Szegedi Péter

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1938. június 19-én rendezték Párizsban a III. labdarúgó-világbajnokság döntőjét. Olaszország megvédte négy évvel korábban szerzett címét, de nekünk nem ezért fontos a finálé: a magyar válogatott ekkor játszott először világbajnoki döntőben.

Bácskapalánkán születtek, az aranykorát élő MTK-ban teljesedtek ki, sikereiken előbb Pest, majd Bécs ámult. Trénerként is Európa élvonalába tartoztak, származásuk miatt azonban menekülniük kellett. A Konrád testvérek, Jenő és Kálmán az első magyar futballsztárok közé tartoztak.

Real Madrid, Benfica, Inter – manapság elképzelhetetlennek tűnik, hogy magyarok e nagy európai klubok közelébe kerüljenek. Pedig évtizedekkel ezelőtt nemcsak játékosaink szerepeltek ezekben a sztárcsapatokban, hanem magyar edzők irányításával értek el számottevő sikereket.

A századfordulón a futball ott vált igazán népszerűvé, ahol jelentős (kis)polgári lakosság és ipari munkásság élt, akik körében népszerű szabadidős tevékenység volt a futballozás és meccsnézés. Ezek a társadalmi csoportok Közép- és Kelet-Európában döntően a fővárosokra koncentrálódtak, így Magyarországon a sportágnak eleinte jóformán csak Budapesten voltak hívei.

A túrának megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha megérzi a telet, Szegény profi, elmereng a valután, Kéjjel indul minden túra-szag után. (A Sporthírlap túraverse, 1930. karácsony) A vajaskenyér-túra fogalma mára szinte kikopott a futball szókincséből, sőt a sportággal kapcsolatban a túra kifejezést sem használjuk gyakran. Okkal, hiszen a magyar klubok manapság vagy nemzetközi kupamérkőzések alkalmából, vagy edzőtáborozás során jutnak el külföldre, arra azonban nincs példa, hogy meghívásra sorozatban játszanák a (telt házas) mérkőzéseket. Pedig valaha bevett dolognak számított, hogy a téli, illetve nyári bajnoki szünetben magyar csapatok portyázzák végig Európát.

Noha a labdarúgást Magyarországon születésétől kezdve erőszakos sportágnak tartották, az első világháború előtt csak szórványos tudósítások jelentek meg a mérkőzéseket kísérő agresszív cselekményekről. A háború, a forradalmak, az erőszak "megélése" azonban az emberekben olyan gátakat döntött le, melyek hiánya nagyban befolyásolta a futballerőszak magas szintjét is. 1919-et követően szinte természetessé vált a játékosok közötti agresszió, a vehemensebb drukkerek pedig gyakran verték össze a mérkőzést - szerintük - pártosan vezető bírót, vagy a nem szimpatikus ellenfél játékosait.

A 19. század végén, az új, szabadtéri sportágak gyorsan felívelő népszerűségének idején a testedzés híveinek, legfőképp a sportújságíróknak sajátos problémával kellett szembesülniük: több tucat idegen eredetű szakkifejezést kellett beépíteni a magyar nyelvbe. Legegyszerűbbnek a jobbára tükörfordítás és a fonetikus átírás bizonyult, előbbire példa a távolugrás (long jump), a félidő (half time), a szabadrúgás (free kick), utóbbira a meccs, a tréning vagy a tribün.

Dietz 1938-ban, Sebes 1954-ben vezette a világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar labdarúgó-válogatottat. A két szövetségi kapitány között ezen meg családjuk német származásán kívül jóformán az egyetlen közös pont, hogy Sebes egy alkalommal, 1936-ban pályára lépett abban a nemzeti csapatban, aminek Dietz volt a kapitánya. Szegedi Péter

Az előző századfordulón a foci még csupán olimpiai bemutatósport volt - 1930-ban azonban a FIFA már önálló világbajnokságot írt ki a számára. Azóta is ez a glóbusz egyik legjelentősebb sporteseménye, melynek egykori függetlenségi harcát járjuk körül az alábbiakban. Szegedi Péter

1922. október 1-jén az MTK és a VAC szereplésével rangadót játszottak a Hungária körúton. A Vívó és Atlétikai Club kiválóan szerepelt a bajnokságban, a korszak egyik legjobb klubja ellen sem lépett esélytelenül pályára. A mérkőzés pikantériája volt, hogy sokan mindkét szereplőt "zsidó csapatnak" tekintették. A cionista mozgalom égisze alatt született VAC esetében ez kézenfekvő volt, az MTK-t pedig társadalmi beágyazottsága, a klub által hordozott jelentéstartalmak miatt tartották annak, aminek. A mérkőzés jom kippur napjára esett, ezért a VAC kérésére a találkozót délelőtt rendezték - a szélsőjobboldali Magyarság nem is felejtette el megjegyezni, hogy az MTK-nak is "ekkor kezdődik a hosszúnapja". A korai kezdés ellenére 8000 néző volt kíváncsi a találkozóra, ami azonban nem épp ünnepi hangulatban zajlott le: fél órával a vége előtt, 2-1-es VAC-vezetésnél a bíró tömegverekedés miatt lefújta a találkozót.

Anglia közelségének köszönhetően Franciaországban az elsők között kezdtek futballozni, mégis a franciák csatlakoztak utolsóként a futballnagyhatalmak sorába. Le Havre-ban az 1870-es évek elején rögbiztek és futballoztak, már 1894-ben bajnokot avattak (az angolok alapította párizsi Standard AC-ben egyetlen francia labdarúgó lépett csak pályára), mégis az 1970-es évek végéig, a Michel Platini nevével fémjelzett időszakig a francia labdarúgás jóformán csak epizódszerepet játszott Európában. Volt néhány kiemelkedő francia futballista és klubcsapat - mindenekelőtt az 50-es években két BEK-döntőn alulmaradó Stade Reimst, és a gárda két kiválóságát, Raymond Kopát és Just Fontaine-t kell megemlítenünk -, de jellemző, hogy francia klubcsapat először csak 1993-ban nyert európai kupát (a Marseille-t csehszlovák, magyar, svéd, román klubcsapatok is megelőzték).

Az 1910-es évek végére Magyarország futballhatalommá vált, játékosaink ugyan még nem játszottak a britek színvonalán, de a kontinensen az MTK-nak vagy az FTC-nek csak néhány osztrák, cseh és spanyol csapat volt egyenrangú partnere. A két klub 1919 nyarán nyugat-európai túrán vett részt, s a háborút követő zavaros belpolitikai helyzet miatt több labdarúgó nem tért vissza Budapestre. E vándorok voltak a budapesti labdarúgók első "csábítói". A Nemzeti Sport már 1919 októberében arról írt, hogy "az osztrákok valósággal sportot űznek a magyar játékosok szipkázásával, mely törekvésükben hathatós támogatásra találnak a már Bécsben tartózkodó magyar játékosokban".