Seres László

  • Seres László

Seres László cikkei

Magyar Rádió: Apukám világa

  • Seres László
Míg a Magyar Televíziónak továbbra sincs kuratóriuma, a Magyar Rádióban már hétfőn bemutatkoztak egymásnak a javított, bővített kiadású tulajdonosi testület tagjai, sőt két fideszes kurátornő javaslatára már döntés is született a Szervezeti és Működési Szabályzat revíziójáról. Egy új médiaháború kirobbanása még kérdéses, abban azonban sokan egyetértenek, hogy a közszolgálati rádió már ma is másképpen szól, mint május előtt.

"A rendszer formálható"

  • Seres László
  • Várkonyi Iván
Az elmúlt hónapokban ugye általában azt hallhattuk, hogy majd az 1999. évi költségvetés lesz az, amelyen meglátszik az új kormány új értékrendje. Nos, ritkán volt akkora vita a T. Házban büdzséről és értékrendről, mint november közepétől év végéig az ideiről. Az alábbi beszélgetésben természetesen csak a főbb csapásirányokra kérdezhettünk rá, de azért sok minden így is kiderül. És: először ismeri el kormánytag interjúban, hogy lényegében helyes volt a tavaly bevezetett nyugdíjreform.

Seres László: Dekóder

  • Seres László
Közeleg a szeretet ünnepe: alacsonyan szállnak a nyugdíjasok, még utoljára, mielőtt a fiúk megvonnák tőlük ezt a horni privilégiumot. Karácsony előtt a shopping centerek megtelnek fizetőképes kereslettel, a publicisztikarovatok mindenre képes világnézetekkel, a játékboltok pedig olyan kiskorúakkal, akik valójában kültagok a szülők fiktív bt.-jében, a Legót költségként írják le, igen, néni kérem, áfás számla is lesz, tessék csak "építészeti segédanyagot" írni.

Zsidó kárpótlás: Te rongyos élet

  • Seres László
Öt zsidó szervezet közös nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a kormány mindössze harmincezer forint kárpótlást fizessen a második világháború alatt deportált és koncentrációs táborokban meggyilkolt személyek után a hozzátartozóknak. A lényeg persze nem az összeg: az Országgyűlés sokadik éve alkotmányos mulasztást követ el, hiszen a mai napig nem hozott törvényt a kárpótlás mértékéről.

"A nagy halakat akarjuk kiszűrni" (Répássy Róbert, a Fidesz - MPP frakcióvezető-helyettese, a párt j

  • Seres László
Az adórendőrségről szóló előterjesztést átdolgozza ugyan a Fidesz jogi kabinetjének munkacsoportja, de csak azért, hogy a tervezetet - a miniszterelnök nyomatékos kívánságának megfelelően - mihamarább be lehessen nyújtani, elvégre január elsejére az új erőszakszervnek állnia kell, punktum. Interjúalanyunktól egyebek mellett azt is megpróbáltuk megtudni, vajon csak a kívülálló számára tűnt-e úgy: komoly jogi aggályait seperc alatt elsöpörte a kormányfői sürgetés. Előbb azonban az aktuálisan eldurvult parlamenti helyzetről.

Az SZDSZ útkeresése: Szabadság miatt nyitva

  • Seres László
Kis pezsgő, öröknaptár és egy elvi nyilatkozat tervezete - néhány hangzatos beszéd mellé ezt kaphatták kézhez a Budapest Kongresszusi Központban az SZDSZ tízéves születésnapjára összegyűlt tömegek. A párt máig nem dolgozta fel a tavaszi katasztrofális választási bukta okait, az újrakezdéshez szükséges új gondolkodásnak is csak mostanában fogtak neki. A nyáron beharangozott "liberális manifesztum" körüli bonyodalmak azonban azt jelzik: nem lesz könnyű menet, amíg a magyar liberális párt magára talál.

"A szakértők óvatossá váltak"

  • Seres László
  • Kerényi György
A parlament a tervek szerint - a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag részeként - karácsony előtt dönt a drogfogyasztás és -kereskedelem büntetőjogi újraszabályozásáról. Wootsch Pétert, a januártól felálló Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárát kértük arra, magyarázza meg, mi indokolja, hogy a kormány nemcsak külön minisztériummal, de kemény büntető jogszabályokkal is kedveskedik a jövő zálogának, a magyar ifjúságnak.

Alkotmánybírósági döntés az abortuszról: Beavatkozók

  • Seres László
Mégsem lendül fel a kötőtűipar, nem lesz új Ratkó-korszak: sokak várakozása ellenére az Alkotmánybíróság nem mondta ki a magzatelhajtás alkotmányellenességét. Így, ha vélhetően nagyobb stressz alatt, de a nők továbbra is folyamodhatnak ehhez a végső, kétségbeesett lépéshez. Hogy pontosan minek lesznek kitéve a nők, az mostantól az Országgyűlés nevű férfitestületen múlik, hiszen nekik kell másfél éven belül jogba iktatni a szívatás pontos menetrendjét.

Zöldülő államháztartás (Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke)

  • Seres László
A német Zöld Párt kormányra kerülésével és sokat vitatott ökológiai adóreform-elképzelésük kormányszintre emelésével hamarosan a figyelem középpontjába kerülhet az a magyar környezetvédő szervezet, amely (egy szakszervezettel közösen) az ökoadó bevezetésének szükségességét hirdeti. A 71 tagszervezetből álló Levegő Munkacsoport az idén hetedik éve nyújt be alternatív ajánlást az állami költségvetéshez, s ennek szerves része az ökoadó. Ami - gondoljunk róla bármit - EU-ajánlás is, tehát inkább előbb, mint utóbb komolyan kell venni.

"A tettesek nem bőbeszédűek" (Hegedűs B. András, az 1956-os Intézet ügyvezető igazgatója)

  • Seres László
Egyre kevesebbet tudunk meg egyre több dologról - tartja a posztmodern közhely, ami éppen hogy nem áll az 1956-os magyar forradalomra. Megnyíltak a magyar, orosz és román archívumok, a múlt kutathatóvá vált, ezzel párhuzamosan azonban a nemzet veszített érdeklődéséből, új generációk nőttek fel, amelyek számára a Corvin köz már csak egy multiplex mozi. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete ezért hamarosan CD-ROM formájában teszi közzé az ´56-ról szóló komplex tudást. A történészi kutatást az adatvédelmi biztos ajánlása könnyítette meg.

"Nem kötök paktumot" (Kovács László, az MSZP frakcióvezetője)

  • Seres László
A mostani legnagyobb ellenzéki pártról Kósáné Kovács Magda lapunkban néhány hónapja azt mondta: lényegében a hatalom kohéziós ereje tartja össze. Nem mindegy tehát, mi történik ellenzékben a kétharmados ügyekben megkerülhetetlen, egyre platformosodó MSZP-vel, hiszen konstruktívnak is kell lenni, felelősnek is, miközben meg is kéne újulni - és még a közelgő kongresszust is túl kéne élni.

Horn Gyula ´56-os múltja: Láthatatlan írás II.

  • Seres László
A Magyar Narancs értesülése szerint hamarosan újra az átvilágító bírák elé kerülhet Horn Gyula. A volt miniszterelnök ´56-os iratait ugyanis új információk birtokában tovább kutatja a katonai ügyészség, hiszen a kérdés továbbra sem csak az, mit csinált Horn ´56-ban, hanem hogy hogyan tűnhettek el az iratai.

Kövess minket: