1922. október 1-jén az MTK és a VAC szereplésével rangadót játszottak a Hungária körúton. A Vívó és Atlétikai Club kiválóan szerepelt a bajnokságban, a korszak egyik legjobb klubja ellen sem lépett esélytelenül pályára. A mérkőzés pikantériája volt, hogy sokan mindkét szereplőt "zsidó csapatnak" tekintették. A cionista mozgalom égisze alatt született VAC esetében ez kézenfekvő volt, az MTK-t pedig társadalmi beágyazottsága, a klub által hordozott jelentéstartalmak miatt tartották annak, aminek. A mérkőzés jom kippur napjára esett, ezért a VAC kérésére a találkozót délelőtt rendezték - a szélsőjobboldali Magyarság nem is felejtette el megjegyezni, hogy az MTK-nak is "ekkor kezdődik a hosszúnapja". A korai kezdés ellenére 8000 néző volt kíváncsi a találkozóra, ami azonban nem épp ünnepi hangulatban zajlott le: fél órával a vége előtt, 2-1-es VAC-vezetésnél a bíró tömegverekedés miatt lefújta a találkozót.
A botrány akkor tört ki, amikor a bíró 11-est ítélt az MTK javára. A VAC játékosai körbevették a játékvezetőt, többtucatnyi néző pedig a pályára rontott. A Nemzeti Sport tudósítása szerint "(a) tribünről csak annyit lehetett látni, hogy Opata nyargal ki az öltöző felé hatalmas iramban, és nyomában Fischer, a VAC kapusa rohan tettrekész hangulatban. Szerencsére a nézők lefogták Fischert, úgy, hogy Opata ép bőrrel érte el az öltöző-aziliumot. (...) Pár pillanat múlva négy ember vitte az öltözőbe az eszméletlenül fekvő Hermannt, a VAC balfedezetét. Ezután a publikum elállta az öltözők bejáratát és a tribün lejáratait, úgy, hogy a még künn rekedt játékosok határozott életveszély közt hagyták el a pályát, amelyen bizonytalanná tette a tartózkodást a világos- és sötétkékek elvadult hívőserege. A verekedés ekkor már átragadt a tribünre is, ahol lépten-nyomon parázs dulakodások és ütlegelések következtek. A kevés számban kivonult rendőrség az öltöző bejáratát védte, és így a közönség rakoncátlan része nyugodtan hódolhatott a bokszolás ilyenként kevéssé nemes sportjának. A szolgálatot teljesítő rendőrtanácsos ekkor segédcsapatokért telefonált és az autón megérkező rendőrosztag segítségével megtisztította a pályát."
A leplezetlenül antiszemita Magyarság számára a botrány igazi csemege volt: "Ezúttal egymás között játszottak a neológok és ortodoxok, és a nézőtér sokezer főnyi közönségén is meglátszott, hogy az MTK megszokott és mérsékelten viselkedő közönségével szemben teljes felkészültséggel vonultak fel a másik párt, a cionista voltát hangosan hirdető VAC fanatikusai, telve alig leplezett gyűlölettel az ellenfelük iránt, akiket hitehagyottaknak tartanak. (...) A nézőtér cionista népe a korlátokon keresztül a pályára rohant és a következő pillanatban botok és öklök emelkedtek a leírhatatlan üvöltéssel kavargó tömeg feje fölé. A cionisták vérszomjas dühvel rohantak ellenfeleiknek, akik természetesen szintén védekeztek. [...] A rendőrség megérkezése után sietve tűnt el a Dob utca csőcseléke, félve az igazoltatástól."
A radikális lapok "testvérharcról" cikkeztek, olyan klubokról, "akik között nincs világnézeti különbség". A cionisták szemében azonban az MTK nem a zsidóságot képviselte, hanem egy erőfölényével visszaélő, nagy klub volt, amely még azt is el tudta érni, hogy a botrány egyik kirobbantóját, a Hermannt ájultra rúgó Braunt az MLSZ ne büntesse meg. A VAC lapja, a Sport és Társadalom szerint "Ellenfelünk, fájlalván az elmúlt bajnoki szezonban tőlünk elszenvedett kudarcait, mindenáron győzni akart. És miután a játék folyamán gyengébbnek bizonyult, ki kellett törnie a botránynak. (...) Úgy látszik, hogy már az is botrány, hogy a VAC egyáltalában létezik. Szimpatikus és nívós futballt játszó csapat a VAC, ha kikap, de minden jóízlésű ember épülésére 'zsidó'-t kiált még az MTK publikum is, ha ő viszi haza a két pontot. (...) A testvérharc emlegetése nem egyéb üres és tartalomnélküli frázisnál. Az MTK nekünk éppúgy testvérünk, mint például az FTC, vagy a Vasas, vagy a MAC."
A Kolozsvárott megjelenő cionista Új Kelet cikke pedig tudomást sem vett arról, hogy a mérkőzés félbeszakadt, így a zsidóság nagy győzelmeként hirdette a 2-1-es eredményt. A lap a VAC-ot az "egyetlen magyarországi zsidó sportegyesület"-nek nevezte, majd hozzátette: "A többszörös magyar bajnokcsapat ezúttal másodszor volt kénytelen meghajolni a kurzustól üldözött zsidók nagyobb sportbeli készsége, technikai tudása és mondjuk kedvezőbb futballszerencséje előtt. (...) Olyan teljesítmény ez, amely nemcsak sportszempontból, de kulturális viszonylatban is rendkívül érdekes, mert a zsidó faj rátermettségének és teljesítőképességének dicsérendő szimbóluma." A lap tehát arra célzott, mintha a találkozó az elnyomó kurzuspártiak és elnyomott zsidók szimbolikus küzdelme lett volna, ami gyökeres ellentéte a "testvérharcot" emlegető interpretációnak.
Pedig a verekedésben főként banális okok játszottak szerepet. A biztosítás nem volt megfelelő, és a játékteret csak egy alacsony kerítés választotta el a lelátótól. A Pesti Hírlap tudni vélte a verekedés konkrét okát is: "Nyílt titok, hogy a footballsportban, különösen egyes kluboknál, már-már teljesen úrrá lesznek a fogadások a sport felett. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy úgy az MTK, mint a VAC hívei ebben a tekintetben a legexponáltabbak. Hangsúlyozzuk, hogy nem a két klub, hanem a pénzes hívek egy, mindenben könnyű nyereségre számító nem kis csoportja az, amely a pénze után futva, a legkisebb alkalmat is botrányos jelenetek előidézésére használja fel."
A fogadó drukkerek haragján túl nem szabad elfelednünk: 1922-ben járunk, épp csak túl a pogromízű zsidóveréseken, mégis, két csapat túlnyomórészt zsidó származású játékosai, drukkerei ütötték-rugdosták egymást. Még akkor is fontos szempont ez, ha a radikálisok kétségtelenül túloztak, amikor testvérharcról írtak. De nem tartom helytállónak a cionisták vélekedését sem, akik a gazdag "kurzus-párti" MTK és a szegény, "egyetlen zsidó csapat" ellentétében látták a botrány kirobbanásának okát. Valószínű, hogy sok VAC- és MTK-drukker számára kezdődött keserűen az engesztelés napja: ők szégyenletes ünneprontásként élték meg ezt a verekedést. Úgy, mint a magyar labdarúgás hőskorának egyik bírája: a Nemzeti Sport cikke szerint az incidensen "még a sok vihart látott Orova Hájmi bácsi is elszörnyedt, felkiáltván a hír hallatára: Gród vorm Versöhnungstag! Pont hosszúnap előtt!"
Végül a hátralévő közel fél órát öt nappal később, zárt kapuk mögött játszották le. Az MTK-pálya melletti töltésről több száz ember követte figyelemmel a találkozót, az esetleges atrocitásokat megakadályozandó a rendre 20 gyalogos és lovas rendőr ügyelt. A mérkőzés rendben véget ért, az MTK az utolsó percekben egyenlíteni tudott.
