Jóllakott agyak
Június utolsó hetében zajlott Budapesten egy, a sajtóban a tudományos világ konferenciájaként aposztrofált UNESCO-rendezvény, 150 ország kétezer tudósának részvételével. Ezen a küldöttek, mint arról Pataki Pál, az UNESCO végrehajtó tanácsának elnöke a napilapokban beszámolt, elfogadtak egy akciótervet: a tudományos kutatókat egy esküre kéne kötelezni, mely szerint "az általuk felismert tudományos igazságok nem veszélyeztetik bolygónk biztonságát". Mielőtt eltűnődhetnénk, mely igazságok lesznek kerülendők ezentúl, Pataki folytatta: "Ezt a módosított génkészletű élőlények, illetve a klónozási kísérletek korában nem kell különösebben magyarázni."
Ritkán hallani ilyen ostoba beszédet. Az, hogy a fejlődésnek s ezen belül a tudomány fejlődésének célja van - mely cél aligha lehet más, mint valamiféle világjobbítás -, jellegzetesen arisztoteliánus és tomista idea. Amely ma már nem tartható.
A zsidó-keresztény kultúra tartózkodásáról a tudással (elsősorban a természettudományos tudással) szemben Lewis Wolpert nemrég szólt a MaNcs hasábjain (1999. július 1.). A génsebészettől és a klónozástól való középkorian babonás félelem indokolatlanságáról szintúgy. Ehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy már a középkorban is tiltotta egy világszervezet (az egyház) a halottak boncolását. Az orvoslás és ezzel együtt mindannyian sokat köszönhetünk azoknak a kutató elméknek, akikben volt vagányság dacolni e tiltással.
*
A mai nyugati civilizáció tudományosságának gyökerei nem a zsidó-keresztény hagyományban keresendők: annál mélyebbre, az i. e. 6. századi milétoszi természetfilozófusokig nyúlnak vissza. Ezzel szemben a középkor tudományosságát a természettudósnak bizony csapnivalóan rossz Arisztotelész határozta meg. Arisztotelész írásai - a Boethius fordításában fennmaradt Logika kivételével - arab közvetítéssel, a mór Spanyolországon keresztül már az 1100-as évek végére hozzáférhetők és értelmezhetők voltak Nyugaton is, nem utolsósorban Averroes kommentárjainak köszönhetően. Arisztotelésznek viszont szinte nincs olyan természettudományos kijelentése vagy nézete, amelynek azóta ne az ellenkezője bizonyosodott volna be. A fizikus Ledermann szerint, ha valaki vérig akarja sérteni tudós kollégáját, a legjobb, ha azt vágja a fejéhez: "Te nyomorult arisztoteliánus!"
Az arisztotelészi természettudományos felfogás abban tér el a milétoszitól, hogy a történéseknek nem az okát, hanem a célját keresi, így automatikusan közelebb áll a bibliai tanításhoz. Mindezek ellenére 1255-ig Arisztotelész művei legfeljebb tűrtnek minősülhettek a keresztény Európában. Ekkor azonban az arisztoteliánus és az ágostoni filozófiát eggyé gyúrta a máig legjelentősebb egyházi filozófus, Aquinói Szent Tamás. A keletkezett elegy, a tomizmus ugyan csak 1879-től tekinthető a katolikus egyház hivatalos tanításának, a gyakorlatban Tamás szentté avatása (1323) óta annak számított. Ezért aztán még Arisztotelész természettudományos tanításainak megkérdőjelezése is az eretnekség baljós árnyékát vetítette a kérdezőre.
Az arisztoteliánus kanonizált tudás és a szabad szellemű hagyomány elsőként Galileo Galileinél, az első nagy kísérletezőnél ütközött össze. Galilei nem csupán megfigyelte a természetet, hanem arrogáns módon kérdéseket tett fel neki (ezeket nevezzük ma tudományos kísérleteknek). Arisztotelész azt állítja, hogy a nehezebb testek alapállapota a nyugalom (?). A fény elvonatkoztathatatlan a Naptól (?). Nézzük meg. Kísérletekkel. Kiderült, hogy a könnyebb testek pont olyan gyorsan esnek, mint a nehezebbek, a testek alapállapota az egyenes vonalú, egyenletes mozgás és így tovább. Galilei fedezte fel a Jupiter négy legnagyobb holdját, kimutatva, hogy vannak olyan égitestek, melyek nem a Földet tekintik középpontnak. Csoda-e, ha kihúzta a gyufát arisztoteliánus kollégáinál? Akik aztán bevádolták a Szent Inkvizíciónál, amely tanai visszavonására kényszerítette.
A következő nagy paradigmaváltó, Charles Darwin munkássága már antibiblikus is volt. Nem véletlen, hogy Darwin legfőbb ellenzői, élükön a néhai Wilberforce püspökkel, mind egyházi személyek. (Mai hír, hogy az USA-beli Kansas iskoláinak kötelező tanrendjéből - egyházi nyomásra - kikerült a darwini evolúcióelmélet.) "Darwin A fajok eredete c. művének 1859-es kiadása előtt nem tudok ateistát elképzelni" - írta Richard Dawkins. S való igaz. Az ateizmusnak már akkor komoly hagyománya volt ugyan Démokritosztól David Hume-ig, de csak Darwinnal vált "intellektuálisan is kielégítővé". Darwin ugyanis azt magyarázta meg, hogy a természetben található sokszínű formák mögött nem szükségszerűen áll isteni tervezettség. Aquinói Szent Tamás istenbizonyítékai ezzel köddé váltak.
*
Kétezer év kereszténység után nehéz elszakadni az arisztoteliánus, skolasztikus, tomista tudománytól, és nehéz visszatérni az i. e. 6. századi szabad szellemű, milétoszi, galileánus, darwinista kutatáshoz. Az UNESCO tudós grémiumának például nem is sikerült. A kettő közötti különbségre Solomon S. Snyder izraeli agykutató érzett rá a legjobban egy önéletrajzi interjújában: "Rájöttem, hogy a kutatás egészen más, mint a tudomány. A tudomány mérésekből, számításokból, elemzésekből áll, és ezzel vége. A kutatás viszont igazi alkotó munka: felfedezés és komponálás."
És téved, aki azt hiszi, hogy a kutatás forradalmai csupán a természettudományokra jellemzők. A régészet, amely bölcsészet, szintén számtalan paradigmaváltásra tud példát. Ebben a tudományban szinte minden az ásatásokon áll vagy bukik, az ásatási módszerek fejlődése ezért döntő jelentőségű. A ma bevett ásatási technikák mindegyike forradalminak számított a maga idejében. A sok példa közül emeljünk ki önkényesen egyet, Bóna István újítását az őskori réteges települések (az ún. tellek) régészeti feltárására. Régebben ezeket a lelőhelyeket ásónyomonként vízszintesen leszeletelték, kétségkívül gyorsan végére járva mindennek, ami az évezredek során véletlenül megmaradt. Bóna azonban a hatvanas években (Márton Lajos nyomán) elkezdte az egykori, nem feltétlenül vízszintes járószintek rekonstruálásával, kis kéziszerszámokkal kibontani a települések részleteit. Igen fáradságos és lassú módszer ez, viszont az így nyert információtöbblet gyökeresen átalakította a Kárpát-medencei bronzkor történetéről addig kialakult képet.
Bónának szerencséje volt. Január elsejétől aligha próbálkozhatna új módszerekkel. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az 1997. évi CXL (közismerten: "múzeumi") törvény módosítását tervezi, melyben többek között beszúrni szándékozik egy jelentéktelennek tűnő mondatot a régészeti ásatás definíciója (33. § 1. bek.) után: "A régészeti lelőhelyen folytatható munkák részleteit (...), a munkák ütemezését, a fenntartható használat elve alapján, a Kulturális Örökség Hivatala határozza meg." A mellékelt fogalommeghatározásból kiderül, hogy az ánglius "fenntartható használat" kifejezésen az össztársadalmi érdekek figyelembevételével történő beavatkozásokat kell érteni.
Ezentúl az ásatáson végzett régészeti kutatómunka mikorját, mikéntjét és milyenségét egy hivatalnok fogja meghatározni. Aki a legjobb szándék és hozzáértés mellett sem tud mást mondani, hogy mindent úgy kell csinálni, amint eddig. Mert így működnek a hivatalok. Ez a kutatás halála, a megmerevedett skolasztikus tudomány diadala. A változás megszűnt, a tudományos módszerek evolúciós versenyfutása - legalábbis a régészetben - befagyott.
Az igazi civilizáció - Stanislaw Lem szavaival élve: éhes agyak közössége - addig létezik, amíg a megismerés útjába nem állítanak korlátokat. Amíg nem minősítik a kutatók munkáját olyan etikai normák alapján, mint a bolygóveszélyeztetés, az össztársadalmi érdek stb. A tudományos kutatás szabadságához való jog ugyanis igen hasonlatos a művészetek szabadságához való joghoz.
Ha éppen nem azonos vele.
Szalai Tamás
