szokni kell, aztán meg nem enged, ám e tulajdonságának köszönhetően a vásárlátogató itt megússza az idegenforgalmi bóvlik kerülgetését. S ha beszereztünk elegendő színes ásványféleséget, melyek ugyancsak egyedül itt találhatók, húzhatunk tovább hazai irányba egészen

Pozsonyig,

ahol már némiképp jobban a szánk ízéhez vannak igazítva a dolgok. Szó szerint, de előbb kis történelmi kitérő a testvéri azonosság okán. Például tudták önök, hogy Pozsony is akkor ünnepelte felszabadulását, amikor mi? Most már nem is tudhatják meg, mivel a rendszerváltás náluk is járt annyi haszonnal, hogy a város legszebb terét Április 4-e térről a jóval sokatmondóbb Fő térre változtatták.

Természetesen itt kap helyet a Vianocné trky, minek köszönhetően Pozsony látványosság tekintetében derekasan állja a versenyt az eddigiekkel, legyen bár ez szinte lehetetlen.

A pozsonyi vásár sem a haszonelvűség jegyében várja vendégeit. Sőt az ajándékvásárlás lehetősége is háttérbe szorul valamennyire. Az árusítóhelyek U alakba rendezett, csinos és egyforma, fából ácsolt pavilonok együttesében vannak kialakítva. Az U a köztük lévő grasszáló térből formázódik, melynek kisebbik, belső vonalán találhatók az ajándékboltok, külső, jóval hosszabb részén pedig az etető-itató állomások. Ilyenformán első blikkre kiszúrható, hogy a pozsonyi vásár bizony sokkal inkább a bulizásról, mint a vásárlásról szól. Itt már teljes erőből az ajándékipar nyomul, népi vagy hobbiművészek elvétve sem akadnak, de ez nem fáj senkinek, ide enni-inni járnak a népek. Ez a Zöldszoba utca egyetlen titka. Jobban tesszük, ha mi is e szerint működünk itt, s feledve összes ajándékleső rokonunkat, csak magunkra gondolunk, és kitartunk a rosszullétig. Kezdjük karácsonyi káposztalevessel, mely leginkább olyan gulyás alapú dolog, rengeteg, ám kizárólag zsírtalan, bőrtelen csülökdarabbal. Ehhez persze kenyér kívánkozik, de ne fogyasszuk tisztán, mert annyiféle pástétomos, zsíros, brinzás felhordással van terítéken, hogy úgysem bírnánk végigenni őket magukban. Több fehér, kevesebb vörös illetőségű forralt bor mellett puncsnak nevezett, szintén forró izével kísérletezhet, aki bírja az édeset.

Hátránynak tűnhetik, hogy a levegő erre elég kevés, hiszen az ezernyi faszenes rostély az egész teret masszív füstbe vonja. Ezeknél előbb a pecsenyét vegyük magunkhoz, mustárral és hagymával csomagolják cipóba, s aztán a kolbászt. Eme erősorrendet férfiasan betartva marad hely sajtnak és édes lepénynek. Meg mindannak, amit a fájó emlékek miatt ezúttal elhagyok. Pozsony közel van, és megjelenésünktől egy hétnyire van karácsony, nem csúsztunk le semmiről. Hogy hazafelé tartunk, az abból lesz nyilvánvaló, ha sok embert látunk fenyőfával felszerelten jönni szembe. Hiába a demokratikus erők választási győzelme, Szlovákiában a fenyőfa háromszor-négyszer többe kerül, mint Magyarországon, melynek fővárosa

Budapest,

az a város, ahol a térségben legcikibb a karácsonyi vásár. Műanyag bódékból (miket néha bedönt a kósza szél) árulják a Mars csokit meg az Axe arcszeszt, lehetőleg valami nagyon kínos helyen, a metróvonalhoz igazodva. Kaphatunk pulóvert, nyakkendőt, színtiszta Napóleon konyakot, ha gondolunk szeretteinkre, az Arany János utcán túl se tesszük a lábunk. Ám ha magunkra gondolunk, áthágunk minden határon, mert az sem lehetetlen, hogy világvértet öltő szellemünk okoz legkellemesebb karácsonyi meglepetést a mieinknek.

Schillinger Andrea

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...