A dubrovniki Domonkos-rendi szerzetesek őszinte szívvel átadnák magyar hittestvéreiknek a Szent István-fejereklyét, ha azok a nemes aktussal épp egy időben felújítanák a helyi kolostort - legalábbis Takács Nándor megyés püspök szerint. Viszont az, hogy István király koponyatetőjének egy darabja ma megérhet ennyit az ereklyebörzén, valójában László királyunk kezdeményezőképességének köszönhető.
Fotó: Cser István / MTI
Kell egy szent
A magyar királynak egyházra, a magyar egyháznak szentre volt szüksége. László egyik jelöltje a csanádi püspökségben már szentként tisztelt Gellért püspök volt, a másik István király. Az egész egyházra kiterjedő érvényű avatáshoz pápai és zsinati jóváhagyás kellett. (Bár a püspökök a 13. századig még avathattak szenteket, ez csak saját egyházmegyéjükre volt érvényes.) Lászlónak a pápához kellett fordulnia, és 1083-ban elhatározta, hogy végre dűlőre viszi a dolgot.
VII. Gergely pápa viszont ekkortájt mással volt elfoglalva. Bent csücsült az Angyalvárban, és farkasszemet nézett a néhány éve éppen nála Canossát járt IV. Henrik hadaival, amelyek a Tiberis jobb partján táboroztak. A csanádi püspökségben már szentként tisztelt Gellért rögtön szabad jelzést kapott, ugyanis vértanú, tehát eleve ideális jelölt volt. Nem úgy István király. Mellette csupán világi tekintélye állt, hiányzott életéből a szent életűek ismérve, a csodatétel. A valószínűleg éppen a pápához való felterjesztés okán íródott ún. "nagyobb" István-legenda is csak két csodagyanús esetet tudott összehozni: megjövendölte a besenyő támadást, és imájával visszafordította Konrád császár hadait. Ez még a szorult helyzetben lévő, László támogatására számító, így őt megharagítani nem akaró VII. Gergelynek is kevés volt a csodához. Jóindulatából egy dodonai levélre futotta, melyben - nevek említése nélkül - engedélyezi azoknak a szentté avatását, akik "Pannóniában a hit magvát elvetették". Követe útján azonban megüzente, hogy István szentté avatása természetesen lehetséges, ha László így ragaszkodik hozzá, de előtte még kell történnie egy, az eddigieknél kicsit nyilvánvalóbb csodának is.
A csoda
A szentté avatás erőltetésének praktikus indoka is volt. Abban az időben nem számított valamirevaló templomnak az, amely nem rendelkezett egy megbízható darabbal valamely szent testéből. Mire azonban a magyar templomi hálózat elkezdett kiépülni, már tilos volt az ereklyéket pénzért árulni. A túlnyomórészt itáliai illetőségű szentlelőhelyek viszont ingyen nem akartak megválni ereklyéiktől, így a hiányt hazai termelésből kellett fedezni.
László nem akart várni a csodára, elébe ment annak. A csodához pedig alkalom kell. Összehívta hát országa gyógyulni vágyó betegeit a székesfehérvári bazilikába, István király sírjához. Nem is fáradt a sok nép hiába. A bazilikában szorongó tömeg előtt végre megtörtént a csoda: két, addig béna fiú a sírhoz futott. Az éppen jelen lévő László király felkapta a kisebbiket, majd az örömtől sírva kijelentette: az igényelt csoda megtörtént. Másnap István király szétesett csontvázát kiemelték sírjából, és a néhai királyt szentté avatták. 1083. augusztus 20-át mutatott a naptár. (Két és fél hónappal később, november 4-én, kihasználva a pápai levél általános engedélyében rejtező lehetőséget, valamint egy vezeklő német lovag láncának csodás elpattanását, a vérszemet kapott László szentté avattatta Imre herceget is.)
Mire jó az ereklye?
A szentkultusz mint pogány hagyaték jelenhet meg gondolatainkban, pedig valójában eredeti keresztény dologról van szó. Kialakulása az i. sz. 2. század végi mediterráneumban kezdődött, igazi tombolása a kései antikvitásra, az i. sz. 4-6. századra tehető. Nincs köze az ókor héroszkultuszához: a hérosz halálával elhagyja az isteni szférát, a szent pedig éppen ellenkezőleg, átlép oda. A test és lélek irracionális és paradox gondolkodásra serkentő kettőssége a szentkultusz lényege. Míg a szent lelke helyet foglal az Úr jobbján (nem is a balján!), addig a vele összetartozó, de tőle mégis elváló teste a Földön marad. A szent teste, porcikái által kapcsolat jön létre az égi és a földi világ között. Ezért volt jó a szentek csontjait birtokolni, templomok oltárai alá tenni, vallásos ünnepek, körmenetek alkalmával felmutatni.
A kereszténység elterjedése idején az ereklyék szerepe fokozottan érvényesült. Ahová egy ereklye eljutott, oda a keresztény égi világ egy darabja került. A korai középkorban az ereklyék behálózták a keresztény világot, láthatatlan égi szövetként tartva össze azt. Mivel a kereslet mindig is sokszorosan meghaladta a kínálatot, az ereklyék szétterjedéséhez fűződő érdek a szentek testének elaprózódásához vezetett. Ezért van az, hogy az átlagos ereklye csupán egy-egy csontocska, koponyadarab. István király teste is azért vált több darabra, hogy minél több helyre jusson belőle és az általa közvetített égi kapcsolatból.
Ereklyét visszahozni a származási helyére ezzel merőben ellentétes gondolat. Fizetni érte egyenesen nonszensz. Főleg akkor, ha a mondott szent királytól származó két fejereklye is megtalálható idehaza: a pannonhalmi apátság és a székesfehérvári székesegyház is őrizget egy-egy ilyen darabkát. Igaz, két Szent István-i koponyaereklye kevesebb, mint három.
