ételhordó

Épp eleget foglalkoztunk a Liszt Ferenc térrel és környékével, hogy megállapítsuk: az itteni helyek egytől egyig valamiféle képzelt trendiség jegyében működnek. Ez persze a tökéletes ellentmondás.

Valaha a XI. kerület (ma már Újbuda) idegenforgalmi központjának számított a Feneketlen-tó és környéke.

A Budafoki út külső részén valaha egymásba értek a gyárak és a vállalatok: kábel, április négy, negyvenhármas számú építőipari. Övezet volt a javából, ha valaki nem az ott dolgozó több tízezres tömeg tagjaként múlatta az időt, legfeljebb csak akkor merészkedett arra, ha valamelyik gyári sportpályán futballmeccs zajlott, hiszen - mert így kerek - akkoriban egy valamirevaló gyárnak rendes focipálya is járt, ám hogy ezek közül hány maradt meg, maradt-e egyáltalán, legfeljebb Sajó barátunk tudná megmondani. Azóta nagyot fordult a világ.

Hévízt afféle nyugdíjas-melegedőként tartják számon, különösen így télidőben. Az biztos, hogy az átlagéletkor jóval magasabb a szokásosnál, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a hangulatos fürdőváros sohasem lesz riválisa Ibizának, azonban igazságtalanság lenne luxuselfekvőként tekinteni rá.

Egy ilyen név az Andrássy úton, nem messze az Operától egyértelmű asszociációval jár, ám aki valaha is felkereste a kilencvenes évek elején létesült tipikus másodosztályú "sörbárt", az Wagner helyett inkább a szorítóra gondolt. Nem mondhatnánk, hogy a Ring rossz hírű hely lett volna, sokkal inkább átlagos, de ahogy az elmúlt 10-15 évben a sugárútra rátelepedett a luxus, úgy tűnik, kezdett kényelmetlenné válni.