Magyarországon a múzeumi szerveződés természetes egysége a megye. Minden megyeszékhelyen működik egy megyei múzeum, amely gondozza, kutatja és bemutatja a megye kulturális örökségét, valamint ellátja az alá tartozó kisebb, helyi gyűjtemények, bemutatótermek szakmai irányítását. Néhány kivételtől eltekintve az ország valamennyi múzeuma egy-egy megyei szervezet része.
Ezt a természetesen kialakult struktúrát ismerte el a rendszerváltás utáni törvénykezés, amikor a megyei múzeumi szervezeteket a megyei önkormányzatok tulajdonába adta, és kötelezően előírta fenntartásukat. Az állam azonban - habár ez nem minden esetben szokása - a feladat mellé pénzt is ad. Ennek egy része fix összeg, másik része a lakosság száma alapján jár. Egy átlagos megye 300 millió forint körüli összeget kap közgyűjteményi, közművelődési célokra, amelyből - egyebek mellett - a megyei múzeumi hálózatot is fenn kell tartani.
Eddig még senkinek nem jutott eszébe, hogy a múzeumokra szánt pénzt akár meg is lehetne spórolni. Az ötlet mégsem új, hiszen ki nem szerette volna annak idején a szüleitől kapott menzapénzt másra költeni, bár a turpisságnak ezt a módját felnőttéknél akár sikkasztásnak is hívhatnánk.
Az első embert, akinek a múzeumspórolás eszébe jutott, Domokos Lászlónak hívják. Domokos, amellett, hogy a Fidesz egyik meghatározó technokratája, nyilván remek pénzügyi szakember is, hiszen enélkül aligha lehetne országgyűlési képviselőként a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese, és a gazdasági kabinet elnöke. Szűkebb pátriájában, Békés megyében pedig ő tölti be a megyei közgyűlés elnöki tisztét.
A hivatalosan a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága átszervezése címet viselő
határozattervezet
a legutolsó pillanatban került fel a március 31-i megyei közgyűlés napirendjére. Legalábbis a március 23-án kiadott meghívóban ez a pont még nem szerepelt.
Az előterjesztés röviden arról szólt, hogy a megyei múzeumi hálózat múzeumait - beleértve magát a békéscsabai Munkácsy Mihály megyei múzeumot - 2002 végéig fokozatosan átadják a települések tulajdonába azzal, hogy kezdjenek vele azt, amit jónak látnak. Ezzel a megyei önkormányzat már az idén 11,2 millió forintot, jövőre 25,2 milliót, 2002-ben 38,3 milliót, 2003-tól pedig évi 63,7 milliót takarít meg. (Ennek érdekében a megye vállalja, hogy azokat a dolgozókat, akiket a települések nem akarnak átvenni, előzőleg elbocsátja. Egyedül a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely fenntartásából hajlandók 50 százalékos részt vállalni.) Tennék ezt forráshiányra hivatkozva egy olyan évben, amikor a múzeumokra fordítható központi támogatás 16 százalékkal haladja meg az előző évit.
Az, hogy az érintett települések mit akarnak vagy tudnak kezdeni a nyakukba löttyintett szerencsével, már a beterjesztett anyagból kiderült. Ez tartalmazta ugyanis álláspontjukat is. E szerint Békéscsaba a múzeumi épületeket kiürítve (sic!) kívánta átvenni, egyedül a természettudományos kiállítást kérte a Munkácsy-képeken kívül, de a jövőben azokat sem a múzeum eredeti, több száz milliót érő épületében kívánták volna bemutatni. Orosháza rájött, hogy megyei feladatot akarnak a nyakába sózni, így nem volt hajlandó az átvételről egyezkedni, a többi önkormányzat viszont igen. Talán úgy gondolták, időt nyernek azzal, ha hajlandók tárgyalni az átvételről, mert ellenkező esetben a múzeumok megszűnnek, talán úgy, ha múzeumot fenntartani nem is, de az épületéhez hozzájutni mindenképpen érdemes.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is csak az utolsó pillanatban értesült a napirendre vételről, ez azonban nem akadályozta meg a jelenlegi minisztert,
Rockenbauer Zoltán etnográfust
abban, hogy március 30-án levelet intézzen a megyei önkormányzat - amúgy szintén fideszes - elnökéhez, amelyben nyomatékosan kéri, hogy a másnapi közgyűlés napirendjéről vegyék le a múzeumokkal foglalkozó passzust. Rockenbauer így fogalmazott: "Az általunk áttekintett anyag nem az érintett intézmény által ellátott feladatok hatékonyabb szervezeti formába történő átalakításáról, hanem a megyei feladatok és a hozzájuk kapcsolódó vagyon települési önkormányzatoknak történő átadásáról szól." Ezt a megoldást a nemzeti kulturális örökségért felelős minisztérium jelenleg nem látja működőképes modellnek. A települési önkormányzatok feladatvállalása a kulturális javak védelmében, múzeum működtetésében ugyanis csak önkéntes, nem számon kérhető kötelező feladat. A szakhatósági jogkör pedig nem leadható.
Ha csak a címzetten múlott volna, ez a levél soha nem válik ismertté. A másnapi közgyűlésen ugyanis szó sem esett róla, így a határozati javaslat csont nélkül átment a közgyűlésen, amihez persze az is kellett, hogy a máskor rutinosan a nem gombot nyomogató ellenzéki képviselők is cinkosságra legyenek hajlandók a települések szívatásában.
Hihetnénk talán, hogy nem ért idejében célba a posta. Erről azonban szó sincs. Domokos elnök utóbb nem tagadta, hogy az ülés előtt megkapta a levelet, de azt eszébe sem jutott a közgyűléssel ismertetni, hiszen, mint a Békés Megyei Hírlap újságírójának egyenesen megfelelt: "Azt nekem címezték."
Egy levélnek azonban feladója is van. Így aztán jutott másolat mindenkinek. Ebből megállapítható, hogy miniszteri fejléces papíron írt, iktatott válaszlevélről van szó, mely formátumot esetleg egy Jeszenszky használhat ugyan magánlevelezésében, mások soha. Igaz, mint azt Domokos a Békés Megyei Hírlapban kifejtette, a minisztérium nem dirigálhat az önkormányzatnak, az illetékes miniszter szakmai véleményének eltitkolása a szavazás előtt tekinthető otromba udvariatlanságnak. Nem is beszélve arról, hogy a múzeumok működési engedélyét érintő változáshoz a miniszter engedélye szükséges (1997. évi CXL. tv. 39. § [2]-[4] bek.). A miniszteri levélben pedig ilyen engedélynek vagy erre utaló szándéknak még a nyoma sem lelhető fel.
Bár a határozati javaslatban nem is szerepelt, a buzgó képviselők elfogadták azt is, hogy a vidéki múzeumoktól bocsássanak el kilenc embert, megkönnyítendő a helyi önkormányzatok számára az átvételt, a békéscsabai múzeumnak pedig dolgozói 20 százalékától kell megválnia. Ilyen elbocsátást a közalkalmazottakról szóló törvény értelmében szakszervezeti egyeztetésnek kell megelőznie, ez azonban - mint azt Medgyesi Pál régésztől, a KKDSZ helyi titkárától megtudtuk - nem történt meg. Emiatt, továbbá a határozatnak a kulturális javakról szóló törvényt sértő pontjai miatt a helyi KKDSZ azóta a munkaügyi felügyelőséghez és a közigazgatási hivatalhoz fordult.
Miután a március 31-i határozatra még
az ellenzéki
képviselők sem
mondtak nemet, amikor kiderült, hogy a fideszes miniszter nem támogatta a párttársai fejéből kipattant javaslatot, kezdték kényelmetlenül érezni magukat. Az április 28-i ülésen megkérték Domokos Lászlót, hozza végre tudomásukra hivatalosan is a helyi sajtóból addigra már közismert miniszteri állásfoglalást. Mikor Domokos ezt megtagadta, Varga Zoltán képviselő (MSZP) előhúzta a zsebéből a levél egy xeroxozott példányát, és felolvasta. A képviselők tehát már a levél ismeretében szavaztak újra a határozat részidős végrehajtásáról szóló jelentésről, amely a megbízható Fidesz-kisgazda többség jóvoltából ismét átment. A határozatot a jogban nyilvánvalóan jártas jegyző, Biri József amúgy nem tartja törvénytelennek, mint azt a tiltakozó KKDSZ levelére válaszul később megírta.
A Békés Megyei Önkormányzat képviselőinek többsége - 35-ből 24-en - tehát továbbra is komolyan gondolja, hogy ha fenntart egy hivatali szobát, egy olyan hat négyzetmétereset, aminek az ajtajára kiírja, hogy megyei múzeum, és a szobában ül egy közalkalmazott, aki aláírja a régészeti szakhatósági engedélyeket, az már megyei múzeumi szervezet. Pedig nem az, nemcsak a törvényalkotó szándéka, hanem a kulturális javakról szóló 1997. évi CXL. törvény szövege szerint sem. Hiszen e szerint "a megye önkormányzata a kulturális javak gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról és bemutatásáról, a régészeti örökség védelméről múzeumi szervezet fenntartásával gondoskodik" (45. § [1] bek.). Hogyan képes mindezeket ellátni egy megye, amely lemond a múzeumairól, kiállításairól, lemond a tudományos kutatóiról, népművelőiről, restaurátorairól? És vajon hű mamelukoknak avagy civilizálatlan barbároknak kell-e neveznünk azokat a képviselőket, akik ezt a határozatot mégis megszavazták?
Szeghalmon például az önkormányzat, ha mégis átvenné a múzeumot, az alkalmazottak nélkül tenné azt, és összevonva a könyvtárral, könyvtárosokkal működtetné. Muzeológusi feladatokat, a gyűjtemény gyarapítását, állagmegóvását, az új kiállítások rendezését nem finanszírozná. Ez sérti az idézett törvényt, mert a "muzeális intézmények a feladatellátás veszélyeztetésével nem vonhatók össze más intézménnyel" (38. § [2] bek.), másrészt az így létrejött öszvér intézmény múzeumnak nem is lehetne nevezhető, hiszen rendelkeznie kellene a "feladatok ellátásához szükséges felsőfokú végzettségű alkalmazottakkal" (42. § [3] bek.).
A május 18-i múzeumi világnapot a békési múzeumok dolgozói
tüntetéssel
múlatták, majd az ország szinte valamennyi múzeumából érkezett szolidarító faxokat olvasgatták, többek között azt is, amelyben Kertész Róbert régész, Szolnok megyei múzeumigazgató egyenesen így fogalmazott: "Dermedten tapasztaljuk, hogy a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága magára maradt a harcában, egyetlen közhivatal, a törvényességért felelős intézmény sem sietett segítségére." Méltó eseményeként a milliárdokkal feltuningolt millenniumi évnek, tehetjük hozzá.
Négy nappal később a kialakult helyzetre való tekintettel egyeztetés volt a minisztériumban, Vissy Zsolt régésznél, kulturális helyettes államtitkárnál. Itt Vissy ismét leszögezte, hogy a minisztérium nem adja áldását az úgynevezett átszervezésre, míg a megye képviselői továbbra is fenntartották tervüket. A minisztérium ellenkezését látva, Békéscsaba megváltoztatta korábbi álláspontját, és semmilyen formában nem hajlandó átvenni a múzeumot. Lényegében a régi szervezeti forma fenntartását javasolta a többi település is, egyedül Gyula és Szarvas működtetné tovább a múzeumot bizonyos feltételek mellett. A békéscsabai, mezőberényi, orosházi, sarkadi, szeghalmi múzeumokra így vélhetően a megszűnés várna, ha a megye nem finanszírozná őket tovább.
Május 26-án ismét összeült a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlése. Bár az előzetes
napirenden ezúttal sem
szerepelt, az utolsó másfél órában ismét szóba került a múzeumok ügye. A indulatos jelenetekkel tarkított ülésen azonban a koalíciós többség ismét csak megerősítette Domokos Lászlót abbéli szándékában, hogy ujjat húzzon törvénnyel, miniszterrel, civilizációval. A békési múzeumokat tehát tovább kergetik a megszűnés felé, és tartani lehet tőle, hogy a példa ragadós lesz.
Azt hihetnénk, hogy mindenki csak veszíteni fog azzal, ha bezárnak a múzeumok. Pedig ez nem így van. A múzeum bezárásakor ugyan elvileg gondoskodni kell a gyűjtemény elhelyezéséről, de ha eddig se volt pénz a fenntartásra, ezentúl miért lenne? A gyűjtemény tárgyai gondozás, állagmegóvás nélkül pusztulásnak indulnak, őrzés nélkül pedig egyenesen ebek harmincadjára juthatnak. Az egyetlen ésszerű lehetőség a gyűjtemény piaci értékesítése marad. A közgyűjtemények tárgyai így magángyűjtők birtokába juthatnak. Magángyűjtők pedig nincsenek kevesen. Vagyont műkincsbe fektetni szerte a világon az egyik legbiztosabb és legdiszkrétebb módja a piaci szférában megszerzett vagyon deponálásának. Magyarországon már létrejöttek azok az óriásvagyonok, amelyek tartós biztonságba helyezése egyre sürgetőbb feladat lenne egy messze túlértékelt árfolyamú részvényekkel és ingatlanokkal terhes világban.
Akik az ilyesféle végkiárusításkor természetesen adódó alacsony árakon tudnak majd festményeket, műkincseket vásárolni, összességében százmilliós, milliárdos vagyonokat duplázhatnak meg. Tehetik ezt azok, akiknek a vásárláshoz lesz elég pénzük, vagy azért, mert már most is van, vagy azért, mert egy bank kölcsönt ad nekik. De ezek az emberek már nem mi leszünk, mezítlábas, múzeumbarát állampolgárai a hazának.
Erre már most mérget vehetünk, az biztos.
Szalai Tamás