Mint állítottuk, a történet a régmúltban kezdődik, még a kétpólusú világrendszer idejében. És nem is mifelénk, a kommunizmus zivatarában, hanem a napfényes Nyugaton. A Közel-Nyugaton. Az osztrák és német polgár háza táján, de szó szerint. Említettek kedvenc háziállata ugyanis, talán a bányászat feltalálása óta, a kerti törpe, alpesi vadfüvű udvarokban éppoly vidáman tenyész, mint
a Ruhr-vidék
szilikózis marta háztájijában. Ha elhullott egy-egy idültebb példány, a népek a faluszéli szupermarketből töltötték fel az állományt. Olyan jól ment az egész, hogy a nyugati törpeipar bővíteni igyekezett a kínálatot. Láthattunk kék útlevéllel felszerelt, kalandozó magyarok, kelet-európaiak, gitározó, jimmys fejű, füvet szívó, FREE LOVE táblával tüntető vagy Hasfejlesztő Jacknek maszkírozott törpét a sok bányászlámpás fundamentalista között. Klagenfurt melléki rokonaim kertjében az egyik porbafingó például fogyasztói kosárral karján állta az idő viszontagságait. Nem sokáig, mert baloldali szellemben nevelt unokahúgom minden este, sejtértekezletre mentében, egyszerűen leköpte. Nyálának kideríthetetlen okokból kétségtelenül meglévő négyszeres savtartalma miatt kosaras barátom (és itt nem a termetére célzunk) előbb egy nyugdíjas zombihoz, később az azon a tájon tök ismeretlen Antal Imréhez vált hasonlatossá. Úgyhogy a változás elkerülhetetlennek látszott. Mint mindig, most is a történelem hozta meg az oldódást.
Föltámadott a rendszerváltás szele, akcióba léptek a keleti régiók. A határ menti kereskedelem sosem látott méreteket kezdett ölteni. A régi, KGST-től eredeztethető beidegződések szerint vadul szakosodni kezdett a béketábor. Aki járt például a festői szépségű, magyarországi Abda nevű faluban, tudhatja, mi inkább ötliteres savanyított almapaprikára, parasztkolbászra és mályvaszínű vesszőkosárra specializálódtunk. A törpék a lengyelekre és a csehekre maradtak. Forradalmi választás volt, mi tagadás, hiszen az átkosban csak a szamizdatban lehetett találkozni velük.
Milan Kundera
Tréfa című regényében szentel egy jelentősebb passzust a sumavai törpéknek, akikről annyit érdemes tudni, hogy hosszában alszanak rengetegen egy ágyban. Csoda-e, hogy a regény zúzdában végezte?
Szóval Csehországban a (német és osztrák) határ felé szaladó országutak szélén gigászi törpehadseregek kezdtek állomásozni. Polóniában dettó. És az üzlet beindult, vitték a dugókat, mint a cukrot. A délcseh törpeipar virágzott. Ez a dicső múlt.
Mára megváltoztak a dolgok
"A cseh törpe meghalt, nekem elhiheti. Úgy három éve kezdődött, amikor is Lengyelországból kezdték ide hozni a törpéket. Műanyag, rondán festett, mély növésű kis szörnyetegek, egy év múlva kinn a napon és az esőben elvesztik színüket, vonásaik összefolynak. Több kutyát, macskát, egyéb háziállatot kellett már sokkos állapotban kórházba szállítani, mert reggel először a polyák törpével futottak össze" - sírja bele az egyik legnépszerűbb cseh hetilap, a Reflex hasábjaiba Jan Snelzer, egy vitathatatlan szaktekintély, az
Első Cseh Törpegyár
létrehozója.
Hát, így. A cseh törpe ugyanis más. Műanyagot életében nem látott, kézzel kiváló minőségű festékkel van mázolva, római arcélű, karakteres figura, egy kis szobor, small sculpture, örök darab. Gyártói életre szóló garanciát adnak rá. Semi-Disney-feeling, a jelentős cseh bábművészet, a szürrealizmus, a misztika ölt bennük testet. Jirí Trnka, Franz Kafka, Jan Svankmajer kis testű unokái, nyilvánvaló. Ellentétben a Jerzy Urban vonásait hordozó lengyel bóvlival.
A virágkorban tíz cseh törpegyár is működött, most az első - és a lehetőségek végső határáig kitartó - is becsukja kapuit. Boltja még nyitva van, de már csak duplumokból árusít, a tulaj elteszi emlékbe a jobb kiállású fickókat. A gyár, enyhítendő veszteségeit, a közelgő karácsony miatt betlehemkészítésre áll át. Provizórikus megoldás, lévén szezoncikkről szó.
A csőd oka könnyen kitalálható. Árprobléma lépett föl. Egy darabig még a míves trpaslík is állta az árversenyt a fröccsöntött rémmel, de 60-100 százalékkal emelkedett a nyersanyagár, így vége lett a játszmának.
Egy egyméteres törpe régebben 500 Kc-t kóstált. Ha egy az egyben jelenne meg a drámai alapanyagár-változás, akkor 5000 Kc-t kéne kérni egy bús képű Vidorért. De ki adna több mint 250 márkát egy ilyen apróságért? Senki. Még a németek sem hülyék ennyire. A fröccsöntött és mártásos vízfesték technikával előállított, immár a cseh piacon is egyeduralkodó lengyel törpe ára 150 Kc. Csoda-e, ha ezt vásárolják? Hiszen az átlagos törpefogyasztó egészen biztosan nem kifinomult ízlésével iratkozik föl a történelembe.
A törpebiznisz kárvallottjai,
köztük pályakorrigáló mérnökök, szakadár orvosok kényelmes és magas (eddig körülbelül 30 000 koronás) jövedelemtől esnek el, válnak munkanélküliekké. Nincs sok lehetőségük. Vagy elücsörögnek naphosszat a szocializmusból visszamaradt berendezésű büfékben az olcsó sör mellett, és szidják a világot, a politikát, a kormányt, de leginkább minden bajuk okozóját, a lengyel törpét, vagy elmennek kutyás vagyonőrnek Jindrichur Hradecbe tizenötezerért.
Hogy a törpeharc mennyire paradigma értékű, azt számos hasonló eset bizonyítja. A visegrádi államok egymás körmére hágva igyekeznek Európa felé. Ahogy a lengyelek lenyomták törpében a cseheket, úgy diadalmaskodtak az osztrák kurvapiacon a szlovákok a magyarok fölött, aztán mégis kimaradni látszanak az első körből.
Gyászunk a cseh törpéért, még egyszer, s tán utoljára: zahradni trpaslíkért, mégis őszinte, szívből jövő. Az aprólékos, gondos kézműipar bukott el megint, mint annyiszor a történelem során, a tömegbóvlival szemben. Szomorú, de visszafordíthatatlan dolog ez.
Schillinger Andrea
(Brno)
