Az 1998-as rendkívüli választások eredményeit frissiben megtudhattuk a világ- és a hazai sajtó híradásaiból, így most csak ismétlő feladat az ismertetésük. Elsők lettek a szocdemek (CSSD; 32,31 százalék; 74 mandátum), másodikok a polgári demokraták (ODS, azaz Klausék; 27,74 százalék; 63 szék), bronzérmesek a komcsik (KSCM; 11,03 százalék, 24 hely), a dobogóról leszorulva jönnek a keresztények (KDU-CSL; 9,2 százalék; 20 képviselő), és a sereghajtó helyen az ODS szakadárjaiból fél éve verbuválódott Szabadság Unió (US; 8,6 százalék; 19 honatya) versenyzői végeztek. Szívtak a nyugdíjasok (mer´ azok mindig szívnak; DZJ; 3,1 százalék) és a fasiszták (Sládek republikánus fedőnevű köcsögjei; SPR-RSC; 3,9 százalék; hat év után bírtak végre kizuhanni, a demokrácia felette üdvös voltát mintegy igazolandó ekképp). Lévén a beugró a hazai gyakorlathoz hasonlóan 5 százalék.
Jön Zeman
Régi kedvencünk, a derék Milos hétfő délután már meg is kapta egy némiképp szűkített jellegű, komcsitlanított mítingen az elnöki felhatalmazást, miszerint: alakiccsá´ kormányt, ha bírsz. Havel, aki egy a választásokat közvetlenül megelőző estén titokzatos módon egész a Nova tévéig szivárgó, Klaushoz címzett levelében még arról írt, hogy a nála járó Zeman fáradtságára hivatkozva olyat szólt volna, hogy győzelme esetén sem vállalkozna a kormányfői posztra, így kinevezése tárgytalan, most rácáfolva episztolájára, a kinevezéssel szinte percnyit sem késlekedett. Zeman mester, ki a kampányát egy szélesebb körű orvosi vizsgálattal nyitotta (az eredmény tök pozitív, hótig fog élni, erős, mint a bivaly, és szép is) úgy péntek magasságában csuklóból cáfolt egyet, majd hétfőn, mérsékelten meggyőző eredményei dacára, mindent vállalt. Majd én alakítok egy csinos kormányt.
Kikből, Milos?
A szaksajtó ez ügyben semmi eltérést nem mutat a sakksajtótól, egy nap alatt annyiszor írták le az eget rengető bölcsességet: patthelyzet, hogy Deutsch Tamásnak legalább egy egész ciklusra lesz szüksége ahhoz, hogy ennyiszer kimondja a polgár szót (ami ugyancsak sakk-kifejezés, mint tudjuk).
Hogy a kormányalakítás nehézségeit teljes egészében, könnyen és gyorsan felmérhessük, elég egy dologra koncentrálnunk. Ki kit utál (jobban) a cseh politikai élet protagonistái közül. Ami biztos, hogy Zemanon kívül a komcsikat: mindenki. De ők együtt alulról szagolják az ötven százalékot (74 + 24 = 98, és a többséghez 101 kiskutya kéne). Ennyit a természetes szövetségről.
Zeman - aki kénytelen e közutálathoz jó képet vágni - bírná a keresztényekkel való összeborulást, na persze jobb híján. Csakhogy Lux, a kereszténydemokraták vezetője, aki volt már kisebbségi buli résztvevője, bár kormányozna nagyon, hisz úgy megszokta, benne volt az eddigi összesben, szívesen bevajazná az Unie Svobodyt (a Szabadság Uniót) is az élcsapatba, ugyancsak a megszokás és az izmos többség (74 + 20 + 19 = 113 vs. 87) tényéből kifolyólag. Itt lép be az utálat-faktor, Zeman kontra Ruml US-elnök ugyebár. Most persze csöndben van e két jelentős harcos, de a kampány során csak akkor tartottak szünetet egymás gyalázásában, amikor mindketten Klaust szidták tele szájjal.
A programok persze hallatlanul rugalmasak, de egy ilyen hármas koalíció választóik egy elég tekintélyes részének mutatott füge lenne. Ám Havel nem ilyesmiken szokott problémázni, hiszen ohne zsanér nézte levegőnek a komcsik 11 százaléknyi szavazóját is (egyébként igen helyesen, hisz azér´ demokrácia egy demokrácia, hogy legyen benne egy szekérderék antidemokrata). A jelentős drámaíró pedig köztudottan Ruml élénk mentora, aki ráadásul már bizonyította is néhányszor, hogy tud nehezen visszautasítható ajánlatokat tenni Zemannak. Ám ez neki sem lenne egy könnyű futam.
Akkor lenne jó világ, ha a főnököket taccsra vágnák, és a kisfőnökök (sefícekek) kedvükre kokettálhatnának egymással. Csakhogy a szavazók, éppen a tisztán listás szisztéma miatt, személyes szimpátiák mentén döntöttek leginkább. És ne feledjük, most csupán két esztendőre szól a mandátum, s addig még a legendásan nagyvonalú választói emlékezet is kitarthat.
Milos fogadkozik: tárgyal ő mindenkivel, magyarán fűt-fát ígér mindenkinek, csak hát kell ahhoz egy arc jó vastag bőrrel, hogy azokat is csemegével csalogassa, akiket eddig tárcabitorlóknak nevezett.
Jön Klaus (megest)
Hiába bukott, hiába szakadt, a jobboldal úgyszólván akarata ellenére fölülmúlta két évvel ezelőtti teljesítményét. Az osztódással szaporodó ODS, mint ODS és Unie Svobody, meglehet, több szavazatot kapott, mint ha együtt maradt volna. A keresztények, minden eddigi szereplésüket felülmúlva kicsit, ott vannak minden kilométerkőnél. S még az se fáj senkinek, hogy az egykori demokratikus ellenzék kisebbik örököse, az egész decemberig ugyancsak kormányon lévő ODA (Polgári Demokrata Szövetség) az elmúlt fél évben, valljuk be, a kicsit egy kaptafára készült szponzorációs botrányok virtuóz alkalmazásával tökéletesen fölszámolta saját magát, olyannyira, hogy el sem indult a választáson, minek.
Hárman együtt szolidka többségben (64 + 20 + 19 = 103) lennének, és elmondhatnák, hogy minden maradt a régiben, a nép fölismerte az eddig megtett út felette helyes voltát.
Mármost aligha azért szakadtak, hogy most műfoltozót rendeljenek, egyébként ide is passzol a régi nóta: Ruml utálja Klaust, Lux utálja Klaust, Klaus utálja a sztrapacskát eperszósszal.
Klaust persze lehet utálni, annál is inkább, mert a kampány alatt mutatott emberi képe után megint nagyobb arcot öltött, lévén személyes érdemei a béka segge alól ismét régi helyére visszaizmozó ODS eredményében kétségtelenek. S ha Milosnak netán mégse jönne össze, matematikailag is ő a következő jelölt, amihez egykor volt társainak is illik majd, pláne dúsabb tárcák reményében, ünneplő pofát ölteni. Az Unie Svobodynak egy egyre inkább körvonalazódó szárnya amúgy is béküléspárti. Nem beszélve bizonyos időközi visszakadárokról, akik bocs, tévedtünk felkiáltással már rá is nyúltak a tékozló fiú mindig hálás szerepére.
Jön a Lux... jön a Lux...
Az ilyen masszívan tíz százalék körüli formációk imája mindig úgy kezdődik, hogy: Miatyánk, hadd legyek má´ én a mérleg nyelve. A kosara még senki nem akart lenni, az csak cipekedik.
És tessék, úgy tűnik, Luxnak most bejött. A rendkívüli választásokat, tetszik, nem tetszik, Josef Lux nyerte. Mára az is lényeges lett, hogy kit utál ő. Klaust elsősorban, mint -pár milliónyi szavazót és néhány színészt meg híres énekest kivéve - mindenki. A kampány kapcsán azt írtuk, hogy Luxot koalíciós miniszterelnök-helyettes korában Klaus mester annyit szívatta, hogy búvárszivattyút kellett a hátára szerelni (tévedtünk, porszívó volt, bizonyos kétes hírű szlavisták innen eredeztetik a cseh nyelv egyik ékkövét: porszívózni annyit tesz, luxovat, ez komoly), úgyhogy van mit törleszteni e derék őskereszténynek. Szombat este egy tévéműsorban már be is szólt Klausnak, jobb, ha visszacsippent arroganciájából, mert különben szóba se áll vele. Klaus persze mérsékelten rendült meg a hirtelen bátorság e kibuggyanásától.
A jobboldalon őmögötte van a legtöbb szavazat ugyanis. S hogy ezek közül mennyi szól eddigi működésének vagy nagy ívű terveinek, és mennyi egyszerű protest vote, azt nem kérdezi senki. Pedig sok, nyilván. Ezt pedig a budapesti gyorson túl úgyszólván a jóisten is hozta. Valószínűsíthető, hogy Kelet-Európa polgárainak végre felnőtté válni igyekvő fele úgy gondolja, hogy a vér-, a poszt- és a neokomcsik és üzletfeleik végre húzzanak nyugállományba. Vagy a fasorba.
Schillinger Andrea
(Brno)
