Szalai Tamás

  • Szalai Tamás

Szalai Tamás cikkei

Szent István-ereklye: A fejébe kerül

  • Szalai Tamás
A jelek szerint a horvát Domonkos-rend minden különösebb feltétel nélkül visszaadná Szent István Dubrovnikban őrzött koponyadarabját, s ezzel államalapítónk egykor oly sok gondtól gyötört fejének immár harmadik darabja kerülne hazánkba. Ám hiába is remélnénk, a teljes kép valószínűleg soha nem fog összeállni.

A régészet törvényi újraszabályozása: Kaparj, kurta!

  • Szalai Tamás
az autópálya-beruházások lelőhely-feltárásokra fordítandó minimum kilenc ezrelékét - több milliárd forintot - ezentúl nem a szakintézmények használhatják majd, hanem egy újonnan kreált állami intézmény. Vagyis már megint egy törvény, ami nem

A békési múzeumügy: Barbárok

  • Szalai Tamás
Békés megye képviselő-testülete március 31-én - ellenszavazat nélkül - úgy döntött, hogy felszámolja a megyei múzeumi hálózatot. Civilizált országban a jogszabályok lehetetlenné teszik az ilyesfajta cselekedetet, és Magyarország ilyen ország. A döntés ott sérti meg a vonatkozó törvényeket, ahol csak lehet.

Vízimajom-elmélet: Zsírszövetben

  • Szalai Tamás
Egy oxfordi zoológus, a helyi egyetem professzora, a víziemlősök kutatója, Sir Alister Hardy egy szép napon elkezdte embertársait is víziemlősöknek látni. Ez így akár kis színes hírnek is tűnhetne valamelyik bulvárlapban, pedig jóval több annál.

A közös ős: Rudi, Gabi meg a többiek

  • Szalai Tamás
A családfakutatás divatos, ám nem veszélytelen foglalatosság. Problémát okozhat többek között, hogy olyan ősök rejtőznek a tiszteletre méltó ágak közt, akikre a legkevésbé sem voltunk felkészülve. A worchesteri püspöki lakba is beütött a ménkű az 1860-as években, és a püspöki feleség az anekdota szerint így fordult urához: "A majmoktól származni! Reménykedjünk, hogy ez nem igaz, vagy ha mégis, akkor imádkozzunk, hogy csak minél szűkebb körben váljék ismertté."

Magyarok az ezredfordulón: Hozott anyagból

  • Szalai Tamás
Nemcsak a korona átszállítása, Nemeskürty tanár úr zászlói, de az egész Magyar Millennium elnevezésű, 366 napig tartó parádé apropója, hogy a krisztusi éra új ezer évének első napján, vagyis 1000. december 25-én keresztény uralkodóvá koronázták Istvánt, a magyarok akkor már három éve uralkodó fejedelmét. Mindez történelmi távlatból fontos epizódnak tűnik, mint ahogy az is, de a kortársak mindennapi életére semmilyen hatással nem volt. Az évszázados hagyományok annál inkább.

A Seuso-kincs és a lelőhely-fosztogatás: Kaparj, kurta

  • Szalai Tamás
A nemzetközi műkincscsempészet milliárdokat termelő illegális üzletág, amely - Helga Seeden régészprofesszor szerint - kísértetiesen hasonlít a kábítószer-kereskedelemre. Hasonló hasznot szülnek hasonló módszerek. Megvannak a helyi termelők, azaz a régészeti lelőhelyeket fémkeresővel szisztematikusan kifosztók, a futárok, akik az árut átviszik a határon, és megvannak az eladók. Vannak megélhetésiek, pitik és profik. A görögök, törökök, egyiptomiak már régen megszokták a kiszolgáltatottságot, mi, magyarok 1993-ban hörpintettünk ki először keserű poharat, mikor egy New York-i bíróságon elvesztettük a Seuso-kincs visszaszerzéséért indított perünket.

Szakvélemény: Majmok bolygója

  • Szalai Tamás
Bogdán Emil, a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselője - az szégyenkezzen emiatt, aki rá szavazott - a múlt heti 168 "rában kijelentette, hogy a majmok genetikailag közelebb állnak az emberhez, mint a pigmeusok. Ezért - tette hozzá - az emberek közössége rosszul van meghatározva, azaz máshol kéne meghúzni az emberi faj határait. Bogdán Emil - aki az MTA Mezőgazdaság Kutatóintézetének főállatorvosaként ment nyugdíjba, így a biológiában járatlannak éppenséggel nem nevezhető - nem először mond ilyeneket, de ennyi is elég, hogy kijelenthessük: Bogdán Emil egy rasszista seggfej, aki baromságokat beszél.

Az UNESCO nyomában: A kutatás szabadságáról

  • Szalai Tamás
Június utolsó hetében zajlott Budapesten egy, a sajtóban a tudományos világ konferenciájaként aposztrofált UNESCO-rendezvény, 150 ország kétezer tudósának részvételével. Ezen a küldöttek, mint arról Pataki Pál, az UNESCO végrehajtó tanácsának elnöke a napilapokban beszámolt, elfogadtak egy akciótervet: a tudományos kutatókat egy esküre kéne kötelezni, mely szerint "az általuk felismert tudományos igazságok nem veszélyeztetik bolygónk biztonságát". Mielőtt eltűnődhetnénk, mely igazságok lesznek kerülendők ezentúl, Pataki folytatta: "Ezt a módosított génkészletű élőlények, illetve a klónozási kísérletek korában nem kell különösebben magyarázni."

Kövess minket: