MaNcs: Önök egyrészt állandóan elhatárolódnak a Horn-kormány átkos gazdaságpolitikájától, másrészt elfogadtak egy monetárisan annál is szigorúbb költségvetést. Mi változott? Mik az új prioritások?
Varga Mihály: Az alapok nem változtak. Azon nem tudunk és nem is akarunk változtatni, hogy a bruttó hazai termékből hány százalékot állít elő a magánszféra és hányat az állami szféra, vagy hogy néhány területen, ahol az állam nem szól bele, hogyan érvényesül a verseny. Amiben a költségvetésen keresztül más értékrendet tudtunk megjeleníteni, az a családok támogatása és a munkahelyteremtés. A szegények támogatásától elmozdultunk egy igazi gyermektámogatási rendszer felé: azokat támogatjuk, akiknek jövedelmük is van, akik tehát hosszú távon tudják a gyermek nevelését vállalni.
MaNcs: Mi meg úgy tudtuk, hogy azokat kell segíteni, akiknek nincs pénzük.
VM: Nem mindig azt kell segíteni, aki jobban kiabál, nem biztos, hogy az a legrászorultabb. A gyermektámogatás nem azonos a nincstelenek támogatásával, hiszen ez a társadalom megújításának legfontosabb kérdése. Mi azt szeretnénk, hogy azok neveljenek gyerekeket, akik ennek minden következményével tisztában vannak.
MaNcs: Jó, de azért nem ezt a fajta szociálpolitikai gondolkodást lehetett kiolvasni a negyvenpontos választási ígéretekből. Az alanyi jogú családi pótlék például - amelyet végül nem emeltek meg - egy markánsan szegénypolitikus, szociálisan érzékeny gondolkodást sejtetett. Nem történt itt átverés?
VM: Az alanyi jogú családi pótléknak van egy pszichológiai hatása: ha az emberek úgy érzik, hogy ez a kormány valóban gyermekbarát, családtámogató, akkor ez fontosabb annál a készpénznél, amit valóban gyermektámogatásra kapnak. A családi pótlékot azért nem emeltük, mert a rendszer más elemeit akarjuk fejleszteni. Az, hogy a személyi jövedelemadó-rendszeren belül lesz egy gyermekek után járó adókedvezmény, szerintem fontosabb elem, mint hogy a családi pótlék értékkövető lesz-e, vagy sem.
MaNcs: Az összadóterhelés 0,1 százalékkal növekszik jövőre, miközben a gyerekekre szánt 36 milliárd forintot valahonnan el kell venni. És tudjuk is, hogy kitől veszi el a kormány: a legalacsonyabb jövedelműektől.
VM: A kedvezmények számát csökkentettük. Az adórendszernek semlegesnek kell lennie, az adójóváírás pedig egy olyan elem, amelyet ma nem mindenki tud igénybe venni, tehát az arányos közteherviselésnek is ellentmond, ezért meg kell szüntetni. Az adójóváírás egy rejtett nullakulcsos adó volt, márpedig mi azt is elmondtuk a kampány során, hogy elvetjük a nullakulcsos adót. Aki egy fillér adót sem fizet az államnak, annak az állam ügyei iránt is kisebb a felelőssége, mint annak, akinek van valamennyi adóbevétele, és érdekli, hogy azzal a pénzzel mit csinálnak.
MaNcs: A jövedelemátcsoportosítás azonban a legszegényebbektől a jobban élő gyerekesek felé történt, egyfajta fordított Robin Hood-elv alapján. Az önök által támogatott réteg, a jól szituált, két-három gyerekes polgári középosztály pedig nem is biztos, hogy létezik.
VM: Ha valamit nem segítünk, akkor az nem is lesz. Ha van a kormánynak egy támogatott családmodellje, és ahhoz alakítja mind az adórendszert, mind a többi jogszabályt, akkor előbb-utóbb talán sikerül ezt a modellt elterjedtebbé tenni.
MaNcs: De attól, hogy anyagilag valamivel jobban járok vele, még nem akarok három gyereket.
VM: Szerintem ez működik. Nézze meg az adórendszert, erről szól. Ha a szövetkezeti üzletrész után járt valamilyen támogatás, akkor az egész rendszer arra mozdult el. Hiszek abban, hogy maga a rendszer formálható. Ha már az értékrendről beszélünk: míg az előző kormánynak semmilyen elképzelése nem volt arról, hogy milyen családformát kíván elsősorban támogatni, addig ennek a kormánynak van.
MaNcs: Az előző kormány nyilván a családok magánügyének tartotta a gyerekek számát.
VM: Most is magánügy, tehát nem azt mondjuk, hogy ez kötelező. De ahhoz, hogy a gazdasági és társadalmi megújulás megtörténjen, és hogy ne legyen drámai következménye a népességcsökkenésnek, ahhoz gyermekek kellenek. Ahhoz pedig család kell. Az nem magánügy, hogy mondjuk tíz év múlva lesz-e egy olyan aktív réteg, amelyik eltartja ezt az országot, és finanszírozni tudja az oktatást, az egészségügyet.
MaNcs: Miért családokban gondolkodnak, miért nem egyénekben vagy háztartásokban? Kevés az intakt család, viszont sok az egyedül élő ember.
VM: Szó sincs arról, hogy a kormány csak és kizárólag a családosokat akarja támogatni, és egyébként mindenkiről elfeledkezik. Továbbra is 70-75 szja-ban lévő adókedvezményt lehet igénybe venni. Aki egyedülálló, és dolgozik valahol, vagy vállalkozó, az is részesül olyan támogatásban, amivel tud élni. A társadalombiztosítási járulék hatszázalékos csökkenése azt a munkáltatót is érinti, akinek nincs gyereke.
MaNcs: Ahhoz, hogy gyereket vállaljunk, hosszú távú bizalmat kell éreznünk a létező jogszabályok iránt, hogy ami van, az meg is marad. A költségvetéshez kapcsolódó több döntés azonban megkérdőjelezte a jogbiztonságba vetett hitet: ilyen volt a nyugdíjkérdés, a magánpénztárakba való fizetés aránya. Mi a biztosíték arra, hogy ez a rendszer nem fog újra megváltozni?
VM: Kezdjük a nyugdíjjal. Mi a választásokon azt mondtuk, hogy a nyugdíj tartani fogja a reálértékét. Ehhez képest azzal a helyzettel találkoztunk, hogy miközben az infláció megy lefelé, miközben 1999-ben csak 13 százalékos nominális béremelést lehet adni a munkavállalóknak, aközben ki kellene fizetni egy 20-21 százalékkal emelt nyugdíjat. Ha ezt politikai szempontból nézte volna a kormány, azt mondta volna: van ebben az országban hárommillió nyugdíjas, önkormányzati választások lesznek, nem érdemes egy ilyen konfrontációt felvállalni. A kormány tisztességesen járt el: azt mondta, hogy ez a választási kampányra készülődő előző kormány ígérete volt, amit ez a kormány nem ígért, nem is akarja betartani. Ennek olyan inflációs hatása lenne, ami mindenki számára kedvezőtlenebbé tenné a nominális jövedelemnövekedést.
MaNcs: Miért pont a nyugdíjasok maradnak ki a kedvezőbb gazdasági helyzet lehetséges következményeiből? Olyan nagy ez az összeg, hogy érdemes miatta vállalni a konfliktust?
VM: Én azt hiszem, hogy ezen a kormányon nem lehet számon kérni az előző kormány nyugdíjpolitikáját. A nyugdíjasoknak azt kellene megérteniük, hogy lehet húsz százalék emelést adni, de ha ennek következményeként az infláció lefelé menő trendje megáll és megfordul, akkor ők sokkal rosszabbul járnak, mint ha most kisebb inflációnál kapnak egy reálértékben magasabb nyugdíjemelést. Egyébként vannak olyan információim, hogy ha nincs kormányváltás, akkor az előző koalíció is hozzányúlt volna ehhez a törvényhez.
MaNcs: A jogbiztonságot érinti a privát nyugdíjpénztárakba való hatszázalékos befizetési arány befagyasztása is. Hogyan bízzunk a törvényben, ha tavaly úgy szerződtünk a pénztárunkkal, hogy az idén már a keresetünk hét százalékát utalhatjuk a saját számlánkra?
VM: Valóban nem volt túl szerencsés, hogy ez a hétről hat százalékra történő lépés megtörtént, de én azt gondolom, hogy összességében senki nem jár ezzel rosszabbul. Rossz volt az előzetes kalkuláció: azzal számoltak, hogy 50-60 milliárd forintos hiány lesz a magánpénztárakba átlépők miatt. Ehelyett 81 milliárdos hiány keletkezett az idei évre. Az állam garanciát vállalt, tehát ezt a hiányt azoknak is meg kell fizetni, akik a magánpénztárakba mentek el.
MaNcs: De az átlépés hosszú távon megtérül, nem? Tehát igenis helyes dolog magánpénztárba átlépni.
VM: Valóban helyes dolog, és ezt nem is módosította a kormány. Az egyszázalékos lépés azért történt, hogy a hiányt valamivel mérsékeljük, így lett a 81-ből körülbelül 70 milliárd.
MaNcs: Ezt eddig senki nem ismerte el a kormány részéről, hogy a nyugdíjreform jó dolog. Orbán Viktor például kifejezetten "elhibázottnak" nevezte.
VM: Nem azt mondom, hogy tökéletes. De az az elv, hogy van egyfajta magángondoskodás, ami a feketegazdaságot is némileg fehéríti, az helyes és jó irány.
MaNcs: Selmeczi Gabriella tb-államtitkár nemrég nagy vihart kavart, amikor közölte: meg kéne szüntetni a privát pénztárak mögötti állami garanciát. Ez is megkérdőjelezi a jogbiztonságba vetett hitet.
VM: A kormány januárban vagy februárban áttekinti a nyugdíjreform eddigi tapasztalatait. Szó sincs arról, hogy a garanciához bárki hozzá akarna nyúlni.
MaNcs: A jogbiztonságot érinti a "Lex Postabank" is, tehát hogy úgy módosították a hitelintézeti törvényt, hogy az megfeleljen a Postabank közgyűlésének. Mintha fordított jogkövetés történne: a jog a kormány akaratát követi.
VM: Én nem így látom. Azután, hogy döntés született a Postabank megmentéséről, a kormánynak nem volt más választása: konszolidálnia kellett a pénzintézetet. Ez történik most, és ebben valóban vannak olyan elemek, amelyek jogszabály-módosítást igényelnek. Én ebben semmi problémát nem látok. Azt tartanám szerencsétlennek, ha a Postabank-kérdés még hosszú évekig elhúzódna, ez ugyanis évről évre növelné az államadósságot. Ezt 1998-ban le kellett zárni. Remélem, az idő majd minket igazol.
MaNcs: Járai Zsigmond azt mondta, nehéz elválasztani a költségvetést a politikától. A nyugdíjügy mellett kétségtelenül politikai döntés volt az 1956-os Intézet támogatásának megvonása is, pláne hogy az 50 millió forint nem nagy költségvetési tétel.
VM: A költségvetés valóban politikai kérdés is, hiszen egy kormánynak illik tartania magát a kormányprogramhoz. A programban az szerepelt, hogy igyekszünk áttekinteni a költségvetés eddigi kiadásait, melyek voltak ebből megalapozottak, és melyek voltak tisztán politikai célú kiadások. Nem gondolom helyes magatartásnak, ha kiválasztunk személyeket, vagy kiválasztunk egy intézményt, és őket bízzuk meg egy történelmi kérdés vizsgálatával, inkább politikai, mint szakmai szempontok alapján. Helyesebbnek tartom, ahogyan a kormány most döntött: ez az összeg fordítódjék továbbra is ´56-os célokra, de jöjjön létre egy pályázati rendszer, amellyel meg lehet osztani ezt az összeget.
MaNcs: Na de az összeg feletti rendelkezés egy az egyben átkerült egy új közalapítvány kormányhoz közeli kuratóriumához.
VM: Viszont mindenki pályázhat.
MaNcs: Ki döntött ténylegesen az ´56-os Intézetről?
VM: A kormány a saját véleményét terjesztette a parlament elé.
MaNcs: Politikai vagy költségvetési döntésnek tartja a Nemzeti Színház és a fővárosi metró építésének leállítását? Tekintettel arra is, hogy a költségvetési indoklás nagy hangsúlyt fektet a beruházások fejlesztésére.
VM: Azokat fejlesztjük is. 191 milliárd forint az idén is megy beruházásokra, ami 23 százalékkal több a tavalyinál. A négyes metró leállítása nem csak a kormány véleménye volt. A Világbank, amelyre más esetekben szinte vallásos révülettel szoktak hivatkozni, tanulmányában leírta, hogy célszerűtlen luxusberuházásnak tartja a négyes metrót, amely miatt jelentősen emelni kell a közlekedési tarifákat. Végig kellett gondolni, hogy ha van az országnak 220-250 milliárd forintja metróra, akkor van-e ennek a pénznek célszerűbb helye, másrészt pedig egyáltalán megvan-e ez a pénz; ne felejtsük el, hogy nagyrészt hitelekből építette volna a főváros. Úgyhogy a kormány szerintem racionális szakmai döntést hozott.
MaNcs: A főváros-vidék ellentét retorikája, a "most majd több jut vidékre"-elv nemigen tűnt racionálisnak.
VM: Én nem hiszem, hogy a kormány a főváros-vidék ellentétre törekedett volna. Sőt én inkább úgy látom, hogy a főváros vezetése akarja ezt az ellentétet mesterségesen a köztudatba vinni.
MaNcs: A Nemzeti Színház leállítását is szakmai döntésnek tartja? A fél színházi szakma és az építészkamara tiltakozott.
VM: Azt hiszem, az a döntés, hogy nem a város legforgalmasabb csomópontján épül színház több milliárd forintért, helyes volt. A színház meg fog épülni, senki nem mondta, hogy a Nemzeti Színház nem fog megépülni. Csak éppen más helyen.
MaNcs: Említette, hogy átnézik, mik lehetnek a józan, racionális kiadások a költségvetésben, és más PM-nyilatkozatok is mintha valamilyen készülő reform irányába mutatnának. Ugyanakkor mostanában nem használják az "államháztartási reform" kifejezést.
VM: Mert most már konkrétabb dolgokról kell beszélni: arról, hogy hogyan alakul az önkormányzatok, a közigazgatás támogatási rendszere. A nyugdíjreform lényegében a jó irányba megy, de előttünk van még az egészségügyi reform. Meg kell nézni, hogy a költségvetési kiadások valóban szükségesek-e. Át kell térni a feladatfinanszírozásra, ami megnézi az egyes tárcák kiadási tételeinek szükségességét. Ez egy roppant kellemetlen lépés, és sok konfliktus lesz belőle, de ezt valakinek el kell kezdenie. Igenis ki kell mondani, hogy néhány intézmény a szükséges létszám feletti apparátussal működik, vagy hogy néhány feladatot nem feltétlenül az államnak kell finanszíroznia, és ezeket le lehet adni a magánszférának.
MaNcs: Például?
VM: Az egészségügyben biztosan van egy-két olyan terület, amit nem feltétlenül állami pénzekből kell fenntartani. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elkezdte áttekinteni, hogy például egyes gyógyszerkiadások vagy egészségügyi beavatkozások finanszírozása valóban szükséges-e vagy sem. Biztos, hogy ezek között van olyan tétel, amit a következő években a magánszféra is át tud venni. Miért magától értetődő például az, hogy egy vakbélműtétet csak egy állami intézményben lehet elvégezni?
MaNcs: Érdekes, hogy egyrészt több területről kivonnák az államot, másrészt azért eléggé szeretik az erős államot. Miért növeli a büdzsé extrém módon a Miniszterelnöki Hivatal, a tárcák, a közigazgatás, a rendőrség, az APEH kiadásait? Akar László volt PM-államtitkár nemrég a Népszabadságban aggasztónak nevezte, hogy "a költségvetés prioritásait a minisztériumokhoz kötik", és úgy látta, "e politika kifejezetten az osztogató központi állam igen gyors visszaépülését jelenti".
VM: Én úgy látom, a fő folyamatok rendben vannak, hiszen az újraelosztás mértéke csökken, az állam kevesebbet szed be és kevesebbet oszt vissza, kisebb a hiány - és ezt a trendet a következő években is tartani akarjuk. Azt sem tartom problémának, hogy az alapok megszüntetésével nőtt egy-két minisztérium elosztó szerepe. A minisztériumokon ezeket konkrét felelősökön lehet számon kérni, könnyebb ott az ellenőrzési mechanizmusokat működtetni, amelyeket egy alapnál vagy önkormányzatnál nem. Szó sincs állami túlköltekezésről vagy fokozottabb állami szerepvállalásról. De azt senki ne várja el, hogy a közbiztonságot majd magánrendőrségek fogják megteremteni. Ha a többség egyetért azzal, hogy szigorúbb közbiztonságra van szükség, arra az államnak áldoznia kell, ez meg sajnos pénzbe kerül. Ezt a magánszféra nem fogja átvenni tőlünk.
Seres László
Várkonyi Iván
